Balatonszárszó – Bejárta az egész falut a szüreti menet

A Pipacs utca lakói a polgármesterrel az élen nem csak finom pogácsákkal, süteményekkel, italokkal vendégelték meg a szüreti menet tagjait, Dorogi Sándor (balról) még a táncba is beállt a néptáncegyüttes tagjával, Dancsecs Klára művelődési ház vezetővel

Közel négy órán át járta Balatonszárszó utcáit a jókedvű felvonulás a szombati hagyományos szüreti programon, hogy mindenkinek jusson legalább egy kevés a vidámságból.

 

A hét lovasfogatból és mintegy száz gyerekből, felnőttből álló menet délután fél kettőkor indult a Balaton-parti zenepavilontól, hogy aztán a falu különböző utcáiban időről-időre megállva táncoljanak, énekeljenek egy kicsit és egyenek a finom pogácsákból, süteményekből, amiket a megállóhely közelében lakók sütöttek a megvendégelésükre.

A felvonulás élén a kisbíró hintója haladt,  utána az úton végig zenélő debreceni Bihari cigányzenekar spenitere következett, majd a gyerek és felnőtt néptáncosok csoportja és különböző maskarákban öltözött, vagy jelmez nélküli helyi lakosok és üdülőtulajdonosok kocsijai következtek. A menetet a “cigányok” technospenitere zárta hangos elektrolakodalmas zenével.

 

Készül a szalagdísz a felvonuláshoz

 

A menetet a kisbíró kocsija vezette

 

A Szárszó Néptáncegyüttes egyik kocsija

 

A menetet a technospeniter zárta

Az első megálló a Fő utcán volt, majd a község nyugati oldalán a Bartók Béla utcán vonultak tovább. Innen délkelet felé indulva a Zrinyi utca következett, majd a focipálya mellett jött egy újabb megálló. Innen visszatértek a parti övezetbe, a “polgármester utcájában” a Pipacs utcában álltak meg hosszabb időre. Majd egy kis kerülőt téve a Csárda utca felé, az egyik szálloda előtt az éppen zajló Miro Cup sakk világverseny résztvevőinek is ízelítőt adtak a szárszói szüretből. Épp jókor értek végére a megállóknak, mert ahogy ismét kocsira ültek, el kezdett esni az eső. Kicsit meg is áztak, mire a szüreti felvonulás utolsó állomáshelyére, a művelődési házba értek, de az itt kezdődő program, a pincepörkölt és a szüretkor elengedhetetlen bor hatástalanította a külső nedvességet.

 

A Bihari cigányzenekar a Pipacs utcában is bemutatkozott

 

A kisbíró és segédei minden megállóhelyen kihirdették az aktuális tudnivalókat

 

Hárman a menetből

 

Voltak, akiken csak a szívecskék jelezték a szüreti mulatságot

 

A polgármester a lovak irányításával is ismerkedett, de az ostort végül nem kapta meg

 

A sakkverseny résztvevői is ízelítőt kaptak a Bihari cigányzenekar és a Szárszó Néptáncegyüttes szüreti műsorából

A szüreti rendezvény záró műsorában a Szárszó Néptáncegyüttes, az óvodások és az iskolások csoportja, valamint a Bihari Cigányzenekar lépett fel. S aki még ezután is talpon maradt, az késő éjszakáig szórakozhatott a Szaturnusz Zenekar bálján.

Kép és szöveg Győrffy Árpád

 

Iratkozzon fel a heti hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről!

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár