Tihany – Az idén is minden szombaton szól a dzsessz és a rock a Tűzkert Étteremben

Az idén elsőként a Dirty Slippers ad akusztikus koncertet - Fotó: Dirty Slippers

Június 10-én a Dirty Slippers fellépése indítja a tihanyi Tűzkert Étterem pop-dzsesszpódiumának ötödik évadát. Ahogy a korábbi években is, minden szombaton ingyenes koncertekkel csábítják, szórakoztatják a vendégeket a falu központjában található hangulatos étterembe.

 

Mint az étterem tulajdonos, Hidasi Károlyné a múlt évben elmondta, 2013-ban nagyon félve indították az első sorozatot, de olyan nagy sikere volt, hogy azóta is minden szezonban megcsinálják. Sokan már előre foglalnak helyet maguknak az ilyen estékre, hogy esetleg le ne maradjanak. A koncertek ingyenesek, nincs zenés felár, csak azt szeretnék, ha a vendégek még jobban éreznék magukat.

 

Pribojszki Mátyás és Szász Ferenc egy tavaly augusztusi fellépésen a Tűzkertben

A Tűzkert étterem 15 éve működik Tihanyban az apátsághoz vezető sétaút mellett a Batthyány utca 15. szám alatt a falu egyik legöregebb lakóházában, egy 1839-ban épült műemlékházban. Hidasi Károlyné meghatározása szerint hagyományos értelemben vett családias vendéglátást folytatnak, ami a helyre, a kiszolgálásra és az ételekre, italokra is egyaránt elmondható. Csak igen ritka esetekben készítenek olajban sült ételeket.

 

A Tűzkert Étterem a Batthyány utcában

Az ételek jelentős része a vendégek szeme láttára készül a hagyományos fafűtéses kemencében, de  legalábbis valamelyik alkotóeleme kapcsolódik a kemencéhez. Egyszerre mintegy 120 főt tudnak leültetni. A többségüket a kerthelyiségben, de több, mint 40 fő befogadására alkalmas belső helyiségük is van.

Az idei első vendég a pop-rock zenét játszó    Dirty Slippers együttes lesz. A gyulai banda 2005-ben alakult. Több más elismerés mellett a Közel Hozzád című nagylemezük a MAHASZ toplista 13. helyéig, a Múzsa című nagylemezük a MAHASZ toplista 15. helyéig jutott fel.

 

Tihanyban természetesen akusztikus koncertet adnak a Tűzkert Étterem intim színpadán.

Az idei évad fellépői

Június 10. Dirty Slippers
17.    Szeder
24.    Ferenczy András és Gébert-Ulbert duó

július 1. Grunting Pigs
8.    Hermann-Katók Duó
15.    Fekete Jenő-Horváth Misi Duó
22.    Kalmár Panni-Tóth Mátyás Duó
29.    Garda Zsuzsi-Benkő Zsolt Duó

Augusztus 5. Mojo Workings Blues
12.    Pákai Petra-Cséry Zoli Duó
19.    Pápai Zsanett-Tempfli Erik Duó
20.    Fusion Jam Trio
26.    Petruska, vendég Temesvári Bence

A koncertek nyolc órakor kezdődnek és általábab este tízig tartanak, de a közönség sűrűn kér ráadást.
További információ a +36 30 773 97 86 telefonon, illetve a Tűzkert étterem honlapján http://www.tuzkert.hu/

 

Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre

Légy te az első hozzászóló a(z) "Tihany – Az idén is minden szombaton szól a dzsessz és a rock a Tűzkert Étteremben" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár