Balatonfüred – Sikeres strandszezon után nemzetközi vizsgára készülnek

A Zákonyi utcai új park részlete - a klímaváltozás miatt egyre inkább a szárazságtűrő virágokat, növényeket részesítik előnybe - Fotó: Győrffy Árpád

A füredi strandokat üzemeltető Probio Zrt.-nél elégedettek az idei eredményekkel. Bár a tavalyi kimagasló szezonhoz képest kevesebben vették igénybe a szolgáltatásokat, mégis jelentősen nőttek a bevételek, amik alapot adnak a további fejlesztésekhez.

 

Az elmúlt szezonról, a strandokkal és a város virágosításával, közterületeinek szépítésével kapcsolatos további tervekről Somogyi Lászlóval, az önkormányzati tulajdonú vállalkozás vezérigazgatójával beszélgettünk.

– A Kisfaludy és az Esterházy strandon az idei nyáron 4-5 százalékkal volt kevesebb vendég, mint az előző szezonban, de a bevételünk 8 százalékkal növekedett. Ez a növekedés persze elsősorban az átlagosan 14 százalék körüli díjemelésnek köszönhető – kezdjük a beszélgetést a strandok idei működésével. – A kevesebb vendég egyértelműen a tavalyinál kevésbé optimális időjárásnak köszönhető. Július második felében és augusztus első kétharmadában sokkal több hűvös, esős nap volt, mint 2018 nyarán. Én úgy látom, hogy a belépő emelésének nincs köze a forgalom csökkenéséhez. Ezt támasztja alá az is, hogy a Kisfaludy strandon kisebb volt a forgalomcsökkenés, miközben ott emelkedtek jobban az árak. Azt gondolom, az áraink továbbra sem lépik túl azt a szintet, amit ilyen szolgáltatásokért elvárhatunk.

 

Augusztusi délután a Kisfaludy strandon – Sok törülköző már itt sem fért volna el – Fotó: Győrffy Árpád

– Még akkor sem magasak ezek az árak, ha arra gondolunk, hogy a 13 évvel korábbihoz képest háromszorosára nőttek, vagy a legutóbbi 10 évet nézve is 70 százalékos volt az emelkedés?

– Az említett időszak elején talán az általános infláció, az utóbbi két-három évben pedig a munkaerő gondok, a bérköltség növekedése, és az egyes feladatok szakosodásánál alkalmazott alvállalkozók igényei miatt nőttek meg jelentősen a kiadásaink. Így rákényszerültünk a bevétel növelésére. Példaként említhetem a vízimentést, ahol 40 százalékos volt az idén a költségeink növekedése, de ugyanígy jelentősen emelkedtek a kiadásink az elsősegélynyújtás működtetésénél, a beléptetésnél, a hínárirtásnál. Ezeknél csak a megfelelő képesítéssel rendelkező személyeket, illetve vállalkozásokat alkalmazhatunk, akik jelentősen emelték a díjaikat. Persze meg kell értenünk őket, hisz a saját dolgozóinknál is muszáj volt az utóbbi években mintegy 10 százalékos éves béremelést végrehajtani. Még így sincsenek túl nagy bérek a cégnél, és így is gondjaink vannak a megfelelő munkaerő biztosításával.

 

Jelentősen emelkedtek a speciális szolgáltatások árai – A VMSZ hajója a Kisfaludy strand előtt másodfokú viharjelzés idején – Fotó: Győrffy Árpád

– Mint korábbi beszélgetésünkben mondta, az árak alakításánál fontos szempont az is, hogy a strandok ne váljanak túlzsúfolttá.

– Igen, most is úgy gondoljuk, hogy ez sem a vendégeknek, sem az üzemeltetőknek nem jó. Ezért is szeretnénk egyre jobb, az átlagosnál magasabb színvonalat elérni, minőségi szolgáltatásokat nyújtani, s az ennek megfelelő árakkal az ilyent igénylő, és ezt megfizető vendégkört strandjainkra vonzani, a helyi vendégek kiszolgálásán túl. Ennek megfelelően az áremelésekkel párhuzamosan folyamatosan javítottuk a szolgáltatásokat. Úgy gondolom, hogy a füredi strandok színvonala mindig jobb volt az átlagnál, sőt a viszonylag fejlettebb észak-balatoni strandok közül is kiemelkedik. Gondolok akár a parkfenntartásra, de más, a strandüzemeltetéssel kapcsolatos területekre. Hogy ez így legyen, minden évben sok fejlesztést végzünk. Az idei évre például a Kisfaludy strandon megoldottuk a csúszda körül fröccsenő víz kormányzását, hogy ne keletkezzenek tócsák körülötte. Ehhez különböző elemeket helyeztünk el a csúszdákon a kifröccsenő víz útjában, körbe elfolyót alakítottunk ki, parkosítottuk a rézsű oldalát, hogy az elnyelje a még esetlegesen így is kifröccsenő vizet.
Ugyancsak a csúszdánál önálló beléptető rendszert építettünk ki, hogy ne a strand bejáratánál kelljen megváltani hozzá a jegyet, ezzel növelve ott az esetleges torlódást.

 

A gyerekeknek külön élvezet a lecsúszáskor szétfröccsenő víz, de a környezetnek nem tesz jót – Fotó: Győrffy Árpád

 

Átlátszó műanyagfallal, a rézsűre telepített cserjékkel akadályozták meg a csúszda környékének “eltócsásodását” – Fotó: Győrffy Árpád

A Balaton megemelt szintje miatt a Kisfaludy strand keleti oldalán lévő homokos plázs időről-időre pocsolyává vált. Ezért ennek egy részét feltöltöttük, és kialakítottunk egy burkolt sétányt a helyén. Ugyancsak a Kisfaludy strandra jegyautomatákat vettünk, és a vizesblokkokban is jelentős felújításokat végeztünk.
Az Esterházy strandon az élményfürdőnél kellett jelentősebb karbantartási, felújítási munkákat végezni, a napvitorlák működését kellett finomítani, a beléptetőrendszert kellett korrigálni. Talán ezekből a példákból is látszik, hogy minden évben sokat költünk az ilyen munkákra saját forrásainkból. Tavaly az Magyar Turisztikai Ügynökség pályázatán is kaptunk igen jelentős támogatást, kis mértékben ahhoz is hozzájárultunk . A támogatás mindenesetre nagyon pozitívan befolyásolta fejlesztési lehetőségeinket, minden eleme sikeres volt.

 

A magas vízszint miatt már egy kis eső után is pocsolyává alakult a homokos plázs. A gyerekek persze élvezték, de inkább sétánnyá, pázsittá alakították, ahogy a korábbi képen látható – Fotó: Győrffy Árpád

– Az Magyar Turisztikai Ügynökség vezetője néhány héttel ezelőtt bejelentette, hogy a tavalyi, tavalyelőtti támogatások után ismét biztosítanak forrást a fizetős strandok fejlesztésére. Milyen munkákhoz fogadnák elsősorban a segítséget?

– Az Esterházy strand keleti oldalán lévő kabinépület felújítására, átalakítására kidolgozott projekttel rendelkezünk. Megvannak az engedélyezési tervek, egy hónapon belül, de legkésőbb az év végére elkészülnek a kiviteli tervek is. Ha belefér ebbe a pályázatba, akkor a korszerű kabinok, vizesblokkok mellett új attrakcióként egy egész éves működésű szaunavilágot szeretnénk kialakítani az élményfürdővel közös beléptetőrendszerrel. A szaunákat az épület emeleti részére tervezzük gyönyörű panorámás üvegablakokkal a Balaton felé. A létesítmény megvalósulása jelentős előrelépést hozna az Esterházy strand színvonalában, igazi attrakció lenne az szolgáltatások között. Egy ilyen több száz milliós fejlesztéshez mindenképp szükségünk lenne támogatásra. Csak saját forrásból esetleg hosszú felkészülés után lehetne megvalósítani.

 

Megfelelő támogatás esetén megújulhat az Esterházy strand régi öltözőépülete, és balatoni panorámás szaunablokkot is kialakítanának az emeletén – Fotó: Győrffy Árpád

– A strandok többségénél folyamatos gondot jelent a meder iszaposodása. A füredi strandok hogy állnak ezzel?

– Az iszapkotrás és a homokozás örök téma a balatoni strandoknál. Ha jó színvonalú strandot akarunk, akkor muszáj vele folyamatosan foglalkozni. Nálunk legutóbb teljeskörűen 2013 áprilisában volt ilyen munka, de ma is készülünk rá, tervezés alatt van a mindkét strand iszapkotrása, újrahomokozása. Ugyanakkor látni kell, hogy véleményem szerint ez is olyan feladat, ami a Balaton teljes turizmusát szolgálja. Az optimális eredményhez szükség lenne arra, hogy ezt ne egy-egy település végezze el, hanem egy kézben tartva, valamilyen forrást is mellé téve oldják meg. Ezért célszerű lenne, ha egy olyan szervezet, mint például a Magyar Turisztikai Ügynökség megtervezné a fontosabb részeit, feltételeit a munkának, eszközökkel ellátná a munkát végző szervezetet, akár a Bahartot, és fedezetet is biztosítana valamilyen részben a megvalósításhoz.

 

Az Esterházy strand homokozása hat évvel ezelőtt – a vízzel kevert homokot vastag csövön át pumpálták ki a mederbe egy uszályról – Fotó: Győrffy Árpád

– Balatonfüreden az önkormányzat megbízásából a Probio végzi a parkok gondozását, a közterületek virágosítását. Így a vállalatot közvetlenül érinti a bejelentés, hogy 2020 őszén Balatonfüreden rendezik meg az Európai Virágos Városok és Falvak – Entente Florale Europe – verseny díjátadó ünnepségét. Hogyan készülnek erre a különleges eseményre?

– Nagy öröm a helyszín kiválasztása, hisz komoly elismerés a városnak az eddigi eredmények alapján. Ugyanakkor óriási kihívás lesz, hogy nem versenyzőként, hanem helyszínként fogunk részt venni a programban. Hisz annál nagyobb megméretés nem nagyon van, hogy tucatnyi európai országból eljönnek hozzánk az adott évben legjobban szereplő települések képviselői, és az európai verseny szervezői mellett itt lesznek az egyes országok saját versenyeinek szervezői is.

 

A népszerű Rózsakert a Tagore sétány móló felőli végén – Fotó: Győrffy Árpád

 

A Nagy Imre park az Ady utca mellett a vasúti átjáró közelében – Fotó: Győrffy Árpád

 

Az Esterházy strand virágos bejárati része a víz felől – Fotó: Győrffy Árpád

 

A Zákonyi utcai új park részlete az ellipszis alakú szökőkúttal – Fotó: Győrffy Árpád

A tulajdonos önkormányzatnak mindig is kemény elvárásai voltak cégünk felé ezen a területen, de ebben a helyzetben még komolyabb munkára lesz szükség a jövő szeptemberi díjátadóig. A meglévő területek megfelelő gondozása mellett lehetnek új attrakciók, beültetések is a városban. Ez nem csak egy szűken értelmezett virágosítási verseny, hanem a tágabban értelmezett környezetszépítés a célja, és a bekapcsolódó településeknek választ kell adni olyan ügyre is, mint a klímaváltozás, vagy a társadalom, a lakosság megmozdítása a közös célok érdekében. Ezért nekünk sem csak a virágok szépségével, számával kell példát adnunk, hanem meg kell mutatnunk azt is, hogyan lépünk fel például a klímaváltozás negatív hatásainak csökkentése érdekében.

– A virágosításban, közterület szépítésben milyen lehetőségeik vannak erre?

– A válaszok egyike, hogy szárasságtűrő növényeket telepítünk, amiket kevésbé kell öntözni, és egyre inkább ki kell váltani a rövid ciklusú növényeket. Például nálunk egyre kevesebb az egy nyári és a két nyári virág, egyre több a virágzó cserje. Ezeket nem kell újra és újra drága pénzen előállítani, és nem kell az életciklusuk végén kidobni őket. Egy-egy jól megválasztott cserje éveken keresztül díszítheti az adott közterületet. De gondolhatok akár a levendulára is, ami nem igényel jelentős öntözést, ahogy a korábban meghatározóan alkalmazott virágok. Így kevesebb munka, kevesebb pénz kell hozzá, és összességében kevésbé terheli a természeti erőforrásokat.
De ugyanígy a jó válaszok közé sorolható a vezérelt öntőrendszerek telepítése azokra a helyekre, ahol mindenképp szükség van a vízutánpótlásra. Hisz így kiszámíthatóan, takarékosan tudunk gazdálkodni a vízzel. Nálunk ilyen működik az egész Tagore sétányon, a Zákonyi sétányon, a Zákonyi sétány mélygarázsa felett kialakított parkban, a Széchenyi úton, a buszpályaudvar parkjában, a Jókai utcában, az Aranyhíd sétányon, a Papsoka temető parkosított részén, a Városháza környékén és a strandokon is. A füves területek kevesebb alkalommal történő kaszálása, nyírása nemcsak az erőforrásokat kíméli, de hozzásegít a biodiverzitás fenntartásához is például a Kiserdőben, a külterületi részeken stb.

 

A Városháza környékén is telepített öntözőrendszer biztosítja a vizet a növényeknek – Fotó: Győrffy Árpád

 

A Papsoka – vagy siskei – temető parkosított részén is kiépítették az öntözőrendszert – Fotó: Győrffy Árpád

 

Zákonyi utcai park – A klímaváltozásra reagálva igyekeznek egyre inkább szárazságtűrő növényeket telepíteni – Fotó: Győrffy Árpád

 

Persze az árvácskáktól sem kell teljesen elbúcsúznunk – pihenő rész a Tagore sétányon – Fotó: Győrffy Árpád

Ezeket a változásokat elvárják a településektől, ahogy azt is, hogy lehető legjobban mozgósítsák a lakosságot a környezetszépítés ügyében. A város ebben is élen jár. A közelmúltban értékelt helyi virágosítási versenyben például már nem csak virágokat, cserjéket adtak kiültetésre a bekapcsolódóknak, hanem szakemberek által kiválasztott fákat is lehet igényelni a jövőben. Ez a mi munkánkban is megjelenik, hisz például a múlt évben 450 fát ültettünk a város közterületein és a strandokon. Utcai sorfák is vannak ezek között, a strandokon is pótoltuk az elöregedett fűzfákat, és az új parkokba is több fa került közülük. Ezek szebbé teszik a várost, és kellemesebb, komfortosabb, egészségesebb környezetet biztosítanak az itt élőknek – mondta Somogyi László.

Győrffy Árpád

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár