Paloznak – VIII. Paloznaki Jógahétvége – 07.8-10.

A kép egy korábbi jógahétvégén készült

Közös jógázásra, éneklésre, zenélésre, táncra, koncertekre, beszélgetésre, meditációra, tanulásra várnak minden érdeklődőt életkortól, előképzettségtől függetlenül a három napon át tartó ingyenes rendezvényre, vagy akár annak egy-egy részére.

 

A tervezett program

Július 8. péntek

18.00-19.00 A Jógahétvége megnyitója – Faluház nagyterem – köszöntőt mond: Szakács József a JMÉ Érdi Jógaegyesület elnöke és Czeglédy Ákos Paloznak Község Önkormányzatának polgármestere.
“Kint vagy bent” c. kiállítás megnyitója – Kneisz Eszter gobelinművészt és munkáit bemutatja Szeri Ákos művelődésszervező. Közreműködik Szabadi Andrea – hang-drum.

20.00-21.00 Hangverseny a Római Katolikus Templomban – A belső hang, Lovász Irén énekművész koncertje
21.30-22.30    Meditáció és közös éneklés – Major udvar nagysátor

Július 9. szombat

Reggeli és délelőtti jógagyakorlások – Jóga a Mindennapi Életben Rendszer:
6.00-7.30 Jóga kezdőknek és haladóknak – Templomkert
8.15-9.45 Jóga középhaladóknak – Templomkert
Jóga kezdőknek és újrakezdőknek – Major udvar Nagysátor
Jóga szépkorúaknak, kezdőknek és újrakezdőknek – Szent József Ház
8.30-9.30 Játékos jóga óvodásoknak, tartja Szántiné Váradi Zsuzsanna óvodapedagógus – Faluház nagyterem
10.00-11.00    Jóga családoknak – Templomkert

Délelőtti előadások és programok:
7.30-8.00 Reggeli védikus szertartás – vezeti Raman M. Sundaram – Vendégház udvar
10.00-11.00    A belső hang – Gondolatok a hangról, természetről, harmóniáról és egészségről – előadó: Lovász Irén énekművész – Szent József Ház
10.00-13.00    Kézműves foglalkozás: “Textiles szöszmölde” Kovácsné Tóth Éva vezetésével – Tájház udvar
10.30-12.00    Indiai tánctanítás 12 éves kortól – közreműködik a Tarangam Táncműhely – Major udvar, nagysátor
11.30-12.30    Beszélgetés az Indiai Nagykövetség jelenlévő munkatársaival és Magyarországon dolgozó indiaiakkal. A beszélgetést vezeti Mórocz Anikó újságíró – Szent József Ház

Délutáni jógagyakorlások – Jóga a Mindennapi Életben Rendszer:
14.00-14.45    Jóganidra – jógikus alvás – Szent József Ház
15.00-16.30    Jóga kezdőknek és haladóknak: Az allergiás és légúti panaszok enyhítése jóga segítségével, részvétel 12 éves kortól. – Szent József Ház
15.00-16.30    Jóga kezdőknek és haladóknak: Jógával az egészséges gerincért, részvétel 12 éves kortól – Major udvar, nagysátor.

Délutáni előadások és programok:
14.00-15.00    Kézfestés, virágfűzés – Tájház udvar
15.00-16.00    Jógafoglalkozás zenével gyerekeknek. Vezeti Mérey Anna jógaoktató (hegedű), közreműködik Szabadi Andrea gitár és hang-drum -Tájház udvar, színpad
17.00-18.00    A figyelmi folyamatok fejlődése, fejlesztéseinek fontossága, avagy a figyelemzavar mítosza és a tudat(osság)problémája, valamint ezek összefüggései – előadó Dr. Donauer Nándor, klinikai szakpszichológus és neuropszichológus. – Szent József Ház

Esti műsorok a Tájház udvar színpadán:
19.00-19.45    Kúcsipúdi tánckompozíciók  – Tóth Gabriella Garima és a Tarangam Táncműhely tanítványai, Laksmi a Tejóceán lánya, Dél-indiai Kúcsipúdi tánc – Tóth Gabriella Garima
20.00-21.00    Kathak tánc – Saumya Shukla. Tablán játszik Rajesh K. Gangani
21.15-22.00    Védikus szertartás- vezeti Raman M. Sundaram

Toth_Gabriella_Garima-indiai-tanc-paloznaki-jogahetvege-balatontipp-gyorffya

Július 10. vasárnap

Reggeli és délelőtti jógagyakorlások – Jóga a Mindennapi Életben Rendszer:
5.30-7.15 Meditáció és jógagyakorlás kezdőknek és haladóknak -Templomkert
7.30-8.00 Reggeli védikus szertartás – vezeti Raman M. Sundaram – Vendégház udvar
8.15-9.45 Jóga középhaladóknak – Templomkert
Jóga kezdőknek és újrakezdőknek – Major udvar, nagysátor
8.30-9.30 Jóga széken ülve időseknek és mozgásukban korlátozottaknak – Szent József Ház
10.00-11.00    Jóga családoknak- Templomkert

Délelőtti előadások és programok

10.00-12.00    Önismereti játékok felnőtteknek – Közös tál. Saját tányér. Vezeti Házas Nikoletta művészetpedagógus. Előzetes bejelentkezés az info pultnál – Faluház nagyterem
10.00-13.00    Kézműves foglalkozás: “Textiles szöszmölde” Kovácsné Tóth Éva vezetésével – Tájház udvar
10.30-11.30    Nem, nem, hanem. Varró Dániel verses, játékos jógával egybekötött interaktív gyerekprogramja  – Tájház udvar
10.00-10.50    “Az emberben rejlő erők.” A csakrák és szimbólumaik – előadó Izsák Julianna JME jógaoktató – Szent József Ház
11.00-12.00    A hét lótusz meséje – Kerényi Mari könyvének ősbemutatója felnőtteknek – Szent József Ház

Délutáni jógagyakorlások – Jóga a Mindennapi Életben Rendszer:
13.30-14.15    Jóganidra – jógikus alvás – Szent József Ház
14.15-15.15    Jóga kezdőknek és haladóknak – Szent József Ház

Délutáni programok:
14.00-16.00    Készítsünk színes madarakat! – Rák Andrea, Kővári Zsuzsa. Nyomdázzunk mandalákat! Szántiné Váradi Zsuzsanna  – Tájház udvar
14.30-15.45    Levendulaillat – meséjét felolvassa P. Baracskai Erika, a mese feldolgozása szerepjátékkal minden korosztálynak. – Faluház nagyterem
16.00-16.20    Vendégünk Mr. Rahul Chhabra India magyarországi nagykövete.
Köszöntés, beszélgetés – Tájház udvar
16.30-17.30    Buddhista mantrák táncban (Zöld Tárá tánc és Táncmeditáció a Szív-Szútrán) – Tóth Gabriella Garima, Kathak tánc – Saumya Shukla. Tablán játszik Rajesh K. Gangani – Tájház udvar, színpad
17.30    A Jógahétvégét zárja Nagy Julianna Pushkar, jógaoktató és Hernádi Péter, a Paloznaki Civil Egyesület elnöke – Tájház udvar

Jogazok-Vaszary-villa-110917b-paloznaki-jogahetvege-balatontipp-gyorffya

Egyéb információ:
Masszázs, Spirituális Választerápia. Bejelentkezés a tárgynapon az Információs pultnál.
A kiállítás megtekinthető a programszünetekben – jelentkezés az Info-pultnál.
A helyszínek max. 3 percre vannak egymástól.
A gyakorlásokra jöjjön kényelmes öltözetben és ne tele gyomorral. Lehetőség szerint hozzon magával polifómot.

A rendezvény alatt jógabüfé működik vegetáriánus hideg és meleg ételkínálattal mérsékelt árakon. Menü- és étkezési jegyek az Info-pultnál válthatók.
Menüárak: Reggeli: 400.- Ft, Ebéd-Vacsora: 1.000.- Ft, Gyerek-menü: 600.- Ft.

A programokon a részvétel ingyenes!

Az érdi Regionális Jóga a Mindennapi Életben Egyesület és a Paloznak Község Önkormányzata rendezésben, a Paloznaki Civil Egyesület, a Paloznak Jövőjéért Közalapítvány és magánszemélyek támogatásával rendezik meg.

Ha tetszik a programunk, kérjük, hívja el barátait és ismerőseit.
Amennyiben szeretne hozzájárulni a rendezvény sikeréhez, köszönettel fogadunk minden segítséget és adományt. Ha pénzadománnyal támogatná rendezvényünket, akkor befizetését a 73900092-11061470-00000000 számlaszámra tudja megtenni. (Számlatulajdonos: Paloznaki Civil Egyesület, kérjük, a közlemény rovatba megjegyzésként tüntesse fel: “Paloznaki Jógahétvége”), illetve személyesen az Info-pultnál lévő adománydobozba.

Főszervező:     Nagy Julianna Pushkar – Jógaoktató +36 (20) 941-8773, pushkarjuli@gmail.com; Szervezők:    Verrasztóné Losonczy Anna – rendezvényszervező, Paloznak Önkormányzat +36 (30) 213-0785, telehaz@paloznak.hu; Bartl Betti – Paloznaki Civil Egyesület, +36 (70) 524-9487, bartl.betti@gmail.com

 

Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár