A nyáron jobb lesz vonattal a Balatonra jönni

A hírek szerint a nyáron lesz elég Desiro, hogy a Katicák mindennap közlekedhessenek - igaz, ezek nem igazán a bicikliseknek szánt járatok

Nem hivatalos információnk szerint az idén a korábbinál sokkal kedvezőbb a vasúti menetrend a Balatonhoz utazóknak és a régióban élőknek.

 

Vasúthoz közeli forrásunk szerint a még nem publikus nyári menetrend jelenlegi állapota szerint a déli parton a korábbi 2 órás követésű Balaton expresszek idén nyáron óránként fognak közlekedni, ezzel jelentős plusz kínálatot nyújtva a leggyorsabb eljutási lehetőséget választóknak. A változás a Balaton partján belül utazók számara is pozitív lesz, mert az expresszek kijelölt kocsijában helyjegy nélkül lehet utazni a parti települések között.
Továbbra is közlekednek majd a népszerű hétvégi éjszakai Bagolyvonatok, amelyekből az idén egyel többet lehet majd igénybe venni a korábbiakhoz képest.

 

A Balaton expresszek kijelölt kocsijában helyjegy nélkül lehet utazni a parti települések között – érkezik a szerelvény a földvári állomásra

A jó hírekből jut az északi partra utazóknak. A járműhiány megoldódásával az összes Katica sebesvonat naponta közlekedik majd, átszállás nélkül a Déli pályaudvar és Balatonfüred között.
Hétvégenként további mentesítő gyorsvonatok lesznek a menetrendben, amelyeken mindig lesz kerékpárszállító kocsi is.
A leggyorsabb eljutást biztosító Kékhullám sebesek is járni fognak, amik Budapest és Balatonfüred között csak Székesfehérváron és Balatonalmádiban állnak meg, és InterCity kocsikat is továbbítanak.

 

Desiro a káptalanfüredi állomás előtt

Inkább csak az északi parton élőket érinti, hogy az idén Füredről és Tapolcáról közvetlenül eljuthatnak majd az Adriára, mert a Budapest és a Szlovén tengerparti Koper között közlekedő, nyári éjszakai gyorsvonat (az Istria), a veszprémi vasútvonal felújítása miatt ideiglenesen Balatonfüreden, Tapolcán át közlekedik. A vonat Ljubljanán, Postojnán át jut le az Adriára. Postojna után, Pivkában rijekai csatlakozás is van. (A vonat menetrendjéhez itt találtunk egy oldalt)

 

A nyáron a füredi állomásról közvetlenül Koperig lehet utazni

A menetrend szerint este tízes indulással akár már másnap kora délelőtt megfürödhetünk a tengerben. Majd egy este nyolcas visszaindulással következő reggel már a Balaton strandolhatunk.
Persze mindez csak akkor lesz biztos, ha hivatalosan is bejelentik.

és itt van a megerősítés május 23-án Örömhír! – A MÁV hivatalos nyári menetrendje megerősítette a múltheti információinkat

Az autóbuszt használóknak szintén friss hír, hogy május 24-től a FlixBus új, közvetlen összeköttetést biztosít Németország, Csehország és a Balaton között. Siófok mellett a hónap végétől már Balatonföldvár is Európa legnagyobb távolsági buszhálózatának része lesz.
Berlinből, Drezdából és Prágából heti négyszer, csütörtök és vasárnap között szállítanak majd utasokat a magyar tengerhez a FlixBus járművei.

 

Fotó: FlixBus

Az új összeköttetésnek köszönhetően Balatonföldvárról is közvetlenül lehet majd buszozni Berlinbe, Drezdába és Prágába. (A prágai járatra rá is kerestem, este fél tizes indulással, másnap reggel hatos érkezéssel 6200 forint.)
Idén nyáron Siófokról közel 30 további olasz, horvát, szlovén, lengyel és szlovák városba juthatnak el az utazók átszállás nélkül.

Szöveg és a külön nem jelzett képek Győrffy Árpád

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről!

d

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár