Mintha Hitchcock Madarak című filmjébe csöppentem volna, amikor a Pécselyi-medence határán két szőlőtábla között belefutottam egy hatalmas seregélycsapatba. Le kellett állnom az út szélére, hogy össze ne ütközzünk, mert szinte ész nélkül cikáztak át az út felett.
Ilyenkor az északról, főleg Lengyelországból délre tartó seregélyek lepik el csapatostul a szőlőket, amikor már más ennivalót nem találnak. A bodzát jobban szeretik, szívesebben esznek kukoricát és a nagy tápértékű napraforgót is, de ha ezeket már leszüretelték, marad a szőlő – magyarázta Kulka Gábor, a Balatoni Borrégió Borbíráló Bizottságának titkára, amikor elmeséltem az élményemet. Mint mondja, emberre persze nem veszélyesek, de a szőlőkre annál inkább.
– A vonulási időpont miatt elsősorban a kései szüretelésű szőlőknél jelentenek nagy veszélyt a madarak. Ezeknél különösen nagy a rizikó, mert elviheti betegség gyümölcsöt, leehetik a vadak, le is lophatják és jöhetnek a hosszú repüléstől kiéhezett seregélyek is.
Még a seregélyek utóvédje is lassításra késztette a utánam jövő autót
A seregélyeknek megvannak a természetes riasztóik. A Balatonederics fölötti szőlőket például azért hagyják békén most is, mert ott fészkel egy saspár. Korábban a Somlón is ragadozó madarak riasztották el a seregélyeket – meséli a borász szakember.
Kulka szerint a kései szüretelésű a szőlőknél már számításba jöhet védekezésként a lehálózás, aminek hektáronkénti százezres költsége a normál boroknál elviselhetetlen lenne a végtermék árában. A másik megoldás a seregélyek riasztása. Erre régen hatékony módszer volt a söréttel töltött vadászpuska. Talán a lövés hangjánál is jobban riasztotta a madarakat a meglőtt seregélyek “sírása”.
Kék színű hálóval védett szőlősorok a tihanyi Külső-tó mellett
Egykor, “az állami gazdasági időkben” még ahhoz is volt elég ember, hogy éréstől szüretig vigyázzanak a szőlőkre. Volt aki kereplővel, mások karbidágyúval, vagy akár sörétes puskával riogatták a seregélyeket. A mai gazdáknak erre nincs idejük, külső embert pedig nem nagyon tudnak alkalmazni a magas bérterhek miatt – véli Kulka Gábor.
Bármennyire is költséges a védekezés, nem tehetnek mást a gazdák, ha bort szeretnének készíteni a szőlőből, mondja Varga György. A révfülöpi szőlész-borász szerint még akkor is nagyon nehéz megmenteni a szőlőt, ha nem nézik az anyagi terheket, mert a vonuló seregélyek nagyon éhesek, ha szőlőt látnak bedurvulnak, nem foglalkoznak semmivel, csak a zsákmánnyal.
– Balatonrendesen van egy kisebb területük a nádas közelében, ahol szinte minden évben nagy gondot okoznak a seregélyek. Egy speciálisan töltött rakétapisztolyt használunk riasztásra. Ha a seregélyek közelében durran a “rakéta”, akkor egy darabig nyugton vannak. Karbid ágyút is használunk, ezt is emberi irányítással.
A másik kritikus területük Szentbékkállán van, ahol egy gázzal működő “ágyút” használnak. Ezt először időzítővel vezérelték, ahogy sokan csinálják, de a szentbékkállaiak tiltakozása miatt áttértek az emberi irányítására. Így csak akkor használják, amikor jönnek a seregélyek.
– A seregélyek riasztása minden évben több százezer forintba szokott kerülni a naponta 10-12 órát ügyelő alkalmazottak bére miatt. Az idén szerencsére megúsztuk a nagy kiadást, mert valamiért elkerültek bennünket a madarak.
Salánki Sándor, az aszófői központú Salánki Családi Borpince vezetője különösen jól ismeri a seregélyeket a többségében késői érésű szőlői miatt. Azt mondja, a seregélyekkel való évezredes küzdelem is olyan helyzet, amiben mindenkinek igaza van, a szőlősgazdáknak, az ágyúk zaja ellen tiltakozóknak, de még a seregélyeknek is.
– A hazai, télen nyáron nálunk élő seregélyekkel nincs gond. Főképp rovarokat esznek, amivel rengeteg hasznot hajtanak nekünk, ezért hálából ehetnek szőlőből is, nem zavarjuk őket. Mivel a seregély alapvetően vándormadár, van egy másik nagy csoport is, amelyik északról vándorol a hideg idő elől dél felé, aztán tavasszal meg gyorsan visszamennek. A problémánk azokkal van, amelyek ősszel délre tartva a Balaton körül állnak meg pihenni, energiát gyűjteni.
Hosszú másodpercekre elsötétült az ég, és mindent betöltött a több tízezer szárny surrogó hangja
Salánki Sándor Varga Györgyhöz hasonlóan a “személyi védelemre” esküszik.
– A hálózás túlságosan drága. Nem elég a háló több mint százezres költsége, azt fel is kell rakni, le is kell szedni, és legfeljebb 4-5 évig lehet használni. Esetleg nagyon kicsi területen éri meg, egyébként nem gazdaságos.
Ezért inkább ő is embereket alkalmaz, hogy amikor megjelennek a seregélyek, bekapcsolják hangágyút. A durrogtatáshoz a hegyközség kéri meg a közös engedélyt. Hogy tisztább legyen a dolog, az idén hanghatár mérést is csináltattak szakértővel. Így az esetleges vitáknál egyszerűbben tudják bizonyítani, hogy szabályosan járnak el.
A lakossággal nekem nincs konfliktusom, mert az én ágyúim messze vannak a településektől, de máshol vannak gondok. Ha például az aszófői Vörösmáli-pincesoron beindul néhány ágyú, akkor Tihany gödrösi részén biztosan lesz valaki, aki már küldi is a bejelentést az önkormányzathoz. Persze neki is igaza van, de lehetne annyi belátás benne, hogy elviseli ezt a kis kellemetlenséget, hisz nekünk meg kell védeni a szőlőt – véli Salánki Sándor. Szerinte a védekezésnél az a legfontosabb, ha jönnek a seregélyek, nem szabad megengedni, hogy leszálljanak. Mert ha ezt megtették, akkor se látnak, se hallanak, csak eszik a szőlőt.
Ha egyszer leszállnak, akkor annyi a szőlőnek
– Egyszer éppen Füredre indultam a szőlőért, amikor hívott a gazda, hogy jöjjek azonnal, mert nem bírnak a seregélyekkel. Ott volt húsz szüretelő vadászpuskával, karikás-ostorral, de hiába lövöldöztek, durrogtattak, mire Aszófőről Füredre értem, már leették a másfél hektár szőlőt. Körülbelül húsz perc kellett nekik hozzá. Így aztán a szüret elmaradt. Persze a seregélyeket is megértem, de nekik is meg kell érteniük, hogy mi meg nem nekik tartogatjuk a szőlőinket.
Kép és szöveg Győrffy Árpád
Itt nézhet gyönyörű fotókat is a Pécselyi-medencéből! – egy kép itt lent mutatóban
Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre
