Vonyarcvashegy – Disznótor Több mint száz kilogramm kolbásszal versenyeztek

Vonyarcvashegy – Több mint száz kilogramm kolbásszal versenyeztek – 2015.11.25.




Huszonhárom csapat mérte össze tudását szombaton a vonyarci kolbásztöltő versenyen az Eötvös Károly Általános Iskola udvarán felállított sátor alatt. A kóstolás után zsűri és a közönség is úgy találta, hogy sok remekmű született.


A Vonyarcvashegyi Turisztikai Egyesület az idén már hetedik alkalommal rendezte meg a sok érdeklődőt vonzó novemberi programot, ami most is disznóvágással kezdődött, majd a versenykolbászok elkészítésével és folyamatos kóstolással folytatódott.
A látvány-disznóvágás áldozata egy 138 kilogrammos sertés volt, amit a hagyományok szerint megperzseltek, megmostak, majd szétbontottak. Közben az éhesek már megkapták az első falatokat is.
Hetesi Lajos, a program állandó vezető böllérje azt mondja, a sült vér, amit először meg lehet kóstolni a disznóból, de ez rá és segítőire nem vonatkozik.
– Addig nem megy be az ember reggelizni, amíg a bontással el nem készül, de így sem marad éhen, mert ott van a bürke.


 



Hetesi Lajos is hátszalonna bőrét fejti, ami perzselés, mosás után, kicsit megsózva nagyon finom rágnivaló – mellette segítője Kiglics Norbert


 



Horváth László az egyik combot készíti elő kolbászanyagnak, Takács Mihály a bőrt fejti le a disznó hasi részéről


A perzselt, mosott, kicsit megsózott bürke, avagy bőrke igazi csemege – főleg, ha egy kis helyi törkölypálinka is van mellé. A bontó asztalok előtt többen is várták, hogy jusson nekik belőle egy tenyérnyi rágnivaló. Időrendben a következő fogyasztható étel a reszteltmáj és a velő, majd jön a kolbász, utána a hurka.
Horváth Tamás, a turisztikai egyesület titkára, a Tourinform iroda vezetője közben elárulta, hogy nincs ok az izgalomra az ételek készítési ideje miatt, mert a látványvágás mellett előre is dolgoztak. Egy hasonló méretű disznó feldolgozását már pénteken megkezdték Hetesi Lajos irányításával, hogy az éhes vendégek szombaton már a program indulásakor megkezdhessék a kóstolást. A turisztikai egyesület tagjai, segítői egytől-egyig társadalmi munkában dolgoznak.


 



A hatalmas tepsikben kolbászt, véres- és májashurkát, szalonnát sütöttek, mellettük husoskáposztát, reszteltmájat melegítettek.


Közben a sátor alatt elkezdődött a versenyprogram. A műsorvezető Kalapos István sorra bemutatta a csapatokat és a háromtagú zsűrit, amit Tóth Kálmán hentes, Somogyi Zoltán Max gasztroblogger és Benke László – Laci bácsi – Oszkár-díjas mesterszakács alkotott.
A versenyt kísérő kulturális program nyitányaként rövid műsort adott az ausztriai Musikverein Söchau. A söchaui fúvószenekar afféle előfutárként érkezett a stájer városka többi lakója előtt, akik jövőre már kolbásztöltő csapattal érkeznek.


 



A műsorukat még különlegesebbé tette, hogy felkérték Péter Károly vonyarcvashegyi polgármestert egy dal elvezénylésére. A vonyarciak egy üveg helyi törkölypálinkával hálálták meg a vendégek műsorát.


 



Zsinkó Lajos, a turisztikai egyesület társelnöke (balról)  és Péter Károly polgármester a falu nevében helyi törkölypálinkával ajándékozta meg Söchau polgármesterét, Josef Kappert és a fúvószenekar tagjait


 


Péter Károly polgármester megnyitója után Benke László néhány instrukciót adott a versenyzőknek a munkához. A lényeg, hogy maradjanak a hagyományos ízeknél, fűszereknél. Majd még átnyújtott egy arany disznókörmös láncot pálinkás kupicának a polgármesternek és megkezdődött a verseny.
A csapatok öt-öt kilogramm darálthúst kaptak a szervezőktől, amit nekik kellett megkeverni, fűszerezni, megsütni. A zsűrinek egy darabot sütve, egyet nyersen kellett vinni, hogy minden oldalról értékelhessék a munkát.


 



Akik nem hiztak saját eszközt, azok egy közös lapon sütötték a kolbászokat


 


A zsűri elnöke, Benke László kérdésünkre elmondta, hogy évről-évre egyre jobb minőségű, egyre finomabb kolbászokat készítenek a versenyzők.
– Nagyon kell figyelni a hús darálására, hogy ne legyen pempős, pépes, vagy ennek az ellenkezője, csimbókos, mócsingos a kolbász állaga. Vigyázni kell a fűszerezéssel is. Egy igazi magyar kolbásznak enyhén csípősnek, pirosnak és tartalmasnak kell lenni. Sem a fokhagyma, sem a kömény, sem a bors karaktere nem lóghat ki belőle. Nagy öröm számunkra, hogy tanácsainkat megfogadják.


 



Dolgozik a zsűri – Benke László (szemben balról), Tóth Kálmán és Somogyi Zoltán Max


A 23 nyers és 23 megsütött kolbász szemrevételezése, megkóstolása után a zsűri a három legjobb mellett három különdíjat is rangsorba állított és további három különdíjat rangsorolás nélkül ítélt oda.
A verseny eredménye az alábbiak szerint alakult.


 



I. helyezett: Összeröffenés – Pozsegovits Borbála, Kovács Károly, Tüttő Balázs, Vass Krisztina, Szűcs László, Szűcsné Kulcsár Veronika – Zalaapátritól és Sümegről – a hagyományos ízekre esküsznek –
Kovács Károly – már több alkalommal is itt voltunk, és sokszor hallottuk Benke Laci bácsi intelmeit, hogy nem kellenek az extra dolgok, hanem az alapfűszerekkel kell finom kolbászt csinálni.


 



II. helyezett: Aranyhíd Horgászegyesület – Vonyarcvashegy – Kun Gyula, Tamás Endre, Balogh Csaba, Tamás Fanni, Bánfi Lajos


 



III. helyezett: Iroda Söröző – Keszthely – Rajnainé Fekete Margit, Horváth András, Pápai Nikolett, Rajnai Bátor, Rajnai Barna, Rajnai Napsugár, Kajtár Norbert


 



Különdíj Nagykupa: Tripla-K – Vonyarcvashegy – Kötél Tibor, Kator Lászlóné, Sztana Ferenc, Kovács József, Kovács Ádám, Kogulpauer Patrik


 



Különdíj Középkupa: Polgárőr Egyesület Vonyarcvashegy – Mikicser Judit, Balogh Rudolf, Horváthné Gál Judit, Kálmánné Jakabfy Éva, Simonné Nemes Ibolya, Szelesné Szabó Gyöngyi


 



Különdíj Kiskupa: Kolb-Ászok – Vonyarcvashegy – Papp Imre, Papp Lajos, Zsinkóné Simon Lívia, Simon Lászlóné


 



Különdíj – Nótázó Böllérek – Keresztes József, Papp János, Volner Richárd, Volner Lajosné, Némethné Keresztes Tímea


 



Különdíj – Ságod – Csarankó Csaba, Csiszár György, Péter János, Csarankó Rita, Hegyi Éva


 



Különdíj – Nyugdíjas Klub Gyenesdiás – Horváth Zoltánné, Fábián Józsefné, Koloszár Györgyné, Belcsug Arisztidné, Hóbár Jánosné, Kenesei Jánosné, Tánczos Lászlóné, Kovács Béláné


 



Különdíj – Somló Ízei – Vonyarcvashegy – Szilágyi Ádám, Ughy Tibor, Szilágyi Béla, Stankovics László, Hetesi Zoltán



A verseny további résztvevői


 



Betöltöm és Bozsik program közös csapat – Vonyarcvashegyi utcaszomszédok – Molnár László, Áder István, Varsics Dezső, Varsa László, Angyal Tibor, Csertán Lajos és Keller Katalin Klára – hiányzik Gujgiczer Gyula és Halász Gyula


 



Egervári Gasztroördögök – Gothárd Gábor, Déri László, Németh Zoltán, Balogh Csaba (csak sót kérni jött), Oláh Gusztáv, Gángó Károly


 



Gyenesi Bürok Bisztró Polgármesteri Hivatal Gyenesdiás – Sümegi Gábor, Gyurákovicsné Végh Szilvia és Samu Zoltán – hiányzik a képről Czibor Zoltánné


 



Györöki Hamutiprók ÖTE – Pintér László, Riba István, Mikola Gyula, Ábrahám Tamás, Helter Zoltán


 



Hiv-a-Tal – Vonyarcvashegyi Közös Önkormányzati Hivatal – Ender Veronika, Forman Erzsébet, Molnár Anna, Papp Alexandra, Pikó Gábor


 



Keszthelyi Ízkovácsok – Rózsa Gábor, Kiss Gábor, Szabó Zsófi, Székács Anita, Zádori Eszter, Merenics Éva


 



Minden-ki Bele – Zalaegerszegi Rendőrkapitányság – Farkas Márk, Ujváry Beatrix, Szalai Sándor, Czövek Csaba, Tóth Tamás, Farkas Ildikó, Koleszár Dániel, Farkas Szilárd, Dörnyei Cintia


 



Rezi Kolbászok – Polgárőr Egyesület – Lancz Gyula, Dencs Sándor, Tafota István, Tafota Istvánné, Listmaierné Lőrinczi Nóra, Listmaier Willi


 



Szent Mihály-hegy Védő és Vendégváró Egyesület – Pálfi Sándor, Nagy Imre, dr. Kovács Miklós, Nagy Imréné, Horváth Lajos, Horváth Lajosné, Kötél Zoltán, Hideg Miklósné, Szabó Imre – tavaly ők nyerték a versenyt


 



Töltelék – Töreki Zsolt és Bíró András


 



TÜCS – Vonyarcvashegy – Gazda Róbert, Szirmai Péter, Gazda Ferenc, Tarpál György, Farkas Gyula


 



Vonyarci Kavalkád – Kálmán Ádám, Henczi Ferenc, Kálmán Boglárka, Borbás Zsolt – Szabadics László hiányzik


 



Az eredmény kihirdetése után a program kulturális programokkal színesített disznótorral zárult.


Kép és szöveg Győrffy Árpád


Ide kattintva feliratkozhat heti hírlevelünkre, ha értesülni akar új cikkeinkről





Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár