Keszthely – 16. Városi karnevál látványos felvonulással – 2016.02.06.

Keszthelyi városi karnevál 2016 - a fotó az előző évi felvonuláson készült

A múlt évi tapasztalataink szerint rendkívül érdekes programnak ígérkezik az idén is a keszthelyiek színpompás maskarás felvonulása.

 

A február 6-án délután megrendezésre kerülő felvonuláson nem csak nézők, hanem szereplők, sőt akár győztesek is lehetünk, ha mi öltjük magunkra a legkülönlegesebb jelmezt. Igaz, ehhez nagyon fel kell kötni a gatyánkat, mert sok jó ötlettel hajtanak az első díjra.

A Balatoni Borbarát Hölgyek hagyományos rendezvényén a jelmezeseket 13.30 órától várják a Festetics-kastély parkjába. Innen indul a várhatóan több száz maskarásból álló menet 14 órakor a Fő tér felé a sétáló utcán sorfalat alkotó nézők között.
A felvonulást a hercegi pár vezeti, a ritmust egy igazi szambazenekar, a keszthelyi Boombatucada együttes adja hozzá ütőseivel. Várhatóan a menet része lesz az idén is az óriássárkány és az ugyancsak túlméretes százlábú kukac.

A Fő térre érve a versenybe nevező jelmezesek maximum három perces bemutatkozásra kapnak lehetőséget, hogy a zsűri dönthessen a díjak odaítéléséről.

Képek a 2015-ös karneválról

A képeket Győrffy Árpád készítette

 

 

Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár