A hétvégén a balatonfüredi Romantikus Reformkor programhoz kapcsolódva mutatkozott be anyagával a Mencshelyi Csipkeverő Hagyományokat Ápoló Baráti Kör.
A hagyományápoló munka közvetlen előzményi 1998-ig, a nagyvázsonyi csipkeverő szakkör megalakulására nyúlnak vissza. A csoport egy mencshelyi csipkeverő asszony, Gazdag Károlyné Isó Lujza vezetésével ismerkedett meg a csipkeverés technikájával és mintáival.

Csipkézés a vázsonyi szakkör foglalkozásán valamikor 1999-ben
Lujza néni azt a tudományt adta tovább, amit Kájel Endre egykori balatonendrédi református lelkész és felesége, Koroknai Zsófia belgiumi alapokkal 1908-ban tanfolyamokon terjeszteni kezdett Magyarországon. Ilyen tanfolyamon vehetett részt egykor egy evangélikus papkisasszony, Isó Margit is, aki nem csak megtanulta, de tovább is adta Mencshelyen a lányoknak, ahová rokoni szálak kapcsolták. Ezen a 78 évvel ezelőtti mencshelyi “tanfolyamon” tanulta el a csipkézést Isó Lujza is. Lujza néni nem csak csipkézett, hanem önállóan tervezett is. Ezeket a mintákat a szakköri tagoknak is átadta.

A nagyvázsonyi csipkeverő szakkör tagjai a község rendezvényein is bemutatták tudásukat – 1999-es fotó
A szakkör tagjai – Gazdag Károlyné, Mátyás Károlyné, Balogh Ernőné, Kátai Valéria, Tuza Ferencné, Molnárné Szibele Györgyi, Piltman Károlyné, Rózsásné Holczer Éva, Kovácsné Nagy Antónia, Bertalan Istvánné – 1999-ben Nagyvázsonyban megalakították a Mencshelyi Csipkeverő Hagyományokat Ápoló Baráti kört.
A csoport fontos feladatának tűzte ki a mencshelyi vert csipke minták felkutatását, összegyűjtését és a mencshelyi csipkeverő hagyomány felélesztését, megőrzését a jövő nemzedéke számára. Gazdag Károlyné 12 évvel ezelőtti halála után Balogh Ernőné Bertalan Katalin vette át a csoport szakmai irányítását. A tervezésnél főleg a balatonendrédi és a mencshelyi mintakincset használják a legszívesebben. Munkáikat már több kiállításon bemutatták.
Így teszünk itt is a Füreden látott anyagból válogatva

Gazdag Károlyné

Balogh Ernőné Bertalan Katalin

Isó Tünde

Havasi Boglárka

Mátyás Károlyné

Kuti Csilla

Horváth Józsefné (balról) és Horváth Zsófia

Plander Antalné

Vörösné Szélesi Amita

Rózsásné Holczer Éva

Kátai Valéria

Dr. Bertalan Gyula
A Mencshelyi Csipkeverő Hagyományokat Ápoló Baráti Kör 2015 óta Pécselyen tartja heti összejöveteleit. A foglalkozásokon szívesen látnak minden érdeklődőt.
Kép és szöveg Győrffy Árpád
Iratkozzon fel a heti hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről!