Balatonakali – Lencsével szaporították a vásárlók pénzét

A fehérvári család épp csak erre kirándult. Persze őket is megvendégelték

A balatonakali Fék üzletközpont tulajdonosai nem bízzák a véletlenre az idei forgalmuk alakulását, az idén is tettek érte, hogy vásárlóiknak, vendégeiknek minél több pénze legyen, s azt persze náluk költsék el.

 

A Tóth család szombaton újra megrendezte az Újévi lencsegulyás partyt, amin nem csak a vásárlókat, hanem minden arra tévedőt szívesen megvendégeltek. Az élelmiszerbolt és az étterem közötti téren egy nagy üstben egész délután folyamatosan melegen tartották és után töltötték a nap főszereplőjét, a lencsegulyást.

 

Ha valaki nem ismerné, olyan mint a babgulyás, csak bab helyett lencse került bele. A lencse apróbb, s így szám szerint több darab fér a gulyásba. Ami nagyon fontos, hisz a lencséhez kötődő népszerű babona szerint, minél többet eszünk belőle, annál több pénzünk lesz az új évben. Erre építettek a Fék tulajdonosai is szlogenjükkel, “Egyen minél több lencsét, hogy sok pénze legyen, mert annál többet tud költeni üzletünkben”.

 

A mintegy 250 adag lencsét kiporciózó családfő, Tóth Béla mindent megtett, hogy az összes vendég sokat egyen. A méretes tálakat akkor is tele merte, ha valaki csak egy kis adagot kért tőle

 

Hogy jobban csússzon, pálinkát, forralt bort, teát, üdítőt és süteményeket kínáltak. A boros edényél személyesen Punk Ferenc tihanyi gazda segített a vendégeknek

 

A lencse mellé Vesztergám Miklós citerázott, tárogatózott, énekelt

Kép és szöveg Győrffy Árpád

 

Iratkozzon fel a heti hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről!

A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.

1 Comment on "Balatonakali – Lencsével szaporították a vásárlók pénzét"

  1. Hubai Ferenc | 2018.01.13. at 21:39 |

    Soha eddig nem is hallottam lencsegulyásról. Pedig a képek láttán, hogy úgy mondjam, összecsordult a nyál a számban, és most sóvárgás töltött el, hogy nem lehettem ott, nem kóstolhattam, meg. Elismerésem a vendéglátóknak ! (És nem utolsó sorban a cikk közhírré tétetőjének, legközelebb lencsével fogom a gulyást főzni én is, ráadásul jobban is szeretem, mint a babot)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár