Kékszalag 2014 – történet tudnivalók esélyek MVSZ

A Raffica a 2015-ös Kékszalagon - Fotó: Győrffy Árpád

Minden, amit a Kékszalagról tudni kell – összeállítás Ruják István (MVSZ) anyagai alapján – 2014. július

 

A Kékszalag története

“Egy 140-160 km-es navigációs verseny – a partok érintése nélkül – nagy figyelmet, hajós felkészültséget, vitorlázó tudást és egész embert kíván. Éppen ezekért a hajós erényekért óhajt a Hungária Yacht Club egy versenyt kiírni, melynek első díja a Balaton kék szalagja volna.”  Így szól a kor legjobb magyar versenyvitorlázói által 1934-ben megfogalmazott eredeti versenykiírás. Ezzel megszületett Európa legrégebbi és leghosszabb távú vitorlás tókerülő versenye.
A Kékszalagot a kor leglelkesebb, legprogresszívebb magyar versenyvitorlázói, Antal Miklós, Grofcsik János, dr. Tuss Miklós, dr. Keresztúry Gyula és barátaik találták ki Hungária Yacht Clubban. Az alapítók úgy döntöttek, hogy a tókerülőn bármilyen vitorlás hajóval lehessen indulni és győzzön a leggyorsabb, legkitartóbb!

Az első Kékszalag 21 hajót felvonultató mezőnye 1934. július 27-én kora reggel rajtolt Balatonfüredről. Akkor is és azóta is a pálya kelet felé vezet, tehát a hajók akkoriban Alsóőrsnél, ma Kenese előtt kerülik az első bóját. Siófok előtt elvitorlázva át a Tihanyi-csövön tartanak Keszthely felé, majd onnan vissza Balatonfüredre. A táv légvonalban 155 km.
Az első győztes az Ugron Gábor vezette Rabonbán 30-as cirkáló lett, és a résztvevők közül csak ketten adták fel a versenyt. A verseny nagy sikert aratott és ettől fogva kétévenként megrendezték. Többnyire júliusban, lehetőleg holdtölte közeli hétvégéken, hogy az éjszakai vitorlázáshoz minél több fény legyen.

1936-ban és 1938-ban is egy kis, nyitott uszonyos vitorlással, 22-es versenyjolléval nyert Kovács Béla. 1940-ben győzött először olyan hajó, amelyet nő kormányzott: Kultsár Istvánné Gordon Evelyn vezette a Tramontánát és a gyönyörű hajóval két év múlva duplázott. A Tramontana ma a Kékszalag legsikeresebb hajója, hiszen összesen hétszer diadalmaskodott. A Kékszalagon 2011-óta a legjobb női kormányos a “Gordon Evelyn Díj” nyertese.

 

A Tramontana – Fotó: Győrffy Árpád

1944-ben a háború frontja elérte Magyarországot, törölték a hosszútávú túraversenyeket így a Kékszalag elmaradt. A magyar vitorlázók elszánt versenyezni akarását mutatja, hogy a Kékszalag napjára azért a Hungária Yacht Club kiírta a Szent László Év vitorlásversenyt a Balatonfüred-Kereked-Zamárdi háromszögbe. Július 8-án, egy héttel az országot ért legnagyobb amerikai légitámadás után 23 hajó versenyzett. Pedig a rajtot légiriadó miatt még halasztani is kellett!

A háborút követően 1947-ben rendeztek először újra Kékszalagot. Tehát a kétévente sorra kerülő verseny a párosról a páratlan évekre került. Az első háború utáni versenyen nem nevezési díj volt, hanem a résztvevők kaptak a rendezőségtől egy-egy oldal szalonnát, segítendő a versenykedv felélesztését.
A tőkerülő verseny olykor több mint két napig tartott, ha éppen nem fújt jó szél. Ma a limitidő 48 óra, aki ennyi idő alatt nem teljesíti a távot, az már nem talál célvonalat Balatonfürednél.

A verseny rekordidejét 1955-től 57 évig a Nemere II. tartotta! Az 1944-ben épült 75-ös cirkáló az akkor már kétszeres győztes Németh István kormányzásával 10 óra 40 perc alatt körbe ért. Ezt a csúcsidőt javította meg a Fifty-Fifty katamarán.

Hiába gyorsultak a vitorlások, épültek modern hajók a rekord sokáig megdönthetetlen volt. A Balaton ugyanis szeszélyes, és a csúcsdöntéshez ritkán vannak ideális körülmények. A 2012-es rekorddöntéskor is gyenge volt a szél, de a mai modern többtestű vitorlások a szélsebesség többszörösével tudnak rohanni. A Fifty-Fifty nevű különleges hajó Józsa Márton csapatával a fedélzetén a rekordot 10 óra 32 percre javította.

 

A Nemere II – Fotó: Győrffy Árpád

 

és a Fifty-Fifty (MVSZ – Szekeres László fotója)

A Kékszalag népszerűsége folyamatosan növekszik, egyre többen vesznek részt rajta. A többség természetesen nem az abszolút győzelemre hajt. Már maga a feladat, a táv teljesítése is nagy kaland.

A Kékszalag egyre növekvő népszerűsége tette szükségessé, hogy 2001 óta már minden évben megrendezzék.

A verseny legsikeresebb kormányosa Litkey Farkas, aki zsinórban kilenc Kékszalagot nyert 2001 és 2009 között. 2010-ben – katamaránnal – negyedik lett, majd 2011-ben megszerezte tizedik, 2013-ban a tizenegyedik győzelmét.
Az 1934-ben nyíltnak kiírt versenyen az évek folyamán korlátozások léptek érvénybe. Kitiltották a kis uszonyos hajókat, egyes hajótípusokat, vagy bizonyos években csak kabinos hajók indulhattak. A modern versenyhajók térhódítása is vitákat szült. Amikor 2001-ben elhatározták, hogy a versenyt a továbbiakban már évente rendezik, a döntéshozók igyekeztek mindenki kedvére tenni. A Magyar Vitorlás Szövetség akkor úgy döntött, hogy a páratlan években bizonyos korlátozó szabályok érvényesek, lehetőséget adva a tradicionális vitorlásoknak a Kékszalag elnyerésére, míg a páros években szinte bármilyen vitorlással szabad versenyezni.

2010-ben engedélyezték többtestű hajók (katamaránok, trimaránok) részvételét is, ami rekordszámú részvételt eredményezett. 2010-ben a 42. Kékszalagon 623 hajón, 9 nemzet 3115 versenyzője küzdött.
A 2010-es siker hatására a Magyar Vitorlás Szövetség Elnöksége a jövőbe tekintve egy ötéves moratóriummal fokozatosan feloldotta a korlátozásokat. Így

2014-től már újra szabad a verseny az alapítók eredeti, 1934-ben lefektetett szándékainak megfelelően.

Kékszalag kisokos

A Kékszalag Európa leghosszabb távú és legrégebbi tókerülő versenye.
A legismertebb európai tókerülők: A Genfi-tavi Bol d’Or 1939 óta létezik, és a verseny távja 123 km. 1956-ban született a Boden-tavi Rund um és a Garda-tavi Centomiglia is. Mindkettőn a pálya hossza nagyjából 100 kilométer.
Ma már a Kékszalagon versenyez a legtöbb hajó. A Bol d’Oron volt a rekord 1990-ben, amikor 684 hajó nevezett be a versenyre, de azóta ott az indulószám 500 körülire csökkent.

Pálya: Balatonfüred – Kenese – Siófok – Keszthely – Balatonfüred
Táv hossza légvonalban: 155 km
Versenyidő: maximum 48 óra
Első verseny: 1934. július 27. – 21 résztvevő hajó
Első győztes: Rabonbán I., 30-as Cirkáló, kormányos dr. Ugron Gábor
Legtöbb induló: 2010-ben a 42. Kékszalagon 623 hajón, 9 nemzet 3115 versenyző

Versenyek rendje:
2014-ben a 46. verseny kerül megrendezésre.
1934-től 1942-ig kétévente, páros években, 1947-től 2001-ig kétévente a páratlan években, 2001-től évente kerül megrendezésre.

Legtöbb versenyt nyert kormányos:
Litkey Farkas 11-szer. 2001-2009-ig zsinórban kilencszer, majd 2011-ben és 2013-ban győzött.

Litkey Farkas Evoporo Lisa Kékszalag Balaton kerülő verseny 2013

2013 – Litkey Farkas, a légvonalban 155 kilométeres távot 14 óra 26 perc alatt teljesítő Evopro-Lisa kormányosa legénységének egy részével és a Kékszalaggal, amit tizenegyedik alkalommal nyert el 13 év alatt – Fotó: Győrffy Árpád

 

Legtöbb versenyt nyert hajó:
Tramontana 7-szer (1940, 1942, 1963, 1971, 1977, 1979, 1989)

Az első női kormányos, aki Kékszalagot nyert:
Kultsár Istvánné Gordon Evelyn – 1940, 1942. Ő egyelőre az egyetlen abszolút győztes női kormányos a verseny történetében. 2011 óta a legjobb női kormányos nyeri a Gordon Evelyn Díjat.
Leggyorsabb Kékszalag győzelem egytestű hajóval:
2003-ban Lisa, Litkey Farkas kormányzásával 9 óra, 25 perc, 30 másodperc. Nem lett hitelesített rekord, mert az alacsony vízállás miatt a keszthelyi bója keletebbre volt a szokottnál, így a pálya összesen akár 8 kilométerrel is rövidebb lehetett az 1955-ös távnál.
Érdeksség: Ugyanekkor versenyen kívül Gádorfalvi Áron szörffel 9 óra 4 perc alatt körbemenve 22 percet vert a Lisára!
Kékszalag egytestű hajó rekord:
1955, Nemere II. Németh István, 10 óra 40 perc. A rekordidőről nincsenek eredeti pontos feljegyzések. A korabeli újságok többet, 11 óra feletti menetidőt írtak. Sok később iródott forrásműben már 10 óra 55 perc szerepel, majd egy MVSz elnökségi ülésen a hatvanas években rögzítették a 10 óra 40 perces rekordidőt.
Kékszalag abszolút rekord:
2012, Fifty-Fifty katamarán, kormányos Józsa Márton, 10 óra 32 perc.

A Kékszalag győztes hajók és kormányosok

1934 Rabonbán dr. Ugron Gábor
1936 Kincsem III. Kovács Béla
1938 Kincsem IV. Kovács Béla
1940 Tramontana Gordon Evelyn
1942 Tramontana Gordon Evelyn

1947 Hungária Tóth Kálmán
1949 Vészmadár Mihálkovics János
1951 Nemere II. Németh István
1953 Nemere II. Németh István
1955 Nemere II. Németh István
1957 Nemere II. Schmalz József
1959 Addio Horváth Boldizsár
1961 Kékmadár Farkas László
1963 Tramontana Vályi Pál
1965 Olimpia III. Tolnay László
1967 Trinidad Debrőczy Tibor
1969 Rabonbán II. Berta Lajos
1971 Tramontana Bucsy Balázs
1973 Blott X. Gosztonyi András
1975 Blott X. Telegdy István
1977 Tramontana Lovas József
1979 Tramontana Lovas József
1981 Hárpia Izsák Szabolcs
1983 Simi Zdenka Richter
1985 Simsalabin Eindl Steeg
1987 Simsalabin Eindl Steeg
1989 Tramontana Gömöry Pál
1991 Gitzwerg és Nemere II. Helmuth Birkmayer és Balogh György megosztva
1993 Manual Tuss Miklós
1995 Manual Tuss Miklós
1997 Liberté Christoph Wieser
1999 Yuppie Detre Szabolcs
2001 Pleausre Litkey Farkas
2002 Gardazzurra Litkey Farkas
2003 Lisa Litkey Farkas
2004 Gardazzurra Litkey Farkas
2005 Lisa Litkey Farkas
2006 Clandesteam Litkey Farkas
2007 Lisa Litkey Farkas
2008 Clandesteam  Litkey Farkas
2009 Lisa Litkey Farkas
2010 NaturAqua Roland Gabler
2011 Lisa Litkey Farkas
2012 Fifty-Fifty Józsa Márton
2013 Lisa Litkey Farkas
2014 ? ?

Érdekességek:

Miért írjuk egybe a Kékszalagot?
Az első versenyt a Kék Szallagért (két l-lel) írták ki 1934-ben, és a helyesírás mostani szabályai szerint is Kék Szalag lenne az írásmód. Ám a verseny fogalommá vált, így lehet, és szokás is lett egybe írni Kékszalagként, míg például a Fehér Szalag természetesen külön írandó.

A leghosszabb Kékszalag:
1953-ban olyan gyenge szél fújt, hogy a két év múlva rekordot futó Nemere II. az első helyen 40 órát vitorlázott! (Akkoriban még nem volt 48 órás időkorlátozás.)

Két győztes:
1991-ben a német Gitzwerg nevű hajó győzött, de óvták, mert a Tihanyi-szorosban nem az előírt hajózási útvonalon vitorlázott. Viszont a versenykiírás német nyelvű fordításában ez rosszul szerepelt. Így a német hajót nem zárták ki, viszont a 20 perccel utána befutó Nemere II.-t is első helyezettnek, Kékszalag-győztesnek nyilvántották. A hajót dr. Balogh György a Magyar Vitorlás Szövetség akkori elnöke kormányozta.

Teljes tókerülő Fehér Szalag – azaz a klasszikus hajók versenye
1996, 1998, 2000-ben teljes tókerülő volt a Fehér Szalag, azonos hosszúságú, csak ellenkező irányba vitorlázandó pályán, vagyis a Balatonfüred – Keszthely – Siófok – Kenese – Balatonfüred távon hajóztak a versenyzők.
A győztesek: Manual – Tuss Miklós, Liberté – Munka László, Anna – Rutai István voltak.
A 2000. évi teljes körös Fehér Szalagon – mivel azon a versenyen semmi nem tiltotta a többtestűek részvételét – katamaránnal indultak a Detre-testvérek. A verseny estéjén nagy vihar csapott le a mezőnyre. A katamaránnak eltört az árboca. Felborultak és kiestek a Libera hajók a Pleasure (Litkey Farkas) és az Azzardissimo (Brencsán Ábel) is. Győzött az Anna Hetvenes Cirkáló.

Gyakori kérdések és válaszok:

Miért nehéz rekordot futni?
A Nemere II. csúcsideje 57 évig a legjobb volt. Rekordot csak a Kékszalag napján lehet futni, és míg 1955-ben ideális erejű és irányú szél fújt az egész versenyen és az egész tavon, addig ez a következő években nem történt meg. A Balaton a széljárások alapján lényegében három részre osztható: a keleti medence, a nyugati medence nagyobb része, és a Keszthelyi-Öböl. Gyakran előfordul, hogy az egyes részeken teljesen eltérő szél fúj.

Mennyire gyorsabbak a modern hajók például az 57 évig rekordtartó Nemerénél?
A hajóépítő ipar rengeteget fejlődött, különösen az elmúlt huszonöt-harminc évben. A modern műanyagok, a karbonszálas technológia révén a modern hajók sokkal erősebbek és könnyebbek a régieknél. Önmagában már ez is nagy sebességnövekedést okozna, de a gyorsulást megsokszorozza, hogy a modern, erős anyagokkal olyan formák és szerkezetek is megépíthetők, amilyeneket fából vagy acélból nem lehetett volna megvalósítani. Vagyis az új anyagok a hajótervezést is forradalmasították.
Ma már a modern egytestű tőkesúlyos hajók is képesek siklani, és akár cirkáláskor is gyorsabban vitorlázni, mint a szél sebessége. Ez húsz-harminc éve elképzelhetetlen volt.
A többtestű hajók egyre növekvő sebességfölényét is a hajóépítés technológiai fejlődése teszi lehetővé.
2012-ben a Fifty-Fifty kétárbocos különleges katamarán mindössze 8 percet javított a Nemere II. 1955-ös rekordján. Ám ezt többnyire rendkívül gyenge szélben tette. Amikor a Fifty-Fifty célba futott, a szintén versenyző Nemere II. (felújítva, modern karbonrudazattal és modern vitorlázattal) még a Keszthelyi-öbölben járt a távoli bója kerülése után, mintegy 50 kilométerrel lemaradva a győztes Fifty-Fiftytől.
Az úszótestű, siklásra nem képes Nemere II. csúcssebessége 10-11 csomó lehet. Egy siklásra is képes modern hajó már ennek a duplájára, és a szél sebességénél gyorsabb vitorlázásra is képes lehet. A modern, könnyű többtestű hajók pedig a szél sebességének háromszorosát is meghaladó tempóval tudnak vitorlázni.

Hogyan mehet egy vitorlás hajó gyorsabban a szélnél?
A vitorlást a szél nem tolja a vízen! A vitorlák olyanok, mint a szárnyak. A repülőgép szárnyhoz hasonló ívelt profilokon a levegő áramlása felhajtóerőt ébreszt, ami az áramlás sebességének növekedésével egyre nagyobb lesz. A vitorlákon, mint szárnyprofilokon áramló levegő sebességét a hajó saját menetszele is fokozza.
A modern hajók könnyűek, és a modern testeknek, illetve a tőkesúly, uszony és kormányprofiloknak az alakja is egyre áramvonalasabb. Ezáltal a modern hajók vizesített felülete sokkal kisebb és áramvonalasabb, mint a régebbieké. A kisebb súrlódás, a kisebb ellenállás révén nagyobb sebességre tudnak gyorsulni, amit az így keletkező menetszél tovább fokoz, amíg létre nem jön egy új felhajtóerő – fékező súrlódás egyensúly. Ha ekkor tovább csökkenthető a súrlódás, a szél erősödése nélkül is még tovább gyorsulhat a hajó.
A többtestű hajók, amelyek a stabilitásukat nem mélyre nyúló súllyal, nagy ellenállást kiváltó tőkesúllyal, hanem a szélességükkel érik el, a tőkesúly hiányában könnyebbek, ráadásul a az ellenállásuk is kisebb a vízben. Így gyorsabbak lehetnek, mint az egytestű hajók. Az őket fékező ellenállás a szél felőli testnek a szél döntőereje révén a vízből való kiemelése tovább csökkenti a fékező ellenállást, és a katamarán vagy trimarán még tovább gyorsulhat.
Az elmúlt években kifejlesztett foilok, C vagy L formájú uszonyok pedig ideális esetben már a szél alatti testet is képesek kiemelni a vízből. Így ilyenkor az erre képes többtestűek sebessége még nagyobb lehet.

Legyőzheti-e az uszonyain való szárnyalásra képes többtestűt egy hagyomásnyosabb katamarán, amelynek az egyik teste folyamatosan a vízben van?
Igen. A hajót a vízből kiemelni képes uszonyok ellenállása a vízben nagyobb, mint a hagyományos formájúaké. Így a szárnyaló hajó, amíg nincs elég erős szele, amíg nem képes kiemelkedni, addig valamivel lassabban halad, mint egy hagyományos uszonyokat használó katamarán vagy trimarán. Ráadásul a szárnyaló állapot létrehozása és fenntartása nagy gyakorlatot igényel. Mivel ez a hajózási mód még csak rövid ideje létezik, és a csapatok jó részének kicsi ebben a gyakorlata, ezért lehetséges, hogy egy szárnyalásra képes többtestű lemarad a versenyben.

Egytestű hajónak van-e esélye az abszolút győzelemre a többtestűekkel szemben?
Elméletben van, ha a szél végig nagyon gyenge marad. Olyankor a többtestűek még nem tudnak jelentős sebességfölényt produkálni. Ha mindehhez ráadásként egy egytestű hajó csapata jobban is navigál vagy taktikázik, vagyis olyan szélcsíkokat talál, amelyek őt jobban hajtják, mint az ellenfeleket, akkor lehetséges, hogy egytestű nyerjen. A Raffica Libera Király Zsolt csapatával a fedélzetén így győzött a Boden-tavi Rund umon 2011-ben katamaránokat megelőzve. Ám erre kicsi az esély, és minél hosszabb a táv, annál inkább lesz alkalma a többtestűeknek sebességfölényt hozó szelet találniuk.

Csak a Kékszalag abszolút első helyezettje győztes?
Közel harmincféle hajóosztályban hirdetnek eredményt, vagyis a Kékszalagon rengeteg aranyérem talál gazdára. Az abszolút győzelemre mindössze néhány hajónak, a legmodernebbeknek van esélye. Ám a többiek is megtalálhatják méltó ellenfeleiket, a velük azonos vagy hasonló hajókkal vetélkedve. Így valaki lehet a Kékszalag győztese egy lassabb hajóosztályban diadalmaskodva, de egyébként a kétszáz-háromszázadik helyen célba érve. Sokaknak pedig a fő feladat a kihívás, a nem könnyű feladat teljesítése 48 órán belül.

Hogyan versenyezhetnek egymás ellen, és egy kategóriában nagyon különböző vitorlások?
A vitorlás sportban ezt előnyszámítás segítségével oldjuk meg. Tulajdonképpen bármilyen vitorlással rajthoz lehet állni a Kékszalagon, és minden hajót besorolnak valamilyen kategóriába. Ehhez az egyes hajók technikai paramétereit és sebességét figyelembe vevő képlet ad a hajóknak egy-egy szorzószámot, amivel aztán a célba futás után a valóságos menetidejét átszámolják. Így lehetséges, hogy egy lassabb hajó akár órákkal később fut célba, mint ellenfele, mégis győzhet a korrigált menetidők kiszámítása és sorba állítása után. Persze ez a számítás soha nem lehet tökéletes. Ezért, aki szeret jót versenyezni, az előbb-utóbb egy osztályhajót választ, ahol egyforma vitorlások vetélkednek előnyszámítás nélkül. Vagyis az győz, aki ügyesebben vezeti a hajóját, illetve jobban oldja meg a hajózási navigációs és taktikai feladatot.

Igazságos-e, hogy többtestűek is versenyezhetnek a Kékszalag abszolút győzelemért egytestűekkel szemben?
Sokféle vitorlás verseny van. Az olimpiai osztályokban például a Kékszalagénál sokkal kisebb méretű, bójákkal egy adott vízterületre kijelölt pályán versenyeznek a vitorlázók egyforma hajókkal. Ezeken a vitorlázó tudás dönti el a sorrendet, ráadásul több futamra is sor kerül, ami a legjobbakat hozza ki győztesként.
Más versenyek távolsági menetek, és a kategória győzelmek mellett az abszolút elsőség értéke a legnagyobb. Mivel ezek lényegében sebességi versenyek, ezért itt nem, vagy csak kis mértékben korlátozzák az induló hajók jellemzőit. Az ilyen versenyekre azért is szükség van, mert ezek motiválják a hajótervezőket, építőket, és az újításra és mind nagyobb sebességre törekvő versenyzőket. Az efféle versenyek megnyerésének vágya hajtja a fejlődést, és az újdonságok fokozatosan átszivárognak az osztályhajók világába, sőt, a versenyzésen kívüli kedvtelési célú hajózásba. Mert nem csak a hajók sebessége növekszik ezekkel a fejlesztésekkel, de a kezelhetőségük, stabilitásuk, szerkezeti szilárdságuk, és mindezek által a biztonságuk is.
A Kékszalagot az alapítók ilyen sebességi versenynek találták ki, amely kihívást jelent a versenyzők mellett a tervezőknek, építőknek is. Tulajdonképpen egy modern egytestű ellen sem versenyképes egy hagyományos balatoni cirkáló. Amikor a Nemere, a Sirocco és a Lillafüred építéséről cikkeztek a múlt század negyvenes éveinek elején, kortársaikhoz képest ők voltak a modernek és nagyok. Többen megkérdezték, hogy valók-e ezek a hajók a Balatonra, és szóvá tették, hogy igazságtalan fölényben lesznek az akkoriban éllovas, náluk kisebb hajókkal szemben. Ők hárman ma a tó szépségkirálynői, de a végbement fejlődés miatt természetesen ma már esélytelenek a modern egytestűek és többtestűek ellen. De az ilyen versenyen az idő előre haladtával ez a normális.

46. Kékszalag Audi Nagydíj esélylatolgató

Július 10-én reggel várhatóan hatszáz hajó vág neki majd a füredi móló elé kijelölt közel hétkilométeres hosszúságú rajtvonalról a hagyományos 155 kilométeres Balatonfüred – Kenese – Siófok – Keszthely – Balatonfüred versenytávnak. Sokan hajtanak valamilyen osztályban a győzelemre az azonos, vagy hasonló hajókkal vitorlázókkal vetélkedve.
Ám lesz néhány olyan hajó, amelyik kimondottan az abszolút győzelemre tör. Természetesen elsősorban őket figyeli a közönség, így az esélylatolgató is róluk szól.
Pontosabban az esélyes magyar csapatokról. Azt ugyanis most még nem tudjuk, hogy érkeznek-e külföldiek győzelemre is esélyes hajóval. Ez majd csak a versenyt megelőző napon derül ki, amikor lezajlott a résztvevők nevezése.
Az is előfordulhat, hogy egy-két magyar vitorlázó azért csábít esélyes külföldi csapatot a Balatonra, hogy a hajójukra szállva kisebb befektetéssel is győzelmi esélyesként léphessenek fel.

Esélyes magyar katamaránok

Litkey Farkas csapata – az Evopro Katamadár:
Egy tizenegyszeres győztest csakis az első helyen lehet emlegetni az esélyeseket sorolva. De nem elhanyagolható szempont, hogy Litkey mindegyik Kékszalag győzelmét egytestű hajókkal, egytestűek ellen érte el. Két alkalommal rajtolt többtestűvel. 2010-ben Tihanynál a vezetést is átvette 41 lábas katamaránjával, de aztán a sötétben elkövettek egy hibát, amivel a negyedik helyre csúsztak. 2012-ben pedig a második helyen már a cél felé közeledett, amikor eltörött az árboca.
Most is ugyanazzal a hajóval versenyez. Származásilag kifejezetten öreg darab, hiszen az 1988-as America’s Cupra épült a Stars & Stripes csapat számára, a katamaránozásra való felkészülés érdekében. Ugyanakkor szinte egyetlen porcikája sem az eredeti, amióta két éve új testeket építettek. Most magasabb a vitorlázata is, mint két éve, a hajó pedig könnyebb, ezért remélik, hogy most frissebb szélben is képesek felvenni a versenyt a Fifty-Fiftyvel és a többi kihívóval. A modernizálások időben elkészültek, így tudnak edzeni is a Kékszalagra.
Ráadásul tizenegy győzelemmel a háta mögött Litkey Farkasnak nincs miért izgulnia. Tudja, hogy ha a szélviszonyok okos, taktikus vitorlázást igényelnek, kellő helyismerettel, akkor jók az esélyeik.
Farkas azt vallja, hogy a szárnyalásra képes C vagy L alakú uszonyok egyelőre nem fizetnek a Kékszalagon, mert amíg azok ki nem emelik a testeket a formájuk miatt, nagyobbat fékeznek a hajón, mint a hagyományos kivitelűek. Ehhez pedig egyenletesen erős szél kell, ami nem jellemző a Balatonra. Az esetleges, de a legtöbb csapat esetében valószínű gyakorlatlanságból eredő nehézségekről nem is beszélve.

Józsa Márton – Fifty-Fifty – 50 lábas kétárbocos katamarán:
Úgy volt, hogy készül két 35 lábas test a különleges rudazathoz. Ez egyelőre elmaradt, amint feltehetően hiába várjuk, hogy az utolsó napon a Pauger Carbon Műhely, pontosabban Paulovits Dénes előrukkoljon valami újabb különlegesen egyedi darabbal.
Viszont a csapat most már nem tapasztalatlan zöldfülű a különleges hajóval. Pedig úgy is képesek voltak a győzelemre és új Kékszalag-rekord elérésére.
Azóta igazolták magabiztosságukat, például 2013 nyarán a Kenese-Keszthely rekordot 2 óra 22 percre javították, és vitorláztak a furcsa hajóval erős szélben is eleget.
Változott a hajó rudazata. Már csak egy karbon elem támasztja az árbócokat, amelyekre viszont felkerült egy-egy szálingpár is- a hírek szerint elkészült az a különleges és szellemes árbócgörbítő lehetőség is, amiről a két évvel ezelőtti győztes Kékszalag után Paulovits Dénes beszélt.
Vagyis mindent összevetve az amúgy is extra sebességre képes Fifty-Fifty bizonyosan gyorsult a két évvel ezelőtti rekordmenetéhez képest.

Nagy R. Attila – Black Jack – SL33 típusú katamarán:
A vitorlázók által Rozsdaként ismert kormányos csapata a két évvel ezelőtt ezüstérmes, nagyon gyors hajóval hajt. Tavasz óta edzenek és indulnak a versenyeken, egyre magabiztosabban hajtva az óriási katamaránt. Igaz, a Pünkösdi Regattán alig fújó szélben is tudtak egy szépet borulni, amivel kivívták a L-SL becenevet. De nem ez a jellemző rájuk, legfeljebb ott a produkciójuk elszórakoztatta a nagyérdemű publikumot.
Egyre magabiztosabbak, és az eddig lefutott versenyek többségén a Fifty-Fifty és a távol maradó Evopro kivételével le is győzték ellenfeleiket.

Sarina Róbert – Bati – Ventilo 27 típusú katamarán:
A Svájcban épült Ventilo 27-es, a modernebb 28-as elődje. A hajó csaknem feleakkora, mint a Fifty-Fifty, és jóval kisebb Litkey hajójánál is. Így leginkább egészen kis szélben lehet esélyes.

Litkey Csaba – Gemini – Ventilo 28-as katamarán:
Modernebb hajó, mint a Bati, és a csapatnak is volt már ideje kitanulni, hiszen évek óta itt van a Balatonon, sokat versenyeztek vele. Ilyen hajó nyerte a 2011-es menetet, igaz egy nagyon tapasztalt, sokszoros világbajnok katamarános, Roland Gabler fogta a kormányt. Ennek nagy jelentősége lett az utolsó kilométeren, amikor az éjszakában jobb manővereik révén győzték le a Litkey csapatot. Kis szélben mindenképpen esélyesek, nagyobb esetén pedig sokat számíthat a gyakorlat.

A Gemini 2012-ben – Fotó: Győrffy Árpád

Vándor Róbert – RSM DTM Hungary – GC32 katamarán:
Az ő hajójuk a legmodernebb, legfrissebb tervezésű. Nem utolsó sorban pedig szárnyalásra képes. Vagyis az ő szereplésüket három tényező határozza meg: Lesz-e az esélyességükhöz szükséges elég erős, egyenletes szél, abban hogy viselkedik a GHC32-es, illetve ők mire képesek egy ilyen ördögszekérrel.
A Genfi-tavi Bol d’Oron rajthoz álltak, de árbóctörés miatt fel kellett adniuk a versenyt. Az Ügyvéd Kupán szárnyalva kilométeres előnyt gyűjtöttek a Black Jack előtt, majd a cirkálószakaszon ezt leadták. Gyenge szélben pedig az egytestű Libera, a Principessa is elkapta őket. Vagyis egyelőre abszolút fekete lovak ők.

(MVSZ – Turcsi Gábor fotója)

És a többiek:
Akad még gyors katamarán a mezőnyben, de például a Nacra F20-as lényegesen kisebb ellenfeleinél, így szinte semmi esélye sincs.

A keszthelyi öreg, a többiekhez képest nehéz Huncat réges-régen épült, konstrukciójában is nehezebb, a többiekhez képest jelentősen alulvitorlázott katamarán, így nekik csak erős szélben lehet esélyük. Igaz ilyenben nyertek rekordidővel Fehér Szalagot három éve, és ilyenben javították meg a Kenese-Keszthely rekordot 2013-ban, még mielőtt a Fifty-Fifty gyorsan elorozta volna azt tőlük.

Ezeken túl könnyen elképzelhető, hogy valakik előhúznak a rejtekből egy hasonló, vagy akár sosem látott csodálatos darabot, és beugranak az esélyesek körébe. Mert ha valaki például a Balatonra hozna egy Decision 35-öst a Genfi-tóról, vagy valamilyen más, gyors többtestűt, mondjuk egy Extreme 40-est vagy egy AC 45-öst, akkor velük azonnal foglalkoznunk kéne itt az esélyesek között.

Vigyázz, kész, rajt!  Pallai Péter a Fehér szalagot indítja  – Fotó: Győrffy Árpád

Kékszalag fesztivál programjai – részletek

Július 10.
8.30   VIP és néző hajó indul a Balatonfüredi mólóról
9.00    Kékszalag verseny rajtja a Balatonfüredi móló elől
9.00    VinCE Balaton megnyitása

Július 11.
SunCity programjai:
Ingyenes koncert a Suncity nagyszínpadán
Class Nyár Koncertek: 17.30  Rúzsa Magdi
19.30 Vastag Csaba
21.30 R-GO
Koncertek után DJ-k és Buli a Sun City-ben
20.00 órától ingyenes SunCity freebus.

Július 12.
9.00  2szalag rajtja
10.00  Kékpántlika rajtja
18.00  Kékszalag Díjkoszó Ünnepség

VinCE Balaton – a Kisfaludy színpad programjai a Kékszalag ideje alatt

Július 10.
18.00 Hajnóczy Soma bűvész világbajnok fellépése
20.00 Kerekes Band koncert
22.00 DJ

Július 11.
17.00 Matiné gyermekkoncert
20.00 Pannonia Allstar Ska Orchestra koncert
22.00 DJ

Július 12.
18.00 Kékszalag díjátadó
22.00 Labdarúgó VB bronzmeccs

Július 13.
19.00 Rájátszás koncert
21.00 Labdarúgó VB döntő

Kékszalag 2013 – H.Szabó Sándor légifotói

45. Kékszalag Balaton kerülő vitorlásverseny – fotók a  készülődésről és a hajókról – 2013.07.25.

Összeállította: gyá

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! (Adatvédelmi szabályzatunkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár