Káli8-as bicikliút – Kirándulás az ország egyik legszebb vidékén

A Balaton környéke önálló bicikliutak nélkül is sok kellemes lehetőséget kínál a kerékpárral túrázóknak. Igaz, a közutakon nagyobb figyelemre van szükség, lehetnek olyan szakaszok is, ahol esetleg néhány száz méteren tolni kell a kerékpárokat. De ha felkészülünk az ilyen kihívásokra, ezek a helyzetek is inkább a szép emlékeket bővítik majd később.

 

Az alábbi leírással a régió egyik legszebb kerékpáros túraútvonalát szeretném ajánlani, amivel a Káli-medence jelentős részét lehet bejárni. Ahogy a Káli8-as név is jelzi, a túra fővonala két egymásba kapcsolódó “körből” áll, amiket különböző kitérőkkel variálni is lehet. 

A leírás most még csak vázlatnak tekinthető, mert folyamatosan bővíteni szeretném az egyes települések, látnivalók részletesebb ismertetésével és a Káli8-ast a balatoni bringakörúttal összekapcsoló útvonalak bemutatásával.

 

A teljes túra térképe

A két kör találkozópontja A Káli-medence szívében lévő Köveskál község. Az innen induló északkeleti kört Köveskál, Monoszló és Balatonhenye alkotja, ez a kisebbik fele a teljes túrának. Kitérők nélkül mintegy 13 kilométeres,  A  nyugati, délnyugati felét  alkotó kör kicsit nagyobb és változatosabb. Köveskál mellett ez Szentbékkállát, Mindszentkállát, Salföldet, Kékkutat és Kővágóörsöt kapcsolja össze. Az alapszakasz mintegy 25 kilométeres.

A túrára az útvonal bármelyik pontjáról elindulhatunk, hisz a végén ugyanoda térünk vissza. Ha valaki nem teljesen biztos abban, hogy kellemes hangulatban meg tudja csinálni majd az egészet, akkor praktikus, ha Köveskálról indul, mert itt még az egyik kör megtétele után van lehetőség a folytatásra, de akár a befejezésre is. A falu közepén, valahol a gyönyörűen felújított “Mosó” közelében biztonságosan lerakhatjuk az autónkat, ha azzal vittük a kerékpárokat.  Az indulási irányt próbáljuk úgy választani, hogy a lehető legnagyobb szakaszon kapjuk háttal a napot, mert akkor sokkal szebb látványban lesz részünk.

A “Mosó” Köveskál történelmi központjában

A keleti kör

A mostani képzeletbeli túránkra induljunk először a rövidebb útvonalra, az északkeleti körre, Köveskálról Monoszló felé. A túra kitérők nélkül mintegy 13 kilométeres, a szintkülönbség 160 és 230 méter között változik, igaz többször is. Az összes emelkedés, lejtés 160 méter, a legmeredekebb szakasz 9 százalékos. Ha a Hegyestűre is felmegyünk, akkor további 2,2 kilométert és 80 méter plusz emelkedőt hozzáadhatunk. (Ha a csúcsra is felsétálunk az újabb 40 méter emelkedés.)

Az út első három kilométeres szakaszát a Tapolca-Zánka úton tesszük meg keleti irányba, majd a monoszlói bekötőúton folytatjuk a biciklizést.

Az északkeleti kör rajza – jobbról a hegyestűi alternatív lehetőség

Az út első, Monoszlóig tartó 5,6 kilométeres szakaszának színtrajza szerint szép lassan megszokhatjuk az emelkedőt

Az első szakaszon szántók, gyümölcsösök és szőlők határolják az utat

A Hegyestű

Sokan bicikliznek ezen a vidéken, de figyeljünk az autósokra is, mert néha kicsit forgalmas a Zánkát Tapolcával összekötő út

Itt kell elfordulnunk

Egy érdekes pince nem sokkal az elágazó után

Közben, ha elég erőt érzünk magunkban, tehetünk egy kitérőt a Hegyestűre. A platóig 1,1 kilométeres távolság során 80 méteres szintkülönbséget kell leküzdenünk. Persze le is szállhatunk közben a bicikliről. A félig elbányászott hegycsúcs látványa és a szép kilátás kárpótol bennünket a fáradtságért. A panoráma a kora reggeli órákban a legszebb. Igaz, 9 előtt még nincs nyitva a pénztár, így kénytelenek leszünk ingyen gyönyörködni a természetben. Napközben a Balaton-felvidéki Nemzeti Park rendesen leszedi a sápot azoktól is, akik csak körül szeretnének nézni a hegytetőről.

Ha elég erősnek érezzük magunkat, felbiciklizhetünk a Hegyestűre is – vagy legalábbis feltolhatjuk a biciklit

Ez még egy visszafogottabb emelkedésű szakasz a hegyre vezető aszfaltozott úton

Ilyennek láthatjuk a hegyet majdnem a tetőn

Ilyen a kilátás a Káli-medencére – előttünk Köveskál, a kiindulópontunk, szemben távolabb Mindszentkálla, jobbról a háttérben a Csobánc

Délkelet felé pedig így látjuk a zánkai református templomot és környékét – teleobjektívvel

A hegytől továbbhaladva a környék egyik legcsendesebb falujába, Monoszlóra érünk. A falu túlsó végén találjuk a református templomot a román kori kapuzattal, bent pedig egy nagyon szép hangvetőt láthatunk a szószék felett – ez persze már későbbi.

A monoszlói templom román kori kapuzata

Innen egy nyugati irányba induló földúton megyünk tovább Balatonhenye felé. Monoszló után egy kilométerrel egy réten északnak fordulunk, majd a tsz-major után nem sokkal ismét nyugatnak, hogy beérjünk Henyére. A tájékozódáshoz a legbiztosabb megoldás, ha a henyei református templom szürke, szögletes tornyához szabjuk az irányt, követve az utak vonalát.

Eső után ilyen az út

Itt egy kisebb emelkedő

Ilyen helyzet is adódhat nagyobb esők után – szerencsére balról el tudtuk kerülni

A balra forduló irányt választottuk – bejött

A balatonhenyei templom, aminek tornyát kell figyelni

Jobbról az elhagyottnak tűnő téeszmajor

Bár a balatonhenyei 100 éves neogótikus református templom nagyon leromlott állapotban van, érdemes megkérni a közelben lakó gondnokot, hogy mutassa meg belülről is. Több szép régi házat is láthatunk az apró községben.

A templom négyszög alakú belső tere

Balatonhenyéről aszfaltozott úton mehetünk vissza Köveskálra. A 7,2 kilométeres út jelentős részben lejtő. Nagyon kellemes a táj a jobb oldali szőlőheggyel  és balról hosszan elnyúló szép réttel.

Balatonhenye-Köveskál

.

A 232 méter magasan lévő Balatonhenyéről legurulunk a 168 méter magasan lévő Köveskálra

Az út mellett balról húzódó rét – háttérben a Hegyestűvel

Visszaértünk Köveskál történelmi központjába

Nyugati kör

A Káli8-as nyugati, délnyugati felét  alkotó kör kicsit nagyobb és változatosabb. Köveskál mellett ez Szentbékkállát, Mindszentkállát, Salföldet, Kékkutat és Kővágóörsöt kapcsolja össze. Az alapszakasz mintegy 25 kilométeres, a szint 125 és 180 méter között hullámzik. Az összes emelkedés, illetve lejtés 225 méter, a legmeredekebb emelkedő 8,6 százalékos. Ha az esetleges kitérőket is hozzávesszük, akkor további nyolc kilométerrel bővíthetjük.

A nyugati kör északon a kőtengerrel, nyugaton a káptalantóti Liliomkert piaccal, délnyugaton a saldöldi pálos kolostor romjával

A 13 kilométeres Köveskál-Szentbékkálla-kőtenger-Salföld szakasz igazi hullámvasút

A túrát kezdjük Szentbékkálla felé a Tapolcát Zánkával összekötő úton elindulva. Innen mintegy két kilométer megtétele után a szentbékkállai bekötőúton megyünk tovább.

Alig hagytuk el Köveskált, amikor feltűnik a szentbékkállai templom

Lassan a medence közepére érünk – balról elől a Tóti és Gulács csúcsa kandikál ki a Póka-hegy takarásából

A kerekikáli templomromot most csak messziről látjuk, mert előtte elfordulunk Szentbékkálla felé

Jó ilyen köszöntéssel érkezni

Egy kereszt a Fekete-hegy felé vezető út és a műút találkozásánál

Szentbékkállán több érdekes, díszes homlokzatú régi házat és egy a 18. században épített, szép freskókkal díszített barokk katolikus templomot láthatunk. Köveskálhoz hasonlóan itt is nagy választék van a vendéglátóhelyekből.

Egy szép ház a Jókai utcából

Az igazi érdekesség a falutól egy kilométerre nyugatra lévő Kőtenger, ami a legnagyobb, leglátványosabb a Káli-medencében lévő társai közül. A Jókai utca végén lévő temetőtől egy gondozott földúton közelíthetjük meg.

Az ingókő, a Kőtenger leismertebb formációja

A Kőtengertől visszamehetünk Szentbékkállára, hogy onnan aszfaltozott úton menjünk Mindszentkállára.  Mi inkább egy rövidebb utat választunk Szent Imre pusztán át.
Az út első szakasza zúzottköves, majd rátérünk a Szentbékkállát Mindszentkállával összekötő aszfaltozott közútra. Mindszentkállára érve balra fordulunk, és a falun át visszamegyünk a Káli-medence belseje felé. (De tehetünk egy egy kilométeres kitérőt északra is a szőlők közötti úton az itteni kőtengerhez.)
A faluban is több szép út menti keresztet láthatunk, de talán a legszebb a bekötőút és a tapolcai út elágazójában van.

A Kőtenger és Mindszentkálla közötti murvázott út

Egy szép kereszt és buszmegálló a mindszentkállai bekötőút és a Tapolca-zánkai út elágazójában

Nagyon szép a kilátás innen – szemben a Hegyestű félig elbányászott kúpja

A közelben kicsit jobbra a kerekikáli templomromot rejtő domb nyugati oldala

Présházak a  Fekete-hegy oldalán

A mindszentkállai templom és a Birkás-kúria

A Tapolca-zánkai úton továbbhaladva feltűnik előttünk a Gulács

Ha éppen vasárnap délelőtt túráznánk, a kékkúti elágazótól érdemes egy oda-vissza 3,6 kilométeres kitérőt tenni a Káptalantóti határában lévő Liliomkert piachoz. A hatalmas nyüzsgés, a sok érdekes termék miatt kellemes színfoltja lehet a kirándulásnak.

A liliomkerti kitérő – oda-vissza – csak 32 méter a szintkülönbség

 

A Csobánc a Káptalantóti felé vezető útról

Nem csak nézelődni, vásárolni lehet, zene is van

Garantáltan biotermékek a kertből

Visszatérve az eredeti irányba, a következő megállónk Salföld, a medence egyik leghangulatosabb községe lesz. A falu előtt elhaladunk a nemzeti park majorja mellett, a község déli végén pedig egy újabb kőtengert találunk.

Egy újabb szép kereszt a Salföld felé vezető út mellől

A salföldi major a tőle nyugatra elhaladó murvás útról – a háttérben a kővágóörsi templomok

A major istállója

Házak a salföldi főutcán

A salföld déli végén található kőtenger részlete

A falunak erről a végéről, a temető mellett elhaladva közelíthetjük meg az erdő közepén álló Pálos-kolostorromot. Ha erőnk, időnk engedi, mindenképpen tegyük meg a négy kilométeres kitérőt. Az erdei út többnyire jól járható, de száraz időben néha a Szaharában érezhetjük magunkat, úgy elsüllyedhet a biciklink kereke a laza homokban.

Út a Pálos-kolostorhoz – oda-vissza

A kolostorromhoz vezető út szintrajza – oda-vissza

Ilyen homokos út vezet a romhoz

Az erdő mélyén megbújó romok

A kolostor temploma

A falun át visszafelé érdemes másik utcán menni, hogy még több szép házat láthassunk, és érdemes megkerülni a majort is a nyugati oldala mellett végigmenő jó állapotú földúton – ha idefelé nem arra jöttünk.
A major melletti murvás út és a műút találkozásánál nyomban menjünk a műút másik oldalára, és egy újabb rövid földúton folytassuk az utat Kékkútra.

A falu nyugati szélén találjuk az egyik régi házban kialakított tájházat, a túlsó szélén pedig megtölthetjük kulacsunkat az ásványvíz üzem mellett lévő kútnál.

A Salföld-Kékkút-Kövágóörs-Köveskál szakasz szintrajza

A Kékkútra vezető rövid murvás szakasz

A tájház – ha minden jól megy, a közelben találtok valakit, aki kinyitja

A kútház. Tizenöt éve még innen néhány méterre valóban forrásból folyt a kékkúti ásványvíz. Ez már valami más

Egy szép szakasz a Kékkút-Kövágóörs közötti úton

Visszanézve az ásványvíz palackozó egyre több helyet elfoglaló épületei

Kővágóörs határában egy újabb szépen helyreállított mosóházat nézhetünk meg. A faluban több szép templom, nemesi kúria mellett az ország első Cseh Tamás utcáját is felkereshetjük.  A falu keleti szélén érdemes megnézni a Kis-Hegyes-tűhöz vezető út mellett húzódó kőtengert.

Az evangélikus templom  nekem kicsit  furcsa arányú épülete – jó időben legalább rácson át be lehet nézni

A kővágóörsi kőtenger a falu keleti végén

A Hegyestű (balról) és a Kishegyestű Kővágóörs keleti széléről

Gólya a Kővágóörs melletti réten

A Köveskálra vezető út felénél is tegyünk egy gyalogos kitérőt az úttól balra a Kornyi-tóhoz és mellette egy kis domb tetején álló furcsa alakokhoz. Veszprémi Imre Emberi komédia című szoborcsoportjától szép kilátás nyílik a medencére.

A Kornyi-tó akkor éppen száraz medre

Az Emberi színjáték kirándulókkal

Kilátás a Kornyi-tó melletti dombról, a szobrok mellől Szentbékkálla felé

A Köveskál felé vezető úttól jobbra, néhány száz méterre találjuk a sóstókáli templomromot

Búcsúlátványnak is kiváló az út utolsó szakasza, ráadásul  egy kis emelkedő kivételével végig lejt Köveskálig.

Kép és szöveg Győrffy Árpád

  Hogyan szerezhetsz Balatoni Bringakör Bizonyítványt?

A Balatoni Bringakör bemutatása  2016-ban szerezték meg

  2015-ben szerezték meg  –  2014-ben szerezték meg – 2013-ban szerezték meg

 

Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre

A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Légy te az első hozzászóló a(z) "Káli8-as bicikliút – Kirándulás az ország egyik legszebb vidékén" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár