Torkos Csütörtök – Az idén március 7-én lesz, ha a vendéglősök is úgy akarják

Torkoskodók a balatonföldvári Platán Étteremben - tavaly itt mindent féláron adtak, még az elvitelre kért ételeket is - Fotó: Győrffy Árpád

December végén elindítottuk a Torkos Csütörtök néven népszerűvé vált kedvezményes vendéglátó akció idei programjának balatoni szervezését. Az éttermek és más vendéglátóhelyek január 15-éig beérkező válaszai alapján döntünk a folytatásról.

 

Az egyházi naptár alapján az idén március 6-ára esik hamvazószerda, így a 2006-os indítás óta kialakult hagyomány szerint március 7-e lenne a Torkos Csütörtök akció időpontja. (Kis kavarodást okozott, hogy egy internetes oldal február 28-át jelölte meg dátumként, amit a Google is átvett. Az oldal azóta javította a dátumot, de a Google még mindig a rosszat teszi ki, ha rákeresünk.)

Mivel központi szervezés nem volt, a balatoni régióban az elmúlt két évben a Balatontipp.hu szervezte a programot. Akkori felhívásunkra 2017-ben 18, 2018-ban 33 vendéglátóhely kapcsolódott az akcióhoz a régióból, és fogadta jelentős kedvezményekkel a vendégeit. Két hete azzal kerestünk meg több mint 250 vendéglátóhelyet, hogy az idén is ingyenesen vállaljuk a szervezést, kommunikálást.

 

A révfülöpi Tóth Vendéglőben tavaly két napon át fogadták 50 százalékos kedvezménnyel a vendégeket – ezt, az egyébként 890 forintba kerülő Somlói galuskát is féláron adták  – Fotó: Győrffy Árpád

Az akcióba azok az üzletek kapcsolódhatnak be, amelyek vállalják, hogy 2019. március 7-én a teljes nyitva tartási idejük alatt minimum egyharmados (33 százalékos) kedvezményt biztosítanak legalább az ételek árából. Amennyiben az üzlet az ebédeltetést kivonná az akcióból, akkor legkésőbb 15 órától a zárásig minimum 50% kedvezményt kell biztosítania legalább az ételek árából.

Ha valakihez közvetlenül nem jutott el a felhívásunk, a torkoscsutortokbalatontipp.hu címen teheti fel kérdéseit, jelezheti üzletük részvételi szándékát.

Győrffy Árpád

Közben elindultunk

Torkos Csütörtök 2019 – Itt az induló lista a kedvezményt kínáló vendéglátóhelyekről!

 

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal, vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! (Adatvédelmi szabályzatunkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

2 Comments on "Torkos Csütörtök – Az idén március 7-én lesz, ha a vendéglősök is úgy akarják"

  1. Győrffy Árpád | 2019.01.14. at 11:42 |

    Tisztelt Kissné Perjési Éva!
    Nagyon köszönöm a jelentkezését. A részletes választ e-mailben elküldtem.
    Üdvözlettel
    Győrffy Árpád

  2. Dr. Kissné Perjési Éva | 2019.01.14. at 11:22 |

    Tisztelt Győrffy Árpád!
    Szeretnénk a “TORKOS CSÜTÖRTÖK” akcióban részt venni étteremünkkel.
    Az időtartam: egész nap, azaz 07 órától 21 óráig
    Az akció mértéke: 50 % kedvezmény az ételekre, egész nap

    Kérem tájékoztasson az esetleges további teendőkről.

    Tisztelettel:
    Dr. Kissné Perjési Éva
    igazgató
    Hotel Jogar
    8623 Balatonföldvár, Spur István u. 18.
    Tel.: 00 36 84 340562, 20/3229269

Comments are closed.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár