Csukás István, vagy sokaknak csak Pista bácsi, Süsü, Pom-Pom, a Nagy Ho-Ho-Ho-horgász, Mirr-Murr és más mesealakok megteremtője április 2-án, szombaton töltötte be 80. életévét.
A Kossuth-díjas író nálunk balatoni embernek számít, hisz fogadott hazája Balatonszárszó, ahol színház viseli nevét, és állandó résztvevője a település kulturális programjainak, köztük a nyári Sárkányfesztiválnak. Születésnapján egy tavaly nyáron készült beszélgetésünk újraközlésével tisztelgünk előtte, és kívánunk jó egészséget, sok erőt, vidámságot a további munkájához.
Olvasóinkat is arra kérjük, ha szeretik Pista bácsit, illetve mesealakjait, akkor legalább egy szelet csokit vagy egy bonbont majszoljanak el az egészségére, ahogy bizonyára Gombóc Artúr is ezt teszi a jeles napon.
A 2015-ös szárszói Sárkányfesztivál nyitónapjának legnagyobb sztárja persze mindenképpen Süsü és “apukája”, az akkor 80. évében járó Csukás István volt, aki stílszerűen a róla elnevezett színház előtt kérdeztem arról, milyen érzés is névadónak lenni.
– Nagyon nagy öröm, hogy színház viseli a nevemet, különösen azért, mert még élek – mondja nevetve. – Nem nagyon szokás ilyent vállalni, először kicsit ódzkodtam is, de két dolog miatt mégis belementem. Éreztem a szeretetet, hisz, ha a szárszóiak ilyen lépésre szánták el magukat, akkor biztosan szeretnek. A másik kicsit praktikusabb ok. Azt gondoltam, ha az én nevem ismert, akkor az már egy külön vonzerő, inkább behozza a gyerekeket a színházba az előadásokra. Évekkel később azt látom, hogy nagyon jó döntés volt, mert csak meg kell nyitni az ajtót, és már jönnek is a gyerekek. Nagy szívfájdalmam, hogy Magyarországon nincs elég gyerekszínház. Vannak persze, akik gyerekeknek játszanak, de nem elegen. Sokkal többen kellenének, ahogy gyerekkönyvekből is sokkal több kellene.
Pista bácsit arról is megkérdeztük, mitől lesz jó egy mese? Hogyan értékeli a mai, a fantáziát jobban elszabadító történeteket?
– Mivel a gyerek örök, a mese is örök műfaj marad. Lehet mindenféle technikai újítást alkalmazni, ahogy az úgymond modern meséknél is megfigyelhető, de a lényeg nem ez. Egy mese mindig akkor lesz jó, ha a gyereket segíti a világban való eligazodásban. Hisz ez a feladata és ez a nagy célja is a meséknek. A mese segít abban, hogy otthon érezze magát a világban, hogy megismerje és meghódítsa a világot. Innen nézve nincs különbség a hagyományosnak vagy éppen modernnek tartott mesék között. A kérdés mindig az, hogy egy konkrét mese hogyan felel meg ezeknek. A döntéshez nem kell más, csak maga a gyerek. Mert nagyon jó közönség, éles még a szeme, tisztán fog az agya, és ami neki nem tetszik, azt ott hagyja. Én is arra biztatom a gyerekeket, hogy csak azt olvassák el, csak azt nézzék meg, ami leköti, ami megfogja őket.
Persze azt a kérdést sem hagyhattuk ki, hogy min dolgozik, van-e még terve például Süsüvel.
A fejemben mindig dolgozom, még ebben a melegben is állandóan terveket készítek. A Süsü egy kialakult figura, de különböző változatokat még mindig elbír. Volt bábfilm, csináltunk belőle színdarabot, könyvet, megpróbálunk még más dolgokat is, amiket a Süsü vinne a vállán. Folytatni szeretnék egy csomó mesét is, mert még van bennük ehhez lehetőség. Például folytatása lehet még A Nagy Ho-ho-horgásznak és a Pom-Pomnak is. Tavaly is írtam két színdarabot, most is gondolkodom egyen. Hisz az kevés, ha az ember csak beszél róla, miért nem járnak a gyerekek színházba. Az írók írjanak, a színészek meg játszanak nekik darabokat, és akkor majd többen járnak – üzente Csukás István.
Ha valaki többet szeretni tudni Csukás Istvánról, vagy el szeretné olvasni meséit, verseit és más műveit akkor figyelmébe ajánlom a Digitális Irodalmi Akadémia Csukás Istvánról szóló, alkotásaiból összeállított oldalait.
Kép és szöveg Győrffy Árpád
Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre