Balatoni kiöntés a siófoki Aranyparton – 2014-03-19




Kiöntött a Balaton a siófoki Aranyparton – 2014. március 19.


A nagy szél ismét kihajtotta a hullámokat, illetve a vizet az Aranypart több szakaszán is. 


A képeken látható területen két ház között elöntött egy harmadik telket. A két házat megvédte a kerítés magas lábazata. Volt olyan hely, ahol homokzsákokkal kellett a víznek útját állni, hogy ne juthasson el a közelben lévő mélygarázsig.
Az érintett napon mindkét zsilip nyitva volt már, és másodpercenként 28 köbméter vizet engedett le a tóból. A vízszint 128 centiméter volt, egy centit emelkedett a zsilipek 20 nappal korábbi megnyitása óta.


A képek között egy rövid videó is található az elöntött területről.


 


Kiöntött a haragos Balaton Siófoknál az Aranyparton


 


Kiöntött a haragos Balaton Siófoknál az Aranyparton


Mindkét képen Alsóörs látható a túlparton


 


Kiöntött a haragos Balaton Siófoknál az Aranyparton


 


Kiöntött a haragos Balaton Siófoknál az Aranyparton


Kilátás Aliga felé


 



 


Kiöntött a haragos Balaton Siófoknál az Aranyparton


Víz alatt a Munkácsy és a Gábor Áron utca végénél lévő parti sáv


 


Kiöntött a haragos Balaton Siófoknál az Aranyparton


A két villa magas kerítése megállította a vizet, de a köztük lévő üres teleken tó alakult ki


 


Kiöntött a haragos Balaton Siófoknál az Aranyparton


 



 


 


Kiöntött a haragos Balaton Siófoknál az Aranyparton


 


Kiöntött a haragos Balaton Siófoknál az Aranyparton


A siófoki kikötő angyala


 


Kiöntött a haragos Balaton Siófoknál az Aranyparton


A hajóállomás és a Nagystrand közötti park


 


Kiöntött a haragos Balaton Siófoknál az Aranyparton


A park és a Nagystrand előtti partszakasz


 


Kiöntött a haragos Balaton Siófoknál az Aranyparton


 


Kiöntött a haragos Balaton Siófoknál az Aranyparton


A Szent István sétány előtti terület (nyáron itt van a legjobb gyermekpancsoló – amikor nem ilyen sok a víz)


 


Kiöntött a haragos Balaton Siófoknál az Aranyparton


Szemben Balatonalmádi és a Hotel Ramada (Auróra)


 


Kiöntött a haragos Balaton Siófoknál az Aranyparton


Délután kettőkor mindkét zsilip nyitva volt


 


Kiöntött a haragos Balaton Siófoknál az Aranyparton


Éppen cserélték az angolnacsapdát, amikor arra jártam


 


Kiöntött a haragos Balaton Siófoknál az Aranyparton


A hivatalos vízállás a BAHART bejárata melletti táblán


Korábbi ajánlott írásunk


Apasztják a Balatont, de lehet, hogy már későn  – 2014-02-28 – március 13-án frissítve  


 














Várjuk a friss balatoni tapasztalatokat és jó fotókat a szerkesztobalatontipp.hu címre, az oldalunk saját vagy fészbukos üzenőjébe, 
Ha lájkoljátok Facebook oldalunkat –
http://www.facebook.com/balatontipp -, akkor folyamatosan friss információt kaptok a Balatontipp új híreiről, anyagairól



Balaton balatoni szabadstrandok bicikliutak balatoni bringakör bringakörút bizonyítvány boros kulturális sport szabadidős programok koncertek látnivalók

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár