Balatonfüredi strandok – Több újdonsággal várják a fürdőzőket az idei szezonban is

A füredi Esterházy strandon pénteken többen is megnyitották a fürdőszezont a 19-20 C fokos vízben - Foto: a strand webkamerája

Miközben néhányan már május 19-én megnyitották a fürdési szezont, a balatonfüredi városi strandokon több jelentős és nagyon hasznos fejlesztés zajlik, vagy előkészítés alatt áll. A fejlesztések egy része már az idei szezonra elkészülhet, de lesz olyan munka, ami áthúzódik az őszre, tudtuk meg Somogyi Lászlótól, a strandokat üzemeltető Probio Zrt. vezérigazgatójától.

 

A talán leglátványosabb változás a Kisfaludy strandon várható, ahol egy három lesikló elemből álló csúszdaparkot alakítanak ki. Az új élményelemek a jelenlegi medence helyére, illetve annak környezetébe kerülnek, a csúszdákhoz felhasználják majd a meglévő gépházat, szivattyúkat. A különböző méretű és meredekségű csúszdákról egy közös medencébe érkezik mindenki. A munkát augusztus végén kezdik el, így az idei szezonban a jelenlegi medence változatlanul működni fog.

 

Az idei szezonban még működik a Kisfaludy strand régi medencéje, de az ősszel egy csúszdapark kerül a helyére

Várhatóan a strand keleti részére egy a felnőtteket megcélzó fitneszparkot telepítenek szabadtéri tornaeszközökkel. A tervek szerint itt lesz majd egy női strandfoci pálya is, ha az erre kidolgozott pályázatukat elfogadják. Természetesen a férfiak sem lennének kizárva a használatából, de szeretnék ha a Kisfaludy strandon kialakulhatna a balatoni női strandfoci központja.

A kiemelkedő forgalmú hétvégi napok komfortját szeretnék javítani a keleti oldalon a vizesblokkok bővítésével. Egy részét újonnan hozzák létre egy meglévő, másra használt épületrész átalakításával, és a patakparti vizesblokkoknak jelenleg helyet adó épületek kisebb átalakításával is bővítik a vécék számát. Ezekkel a munkákkal a főszezonra készülnek el.

 

A röplabda mellé a női homokfoci lehetőségeit is fejleszteni szeretnék a strandon

Várhatóan az idei szezonban vízi vidámpark is működik majd a strand vízfelületén külső vállalkozók bekapcsolásával.
A városban zajló informatikai kábelfektetésnek is köszönhetően mindkét strandon jelentősen javul majd a nyilvános wi-fi szolgáltatás minősége.

Az Esterházy strand esetében abban bíznak, hogy a fürdő egész területén hozzáférhetővé válik a wi-fi szolgáltatás és a korábbinál nagyobb kapacitással működik majd. A strandon kiszedték a part előtt hívatlan vendégként egyre jobban burjánzó nád jelentős részét is, hogy ne zavarja a fürdőzőket. A jelentősebb fejlesztések között bővítik a beléptetőrendszert. Tavaly óta működik az a kapurendszer, ami a hagyományos pénztári beléptetés mellett a telefonos applikációval és az automatából váltott jeggyel is használható. A kiléptető forgókaput is lecserélik. Az új már azt is követni fogja, mennyien távoztak, így minden pillanatban pontos adatuk lesz a strand telítettségéről.

A jegykiadó automatánál bővítik a váltópénz tároló kapacitást, hogy minél tovább tudjon aprópénzt visszaadni a készülék. Egy olyan automatát is fel akarnak állítani, aminél bankkártyával is lehet fizetni.

 

Az automatának tovább lesz aprója a visszaadáshoz és egy másik a bankkártyákat is elfogadja majd

Több új kamerát is telepítenek a strandon a kijáratoknál, üzletsoroknál és az öltözők, illetve értékmegőrző szekrények nyilvánosan használt környezetében. Az elriasztás mellett a kamerák felvételei segíthetnek az esetleges lopások felderítésében.
Az Esterházy strandra is telepítenek szabadtéri fitneszparkot az Annabella strand felőli oldalra. A játszóterek felületének eddigi gumilapjait stabilabb, biztonságosabb, jobb minőségű öntött gumiburkolatra cserélik.

 

Öntött gumira cserélik a játszótér gumilapjait

Az élményfürdő gyerekrészét kisebb medencével és újabb élményelemekkel bővítik. Többek között vízágyúval is harcolhatnak majd a jövőben. További motoros működtetésű napvitorlákat állítanak fel az élményfürdőnél, a lídós gyereköbölnél és a strand más részein, hogy egy gyorsan érkező vihar esetén összecsukhassák őket. Újabb napelemeket és napkollektorokat is telepítenek a főépületre, hogy áramot is termeljenek és vizet is melegítsenek közvetlen felhasználásra.

 

Az élményfürdő gyerekrésze újabb elemek és egy kisebb medencét is kap

 

A lidós gyereköbölhöz és a strand más részeire is napvitorlákat telepítenek

 

A bejárati épület üveglapjaira napelemeket és napkollektorokat telepítenek

Mint Somogyi László elmondta, a támogatásból és részben saját forrásból tervezett fejlesztések közül csak azokat indítják el a szezon előtt, amiket várhatóan június közepére be tudnak fejezni. Ha késik a támogatás, s ezért egyes fejlesztéseknél nem zajlanak le megfelelő időben a szükséges előkészítő eljárások, akkor a munkákat az őszre halasztják.

 

Somogyi László szerint csak olyan fejlesztéseket indítanak el a következő hetekben, amiket a főszezonra be tudnak fejezni

A Probio működteti a városi parkolókat is. Az ide évben jelentős változás lesz a Zákonyi utcai parkoló helyén épülő mélygarázs üzembe állása várhatóan június végén. Somogyi László szerint igazi változást valójában ez nem is jelent majd az autósoknak, mert minimum annyi férőhely lesz benne, mint amennyi korábban a felszíni parkolóban volt.

 

Az ígéretek szerint egy hónap múlva itt már zöld lesz minden és a föld alatt autók parkolhatnak

A fizetés is várhatóan a felszínihez hasonlóan jegyautomatás rendszerrel, tehát nem a több helyen használ sorompós kapukkal lesz. A vezérigazgató szerint ugyanilyen rendszer jól működik a Szent István téri mélygarázsnál is. Nagy előnye a sorompóval szemben, hogy rendkívüli helyzetben gyorsabb az áteresztő képessége. Külön feladatot jelent a megfelelő mobilkapcsolat megteremtése a föld alatt is az  ellenőrző eszközök működéséhez és a mobiltelefonos fizetéshez.

Balatonfüred az elmúlt években több jelentős díjat, köztük euróapai aranydiplomát is nyert a közterületek szépségéért. A város az idén is már kora tavasszal virágpompával fogadta a látogatókat az ősszel kiültetett árvácskáknak. tulipánoknak köszönhetően. Ezeket most kezdik lecserélni az egy nyári virágokra. Ilyenkor legalább 80-100 ezer virágot ültetnek ki, amiket részben maguk nevelnek kiültethető méretűre.

 

Virágok pompáznak a Tagore sétány melletti parkban

 

A város arácsi kapujában virágcímer köszönti a Füredre érkezőket

Nagyon jelentős munkáról van szó, de nem lehet elkerülni, mert Balatonfüred képéhez, turisztikai vonzerejéhez szorosan hozzátartozik az a szépség, amihez az ápolt parkok, gyönyörű virágágyások is hozzájárulnak, mondta Somogyi László.

Kép és szöveg Győrffy Árpád

 

Itt is feliratkozhat a heti hírlevelünkre

A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Légy te az első hozzászóló a(z) "Balatonfüredi strandok – Több újdonsággal várják a fürdőzőket az idei szezonban is" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár