Vonyarcvashegy – A pontyfesztivállal is a balatoni halakért üzentek

A pontyfesztivált a Vonyarcvashegy Mazsorett Csoport műsora nyitotta

Reméljük, hogy jövőre már igazi balatoni halak kerülnek a vonyarcvashegyi Ponty így jó! fesztivál halsütőihez, fogalmazott Péter Károly polgármester a rendezvény múltheti megnyitójában.

 

Mint elmondta, folyamatos harcot folytatnak a többi településsel közösen, hogy a balatoni hal a vendégek asztalára kerülhessen. Ez a fesztivál is enyhe célzás arról, hogy a most balatoninak mondott halak valójában nem tisztán balatoniak, mert a Balaton melletti tavakból kerülnek a rendezvényre kitelepült halsütőkhöz sem. Persze ezekhez is jó étvágyat kívánt, és ajánlotta melléjük a finom helyi borokat.

 

Péter Károly abban bízik, hogy egy év múlva már valódi balatoni halakat lehet enni a vonyarcvashegyi fesztiválon

A fesztivál megnyitójához kapcsolva tartották a legszebb konyhakert címért meghirdetett verseny helyi eredményhirdetését. Mint Péter Károly polgármester elmondta, külön versenyeztek az 50 négyzetméter alatti és 50 négyzetméter feletti nagyságú kertek tulajdonosai. Végül harmadik kategóriában, a közösségi kertekében a Nyitnikék Óvoda indult. A három kategóriában összesen hat nevező volt. A zsűri júniusban és augusztus második felében tartott ellenőrzést az indulóknál.

A zsűri döntése szerint a “Mini”, tehát 50 négyzetméter alatti kategóriában Cseh Sándorné kertje volt a legszebb. Az 50 négyzetméter feletti “Normál” kategóriában a tavalyi győztes, Molnár Istvánné nyert.

 

Péter Károly átadja a plakettet Cseh Sándornénak. Mögötte a zsűri tagjai, Papp Alexandra és Györei Tamás

 

Molnár Istvánné, a “Normál” kategória nyertese. A múlt évben nem csak a vonyarcvashegyi versenyen győzött, hanem az országos elsőséget is megszerezte. Péter Károly elmondta, hogy az idén is indítják az elsőket az országos versenyen

A “Közösségi kertek” kategóriában a Nyitnikék Óvoda kapta az első helyet – a díjat Horváth Annamária vette át.

Györei Tamás kertész, a zsűri elnöke elmondta, hogy tapasztalataik szerint mindenki nagyon komolyan vette a feladatot, szorgalmasan dolgoztak, a szélsőséges időjárás ellenére is rendben tartották a kerteket.

Mint a zsűri tagjai elmondták, az ellenőrzések során azt látták, hogy a paradicsom és paprika  szereti a vonyarcvashegyi talajt, és nagyon szépek voltak a tökfélék is. Persze a nagy meleg is segített.
Péter Károly amiatt is nagyon fontosnak tartja a versenyt, mert ösztönözheti a konyhakertek művelését. Ez mindenképpen szerencsés lenne, ugyanis termelői piacot szeretnének kialakítani, ahol a helyi zöldségek mellett a gyümölcsöket is értékesíthetnék a kertet művelő vonyarcvashegyiek.

A megnyitó és díjátadó után Tarnai Kiss László zenés műsorával folytatódott a három napos rendezvény programja.

 

Tarnai Kiss Lászlónak nagy sikere volt a nótakedvelők körében

 

A lufihajtogató akár egy babát is elkészített néhány pillanat alatt

 

A legkisebbek a mobil játszóketrecbe is beköltözhettek

 

Volt vásár és töb borház és pecsenyés, palacsintás

 

Természetesen több halsütő is kitelepült a rendezvényre. De ahogy fentebb olvashatták, igazi balatoni halat legfeljebb jövőre lehet, majd kapni náluk

Kép és szöveg Győrffy Árpád

 

Iratkozzon fel a heti hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről!

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár