Gyenesdiás – Hetedhét országra szóló piknik a Nagymezőn

A tavaszünnepet az idén is a III. Szegedi Honvéd zászlóalj és a Gyenesdiási Huszárbandérium szombati felvonulása nyitotta - Fotó: Kőhalmi Balázs

Több százan töltöttek együtt egy igazán kellemes napot a gyenesdiási Forrásvíz Természetbarát Egyesület hagyományos rendezvényén, a hétvégén 19. alkalommal megrendezett Rügyfakadás Tavaszünnepen.

 

A rendezvény hagyományosan a katonai hagyományőrző csapatok szombati felvonulásával kezdődött. A III. Szegedi Honvéd zászlóalj és a Gyenesdiási Huszárbandérium tagjai a vasárnapi program helyszínére, a község fölötti hegyekben található Nagymezőre vezették az érdeklődőket a bemutatóikra.

Vasárnap reggel mintegy húsz csapat állította fel bográcsát, üstjét, tárcsavasát és más főző, sütő alkalmatosságát a hagyományos főzőversenyre. A helyi baráti társaságok, intézmények, vállalkozások csapatai mellett többen érkeztek a környező településekről, de messzebbről is.

 

A Gyenesi Dalárda csapata nem csak főzött, énekeltek is hozzá

Miközben gulyások, pörköltek, levesek, cicegék (tócsik), székely káposzták, paprikás krumplik és más ételek készültek, a színpadon kulturális csoportok léptek fel, bemutatót tartottak a keszthelyi Feltámadás Cserkészcsapat tagjai, ha valaki lusta volt a közeli kilátóig elsétálni, a tűzoltók darujának kosarából is körülnézhetett, fegyverropogástól hangos alaki bemutatót rendeztek az ifjú honvédek és a huszárok, társasjátékkal várták az érdeklődőket a NABE Kesztely környéki szervezetének tagjai, zajlott a Föld napi természetvédelmi vetélkedő, műsort adott a Brumi Bandi Band, és mint egy 180 eszközzel kinyitott a Varázshangok Játszóház. Egy szóval, bőven volt mit csinálni mindenkinek, pedig igazán ez még csak a kezdet volt.

 

A cserkészek a főzés mellett a kiscserkészek hagyományos próbáját is most tartották

 

Bajzik Lajosné, a NABE Keszthely környéki szervezetének tagja társasjátékra invitálta az érdeklődőket

 

Szülők és gyerekek egyaránt találtak elfoglaltságot a játszóházban

 

Kőhalmi Balázs (balról), a Varázshangok vezetője az egyik játékot mutatja be

 

A Nagymezőn is nagy sikere volt az arcfestésnek

 

Az adrenalinszint emelésében is segített a gumiköteles ugráló

Délután a zsűri nevében a 17 versenyételt értékelő Zámbó Tibor mesterszakács úgy vélte, hogy mindegyik finom volt, megfelelő arra, hogy kellemes hangulatban elfogyasszák egy szabadtéri pikniken. Mint elmondta, a minősítésnél nem abszolút sorrendet állítottak fel, hanem a borversenyekhez hasonlóan arany, ezüst és bronz minősítést adtak az ételeknek. A legjobbat az aranyérmes ételek újrakóstolásával választották ki. Szakmai tanácsként még annyit tett hozzá, hogy a paprikás krumplinak akkor lesz sűrű szaftja, ha megfelelő mennyiségű hagymát használnak hozzá.

A zsűri arany fokozatot adott az Ászok Húsos káposzta knédli gombóccal; a Gyenesdiási Fürdőegyesület Vörösboros vadragú dödöllével; a Nótázó Böllérek Babos káposzta böllérmódra ételének. A főzőverseny fődíját, a Régi korok konyhája címet a keszthelyi Agrolog Hungária Kft. egyik csapata nyerte.

 

A főzőversenyen indult csapatok képviselői a díjátadón – balról a rendezvény főszervezője, Gálné Németh Ildikó, a Forrásvíz Természetbarát Egyesület elnöke, a guggoló sorban mellette Gál Lajos polgármester és Zámbó Tibor

A csapatoknál is lehetett kóstolni, de hogy mindenkinek jusson az ételekből nagyobb mennyiségben is főztek. A Nótázó Böllérek és a gyenesi főszakács, Keresztes József főzőcsapata kétszázötven főre készített babos káposztát füstölt csülökkel, oldalassal, dagadóval. Nagy sikere volt, ahogy a kapros túrógombóccal készített csirkeragunak is, amit a tavalyi főzőverseny győztesei, a Fehérvári betyárok készítettek szintén nagyobb mennyiségben.

 

Krasznai Tamásné a babos káposztából porcióz ki egy kóstolót

Hogy desszert is legyen bőven, a Forrásvíz Természetbarát Egyesület sátrában palacsintát sütöttek egész nap. Mintegy 1200 palacsintával számolva 25 kilogramm liszttel, hat liter olajjal készültek a rohamra.

 

Szabó Natália palacsintazsonglőr a sokadik palacsintával

Kora délután tartották a helyi lovardák bemutatóját. Mint a program szervezője, Varga Zoltán, a keszthelyi Festetics-kastély hintómúzeumának vezetője elmondta, a bemutatóval a térségen élők körében is népszerűsíteni szeretnék a lovassportokat, meg szeretnék ismertetni velük az itt működő lovardák, lovasok munkáját. A bő egy órás műsorban a Gyenesdiási Lovas Sportegyesület tagjai szerepeltek Vitéz Viktória vezetésével. Zenére komponált karusszel bemutatóval kezdtek, volt egy rövid díjlovas bemutató, majd egy ugró bemutatóval zártak.

 

Vitéz Enikő Cseszna nevű lovával az egyik akadály felett

Hagyományosan nagy érdeklődés mellett zajlott a Nagymező bajnoknője verseny, amin lányoknak, hölgyeknek egy túlméretes sodrófát kellett a lehető legmesszebb hajítani.
Junior kategóriában Androsovics Petra lett. A felnőtt kategóriát, ezzel a címet és a vándorserleget Fatér Nóra nyerte meg 14 méteres dobásával.

 

A junior bajnok Androsovics Petra dobása

 

A Nagymező bajnoknője címet 14 méteres dobással elnyerő Fatér Nóra

A férfiak Nagymező bajnoka címért rendezett versenyén egy megtermett köszörűkövet(?) kellett eldobni. Junior kategóriában Papp Levente szerezte meg az idén is az első helyet. A felőttek versenyében Pauza János lett a legjobb a 6,18 méteres eredményével, s így ő nyerte el a címet és a vándorserleget.

 

Papp Levente nem először nyert a junior kategóriában

 

Az idén a kanizsai Pauza Lajos szerezte meg a Nagymező bajnoka címet

A dobóversenyekkel együtt hirdették ki a Föld napi vetélkedő eredményét, aminek első helyét gyerek kategóriában Sulyok Valencia szerezte meg. A felnőttek versenyében a Gyenesdiási Fürdőegyesület bizonyult a legjobbnak.

 

A késő délutáni programban a Tükrös Zenekar is fellépett a Nagymező színpadán

 

Majd zenét adtak a hatalmas körtánccá alakult táncházhoz

 

Persze, ha valaki nem akart táncolni, versenyezni, akkor is feltalálhatta magát egész nap

A nagy közös piknik tábortűzzel és közös énekléssel zárult. Jövőre is szívesen látnak mindenkit.

Kép és szöveg Győrffy Árpád

 

Itt is feliratkozhat a heti hírlevelünkre

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár