Hévíz-Balaton Airport – Az oroszok már ismét Sármelléken vannak

Tíz menetrendszerinti járat hozza-viszi az orosz turistákat az év végén és az új év elején Sármellék és Moszkva között, s ezzel jelentős plusz forgalmat biztosít a hévízi szállodáknak.

A hivatalosan menetrendszerintinek számító, tehát bárki által igénybe vehető járatok a gyakorlatban inkább chartergépek, amiket több utazási iroda tölt a karácsonyozni induló orosz turistákkal.  Bár 1918 óta hivatalosan az oroszok is a Gergely-naptárt használják, a karácsonyt a pravoszláv szokások, illetve naptár szerint január 6-án tartják. Ennek megfelelően alakul náluk az iskolai tél szünet, ami szilveszter előtt kezdődik és az idén január 10-ig tart. Ehhez igazodnak az UTAIR repülőjáratai is, amikből az első december 30-án délelőtt 11:30-kor érkezett Moszkvából Sármellékre, majd 12:50-kor indul vissza az orosz fővárosban. Ezt újabb hasonló járatpárok követik majd január 2-án, 4-én, 9-én végül 10-én.

Gépre várva – a sármelléki terminál a kifutópálya felől

Az előzetes információt már korábban megosztottuk Papp Gábor hévízi polgármester segítségével, most a járatok szervezésébe közvetlenül is bekapcsolódó két szakembert kérdeztünk, az érkező vendégekről és a repülőtér elmúlt évéről.

Az első géppel még inkább csak érkeznek, de már lesznek most is olyan vendégek, akik korábban más úton jöttek és a délutáni géppel utaznak haza, tudtuk meg Benkő Attilától, a repülőtér vezetőjétől, akit december elején tüntettek ki a Magyar Polgári Repülésért Érdeméremmel.

Mint elmondta, a moszkvai járatokat az UTAIR Boeing 737-800-as, illetve Boeing 737-500-as gépeivel bonyolítja le, amik 130, illetve 168 személyt tudnak egyszerre szállítani, és várhatóan tele is lesznek. Az utasok többsége moszkvai, de lesznek, akik átszállással Szentpétervárról, Jekatyerinburgból érkeznek.

Ebéd előtt érkezik, majd feltöltés után indul is vissza az UTAIR gépe

Megérkezett az UTAIR gépe Sármellékre – korábbi felvétel

Benkő Attila előzetes összegzése szerint az év végi járatokkal együtt a 2015-ös szezonban mintegy 22 ezer utassal számolhatnak a tavalyi 33 ezerrel szemben Hévíz-Balaton Airport utasforgalmában. A kiutaztatási céllal 2015-ben először indított törökországi charterjáratok a várakozásoknál is jobban teljesítettek. A sikert jelzi, hogy az érintett utazási iroda 2015-ös tíz járattal szemben 2016-ban már 16 járatot akar közlekedtetni. A német chartereknél és a kisgépek fogadásában is kismértékű növekedés volt 2015-ben, így a visszaesést egyértelműen az orosz charterjáratok évközi kimaradása okozta.
Benkő Attila abban bízik, hogy jövőre ismét növekedésnek indul az orosz utasforgalmuk. A repülőtéren ehhez megvannak a feltételek, de a konkrét eredmény elsősorban a vendégeket szervező utazási irodák munkájának sikerességétől függ.

A kifutópálya várja a gépeket

A Hévízre utasokat hozó egyik meghatározó cég a Robison Tours. A ki- és beutaztatással is foglalkozó iroda beutaztatással foglalkozó vezetőjét, Jakócs Györgyöt kérdeztük a várakozásairól.
Szerinte az ünnepek alatt Oroszországból érkező forgalom a körülményekhez képest jól alakul. S ez annak ellenére is igaz, hogy a tavalyitól mintegy 25-30 százalékkal elmarad. A visszaesés fő oka az alacsony olajár, illetve az emiatt gyenge rubel. Így a jövővel kapcsolatban is csak akkor lehetne komolyan jósolni, ha előre tudnánk, hogyan alakulnak majd az olajárak, illetve a rubel árfolyama. Erre pedig ma senki sem képes.

A hévízi kereskedelmi szálláshelyek külföldi forgalma a jelentősebb küldő országokból az utóbbi években a KSH adatai alapján készített számításaink szerint – az oroszok esetében a két éven át tartó hatalmas növekedést stagnálás, majd jelentős visszaesés követte  – sokat mondó számok más országokról is

Jakócs szerint az Egyiptomba, Törökországba irányuló orosz forgalom csökkenése, kiesése azért nem hoz nekünk közvetlenül forgalomnövekedést, mert schengeni övezethez tartozó országként hozzánk nehezebb a bejutás az oroszoknak a vízum miatt, mint egyes alternatív utazási célpontokra.  A nem konzuli székhelyen, Moszkvában, Szentpéterváron, Jekatyerinburgban, vagy Kazanyban élő orosz turisták számára különösen megnehezítette a vízum megszerzését a szeptember közepe óta élő ujjlenyomat adási kötelezettség, ami miatt csak személyesen lehet eljárni az ügyben. Szerencsére novembertől új lehetőséget jelent a Pony Express hálózatára épülő, 40-45 orosz városban nyíló vízumközpont, ahol le lehet adni az igényeket, és így nem kell a néhány konzulátust felkeresni.

Jakócs György szerint Magyarország óriási lehetőségekkel rendelkezik az orosz piacon, mert nagyon jó az ár-érték arányunk, közel vagyunk, nincs terrorveszély, a migránsok sem jelentenek problémát. Bár ez utóbbival kapcsolatban úgy látja, hogy a napi hírek miatt ezzel ellentétes kép alakult ki rólunk, amit sürgősen korrigálni kellene. Hosszabb távon pedig mindent meg kellene tenni azért, hogy az általános megítélésünk megváltozzon.
Az oroszok általában nagyon pozitívan viszonyulnak hozzánk, és úgy érzik, hogy mi is ilyen barátsággal fordulunk feléjük. Ugyanakkor a valóságtól teljesen eltérő kép él azokban, akik még nem jártak nálunk, közvetlenül nem ismernek bennünket. Ők egyszerűen egy volt szocialista országnak látnak bennünket, ahonnan legfeljebb a mezőgazdasági termékeket, a Glóbusz-konzervet és a Tokaji aszút ismerik. Azt még mindig nagyon kevesen tudják, hogy ez egy látványos turisztikai célpontokban, gyógyhelyekben gazdag ország. Jól érzékelteti a helyzetet, hogy két évvel ezelőtt a magyar konzulátusok 70 ezer vízumot adtak ki, miközben a csehek 700 ezret. Prágát és a cseh gyógyfürdőket ismerik, a magyarokat sajnos nem. Ezt a helyzetet kellene minél jobban megváltoztatni – véli Jakócs György.

Hazafelé induló orosz turisták – talán az ő véleményük is segít az új vendégek megnyerésében

Visszatérve az aktuális helyzethez, kimondatjuk, hogy a hévízieken nem múlik a megfelelő arculat kialakítása. A város Oroszországban is sokat tett a kínálatának népszerűsítéséért, és most is felkészültek a vendégek fogadására.

A tófürdő télen

Borozók a Deák téren

A tófürdő, a szállodák, vendéglátóhelyek megfelelő szolgáltatásokat kínálnak, és az önkormányzat is mindent megtesz, hogy jó feltételek legyenek egy kellemes hangulatú pihenéshez, a pozitív élményekhez. Ennek keretében január közepéig működik az “adventi falu” a gyógykórház előtti téren, a központi parkolóban nagyszabású évbúcsúztató bulit tartanak, majd egészen az orosz téli szünet végéig minden este szabadtéri műsorral szórakoztatják a vendégeket a Deák téren, és január 6-án pravoszláv karácsonyi misét is tartanak a Szentlélek templomban.

Kép és szöveg Győrffy Árpád

Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár