Keszthely – Londonból a Festetics-kastély parkján át a Broadway-re – 17. Keszthelyi Nyári Játékok – 07.28-08.12.

Puskás Tamás (balról) és Pálinkás Róbert a Festetics-kastélyban tartott sajtótájékoztatón - Fotó Vida Konrád

Egy semmihez sem hasonlítható, tornádó erősségű vígjáték, a Ma este megbukunk, London legsikeresebb komédiája szerepel az idei nyáron tíz alkalommal a 17. Keszthelyi Nyári Játékokon a Festetics-kastély parkjában.

 

Július 29-én először sajtótájékoztatón, majd utána “élőben” is bemutatták a keszthelyi Festetics-kastélyban a 17. szezonjába lépett Keszthelyi Nyári Játékok idei produkcióját, a Ma este megbukunk című komédiát.  Az újságírókat Puskás Tamás a Centrál Színház igazgatója és Pálinkás Róbert a Helikon Kastélymúzeum igazgatója tájékoztatta.

Pálinkás Róbert beszélt a kiemelt állami támogatású 2.8 milliárd összegű parkfelújításról. Elmondta, hogy a parkot Festetics Tasziló (1850-1933) idejének megfelelően építették vissza. Ehhez igazították a kornak megfelelő növények és virágok ültetését is. A park felújításával a kastélyfelújításának első fejezete lezárult – mondta az igazgató.

Puskás Tamás elmondta, hogy az internet térhódítása óta ez az első nyár, amikor az első három előadásra az online értékesítésből fogyott el a jegyek 80 százaléka.

A Centrál Színház komédiája a Ma este megbukunk nagy érdeklődésre tart számot Keszthelyen is. 10-szer – még 9-szer – láthatják az érdeklődők a pesti előadást, amelyet az előző évadban 54-szer játszott el a társulat, telt házak előtt. Ez eddig 23.220 nézőt jelent.
A Ma este megbukunk harmadik évada megy telt házakkal Londonban és Mark Bell az ottani előadás rendezője a magyar bemutató rendezője is.

Az előadást a Színházi Kritikusok Céhe a Színikritikusok Díjára jelölte.

MARK_BELL

Mark Bell, az előadás rendezője

Az előadást a jövő évadban bemutatják a Broadway-n, ám előtte Keszthelyen lesz látható tíz alkalommal, a Festetics Kastély parkjában.

Az előadás története szerint egy Agatha Christie-szerű krimi, van benne hulla, nyomozás, gyilkos, de mindezek csak arra jók, hogy a néző két órán át rekeszizomgörcsig röhögjön.

mbajtonbe

A Centrál színészei egy vidéki amatőr színtársulat tagjait játsszák el, és pokoli erőfeszítésüket az előadás létrehozásáért. Miképpen az várható, az este színházi katasztrófába torkollik.

Játsszák: Ágoston Katalin, Botos Éva, Cserna Antal, Janicsek Péter, Katona László, Mészáros András, Rada Bálint, Schmied Zoltán

 

mb1968

17. Keszthelyi Nyári Játékok – 2016. július 28. – augusztus 12.

A Ma este megbukunk című darab további előadásainak tervezett időpontja a Festetics-kastély parkjában kialakított 600 személyes nyári színházban:
július 29., 30.,  augusztus 3., 4., 6., 7., 10., 11., 12.

Az előadások minden alkalommal 20:30 órakor kezdődnek.  További információ és jegyvásárlás az alábbi címen, telefonon:

www.keszthelyinyar.hu – jegyinformáció: 06-30-963-2109

 

Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár