Tihany – 12. Levendula Fesztivál és Szedd magad! – június 20-26.

Vasmera Kata, a 2014-es Felvidék Szépe is tihanyi levendulával díszíti a lakásukat és kergeti a molyokat

Június utolsó hétvégéjén rendezik meg a balatoni nyár legnagyobb őrületét, legillatosabb programját, a Tihanyi Levendula Fesztivált és a hozzákapcsolódó Szedd magad! akciót. Tavaly csak kicsin múlt, hogy a levendula illatban és élményekben tobzódó tömegek miatt nem nyilvánították levendula sújtotta területté a félszigetet.

 

Várhatóan az idén is hasonlóan nagy buli lesz. A tervezett programok és a félsziget szépsége alapján bátran jósolhatjuk, hogy élményben az idén sem lesz hiány. A levendulára már nem mernénk ugyanezt mondani, mert aki későn jön, az lemaradhat. Persze addig bárki rogyásig szedhet, amíg le nem fogy a mező. Csak az egyenpapírzacskót kell megvásárolni az idén is az aratáshoz.

2016. június 24. péntek

17.00 óra: “Tollasbál” Kércz Tibor fotókiállításának megnyitója a Németh László Művelődési Ház tetőtéri galériájában (Tihany, Mádl Ferenc tér 1.)
Megtekinthető hétköznap július 31-ig 10-16 óráig.

Mádl Ferenc tér (főtér)

18.30 Tihanyi Asszonykórus műsora

19.00 “Ami a szívemen”- Kovács Nóri koncertje

19.00 Kövi Szabolcs koncert a Levendula Ház Látogatóközpontban

20.30 Rakonczai Imre zenés műsora

Rakonczai Imre és közönsége a főtéren egy évvel ezelőtt

 

2016. június 25. szombat

Belső-tó partja – Kézműves vásár és programok

9.30 Nordic Walking túra Galambos László vezetésével

10.00 Rövid túra az Aranyház forráskúphoz a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság szakembereinek vezetésével

10.00 Kézműves műhelyek – Kézműves kirakodóvásár
Gyerekeknek kézműves játszóház a levendula jegyében

10.00-17.00 népi fa játékpark
Kádár Ferkó fotószínháza
Paprika Jancsi Csúzlizdája

11:00 A Levendula Fesztivál nyitóünnepsége – Fővédnök: V. Németh Zsolt, környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár

11.30 Harcosok – a remény arcai című kiállítás megnyitója a Tóparti Kávézóban – A kiállítást megnyitja: Szabó János,a Rákbetegek Országos Szervezetének Elnöke – A kiállítás védnöke: Tósoki Imre, polgármester

Tihany-Sajkod

18:00 Kirándulás az Öreg-Levendulásba a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság szakembereinek vezetésével. Indulás: Tihany-Sajkod, Apáti Kávézó (Gumikerekű kisvonat indul Sajkodra a tihanyi, iskolai buszmegállóból.)

Borsos Miklós tér

11.00 óra Lúdas Matyi – a Budapesti Utcaszínház előadása

Mádl Ferenc tér

15.00 Csopak Táncegyüttes műsora táncházzal
16.00 Zabszalma Együttes gyerekműsora
19.00 Szabó Balázs Bandája koncert
21.00 Utcabál a Frisson zenekarral

Tihanyi Tájházak (Pisky sétány)
Kézműves vásár, Népi játékok, Molyolda, Népi játszóház a Tallabille zenekarral

 

Tavaly hatalmas vásár volt levendulás termékekből

Még az ország legjobb bankrabló fazekasa, Ambrus (viszkis) Attila is elhozta köcsögjeit

 

Sok más mellett helyben sütött rétest is lehetett enni, amit akár levendulás sörrel , vagy szörppel is leöblíthettünk

2016. június 26. vasárnap

Belső-tó partja- Kézműves vásár és programok

9.00-19.00 Citerától a kecskedudáig- Ismerkedés a magyar népi hangszerekkel – Levendula Ház Látogatóközpont kertje – Tóth László műsora

10.00 Nordic Walking túra Galambos László vezetésével

10.00 Kézműves foglalkozások, játszóházak, népi játékpark

11.00 Portéka Színpad vásári komédiája

14.00 Csizmazia Csönge mesekuckója a Levendula Ház Látogatóközpont udvarán

Tihanyi Tájházak (Pisky sétány)
Kézműves vásár


Levendula szedd magad!

Előreláthatólag 2016. június 20-26-ig minden nap 10-20 óráig, virágzás függvényében, a készlet erejéig.
A tihanyi bekötőút mellett fekvő levendula-ültetvényen a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság dolgozói várják az érdeklődőket.

Itt van térképen is!

Ha a 71-es főút felől jössz, akkor az első nagyobb domb tetejénél kezdődik a bal oldalon. De itt még haladj tovább, mert a mező másik végén lehet balra befordulni egy egyirányúsított földútra, amin elindulhatsz visszafelé a műúttal párhuzamosan (kék autó). Bárhol megállhatsz az út mellett, ahol van hely, és nem akadályozol vele másokat.  Az online kasszát a földút, illetve a levendulás felénél találod (Euró jel). Itt vehetsz 2000 forintért egy kb. 5 literes papírtáskát, amit repedésig teleszedhetsz levendulával.
A parkolásért nem kell fizetni. Távozni a mező másik végén lehet (sárga autó). A falu felől érkezve egyszerűbb a közlekedés.

Levendulát kizárólag a helyszínen megvásárolt, emblémás “arató táskába” lehet gyűjteni. A táska ára darabonként 2000 forint, amiért teljesen tele lehet rakni levendulával.

A levendulamezőn is online pénztár működik

A levendulás szelfi ingyenes

 

Előzetes regisztráció nem szükséges, a megvásárolt arató táskák száma nincs korlátozva. A táska árán kívül a levendula szedésének nincs egyéb díja.

Képek Győrffy Árpád

Itt van egy helyzetjelentés a június 22-én este tapasztaltakról: Tihany – Friss hírek a levendulásból – már a kínaiak is felfedezték!

 

Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár