Balatonfüred – FüredJam 2015 – koncertek a Kisfaludy strandon – 2015.07.17-19.

Balatonfüred – FüredJam 2015 – koncertek a Kisfaludy strandon – 2015.07.17-18. 




A IV. FüredJam Fesztivál – az előző évek koncepciójához hasonlóan – a zeneművészet, a magyar könnyűzene műfajának egy különleges szakmai tartalommal bíró koncertsorozata. Minden évben egy sajátos, egyedülálló zenei interpretáción alapul a fesztivál programja – írják a szervezők a program bemutatójában.


Idén a zenei oktatás mellett a versengésnek is nagy szerep jut. Hiszen a fesztivál fellépői vívnak baráti zenei csatát, a Török Ádám és a Minivel a frontvonalban, a vezetésükkel, míg az első napon Ripoff  Raskolnikové a főszerep és a Balatonfüredi Világzenei és Improvizációs Tábor tanárainak és a Cseh Tamás program nyertesének a D.A.S. Triónak. Generációk találkoznak egymással, hogy átadják ezt a különleges zenei élményt a közönségnek. Célunk, hogy a magyar könnyűzene világában egy közösségformálás mellett a közönséget is formáljuk.


 



Ripov Raskolnikov a 2012-es fesztiválon –  Fotó Győrffy Árpád



A két napos fesztiválon kilenc egyéni zenei előadón túl négy együttes lép fel az amatőr zenészek mellett. Együttműködő művészeti partnereink a Balatonfüredi Világzenei és Improvizációs Tábor szervezői.
Nem csak zenei stílusok, hanem a zenei világ generációi találkoznak egymással, hiszen a Török Ádám és a Mini mellett fellép  az Irie Maffia, a Kerekes Band. Bemutatkozásuk, koncertjük mellett a versenyre hívás nem csak a zenekarok között, hanem hangszerek vagy az énekesek között történik, zárva a koncertet egy közös “Generációk” Rock Párbajjal. A “generációk találkozása” nem csak a fellépők, a magyar könnyűzene fejlődésének irányvonalait képviselői, hanem a közönség szempontjából is érvényes.


A program:


Július 17. péntek
18.00 órától kapunyitás
19.30 Ripoff Raskolnikov
21 óra
D.A.S. Trió a BVIT 2015 vendége”
Fellépnek még: Mózes Tamara, Vincent Mascart (Fra), Nagy János, Szerényi Béla, Szappanos György, Mogyoró Kornél, Kéri Gábor


Július 18. szombat
16.00 órától kapunyitás.
19.00 Irie Maffia
20.00 Török Ádám és a Mini
21.30 Kerekes Band
23.00 FüredJam közös zenélés:
generációk rock párbaj – Irie Maffia, Kerekes Band és a Mini közös örömzenéje
Jam – Kerekes Band, Irie Maffia és a Mini tagjai közös örömzene a FüredJam alkalmából…
Zárás 24 órakor



Ripoff Raskolnikov
A muzsikus évekig élt Angliában és többször koncertezett az Egyesült Államokban is. Elektromos és akusztikus gitáron játszik és énekel, de a zongora billentyűit is nagyszerűen ütögeti. Műsorában főleg saját dalok hallhatók. A kritikusok Joe Cockerhez és Tom Waitshez szokták hasonlítani, míg ő maga Robert Johnsontól Van Morrisonig zenéjének számtalan forrását jelöli meg. Dalai régi szerelmekről, utazásokról, a mindennapok gondjairól és szépségeiről szólnak. (forrás: port.hu)


Török Ádám    &   Új Mini  
Jelen korunk egyik legjobb rock-blues  fuvolistája, énekese, dal- és szövegírója, zenei szervezője Török Ádám, a műfaj hazai ősmotorja, egyik legkiemelkedőbb egyénisége 67 éves és 47 éve van a színpadon. Pályafutása során a stílus szinte minden fontos hazai eseményénél előtérben volt. Életműve bizonyítja, hogy szövegei, előadói stílusa, zenei ötletei, a közönség szeretete és a benne élő, szűnni nem akaró zenei őstűz, spirituális erő, nem csak saját korosztályára, de a mai huszonévesekre is hatással van. Ádám zenéje üzenet, híd és kapcsolat az utána jövő generációknak
új felállás, régi hangok: Török Ádám legújabb Mini együttesét fiatal és kipróbált muzsikusok alkotják. A két régi bútordarab a kiváló billentyűs Németh Károly aki most pont 40 éve tagja az együttesnek és Zsoldos Tamás az egyik legjobb magyar rockbasszusgitáros aki most 20 év után tért vissza a Minibe   mellettük  a tehetséges gitáros Gazdag Viktor és a fiatal Tóth Dénes dobos játssza a régi és új Mini szerzeményeket és az új cd az Elrohant idő dalait.
 Török Ádám –     ének, fuvola, eMeRTon- és Blues-Életmű-Díjas az 1976. Év egyéb hangszerese
Németh Károly – billentyű 
Zsoldos Tamás – bass
Gazdag Viktor -gitár
Tóth Dénes –     dob


Irie Maffia
A 2005-ben alakult Irie Maffia rövid idő alatt az egyik legjobb magyar koncertzenekarrá nőtte ki magát. Nem csoda, hiszen a reggae, hiphop, rock és funk határait egymásba mosó banda igazi supergroup: nem csak a négy (!) frontember – Sena, MC Columbo, MC Kemon és Busa -, de a mögöttük álló zenekar is jócskán letett már a hazai – és nemzetközi – zenei élet színpadára. 2013-as albumuk, a Nagyon jó lesz rengeteg, a szó jó értelmében vett slágert tartalmazott.
Az idén 10 éves fennállását ünneplő zenekar a hazai fesztiválpaletta minden lehetséges színpadán koncertezett a Szigettől a Balaton Soundon át a Volt fesztiválig, 2015-ben pedig az a megtiszteltetés érte őket, hogy a Sziget Fesztivál idei himnuszát ők adhatják. Az erre az alkalomra készült Easy As One Two Three című dal előhírnöke a hamarosan megjelenő vadonatúj albumnak is.
A 2015-ös év a 10 éves jubileumé lesz, és ehhez vadonatúj koncertprogram is jár. Az újragondolt műsorban a zenekar megmutatja, honnan indult, és hová jutott el az egy évtizedes működése során. A régi slágerek ugyanúgy helyet kapnak, mint az aktuális album dalai. A színpadon pedig régi tagok, és a lemezeken közreműködő vendégek is feltűnhetnek!
Az Irie Maffia tagjai:
Sena Dagadu – ének, rap, spoken word
Kéri András (MC Columbo) – ének, vokál, ragga, rap
Busa István (Busamann)- ének, vokál, rap
MC Kemon – ének, vokál, rap
Élő Márton (ELO) – harsona
Horváth Gáspár (JumoDaddy) – billentyűk
Demeter Zoltán (Zozi) – basszusgitár
Szekér Ádám (Szeki) – gitár
Dési Tamás – dob
Meggyes Ádám (Mézi) – trombita
Oláh Antal (Zsömi) – ütős hangszerek
Baranyai Ákos (DJ Future) – szkreccs


Kerekes Band
Betyárok. Bűnözők a hivatalos álláspont szerint, szabadságharcosok a nép dalaiban. A hatalom és elnyomás ellen vívott harcuk magasztos volt, dalaik mégis magányról és rabságról mesélnek. “Pásztor neveli a betyárt” – tartja a mondás, és a Kerekes Bandet alapító Fehér testvérek pont egy ilyen pásztor család leszármazottai. Ez az örökség a Kerekes Band ihlető forrása, és a magyar népzene szűnni nem akaró megújítására való törekvés. A pásztorfurulya, a csángók által használt koboz és mezőségi brácsa adja eklektikus hangzásukat, melyet alátámaszt a rock szabad lüktetése és az erős színpadi jelenlét. Kemény, ellentmondást nem tűrő, mégis szabad zene ez. A Kerekes Band zenéje egy magával ragadó világ, amely csak felfedezésre vár, és amelyben a hallgató átélheti, hogyan formálódik át a múlt a jelenben. A Kerekes együttes 1995-ben alakult Egerben. A zenekar máig alapérvényű Pimasz című lemezét a legtekintélyesebb világzenei szakmagazin, a brit Songlines beválogatta a világ 10 legjobb, újonnan megjelent lemeze közé. A Pimasz azóta arany és platinalemez lett, és elindította a zenekart az országos és nemzetközi hírnév felé. Európa szinte valamennyi országában játszottak, az itthoni fesztiválokon pedig szinte állandó fellépők. A zenekar ismertségét tovább emelte a szintén aranylemezes What The Folk?! album, mely meghozta a Kerekes Band számára az első Fonogram-díjat és az első rádiós slágert, a Mr. Hungaryt, amely hetekig vezette az MR2 slágerlistáját. A második Fonogram-díjat a Folklore Man kapta, hogy aztán egy élő koncertlemezzel is jelentkezzenek Live at A38 címmel.
A lemezek mellett az elismerések sem maradtak el a zenekar életéből: Fehér Zsombor, a zenekar vezetője megkapta a Népművészet Ifjú Mestere állami kitüntetést; 2008-ban az Oktatási és Kulturális Minisztérium a Kerekes Bandet választotta Magyarország kulturális nagykövetévé, majd a zenekar megyei Príma-díjat szerzett.
Tagok:
Fehér Zsombor (furulya)
Fehér Viktor (dob)
Csarnó Ákos (brácsa)
Námor Csaba (koboz)
Kónya Csaba (basszusgitár)


Ide kattintva feliratkozhat heti hírlevelünkre, ha értesülni akar új cikkeinkről





Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár