Balatonlelle – Megújult kulturális intézmények és 300 méteres homokos föveny – 2015.01.15.
Teljesen megújult a Balatonlelle közepén álló Szalay-kúria. A 176 éves klasszicista stílusú épület a jövőben is művelődési házként és Afrika Múzeumként működik. A közel félmilliárd forintos költségű rekonstrukció kiterjedt a kúria parkjában álló leromlott szabadtéri színpad korszerűsítésére is.
A város lakói a karácsonykor vették birtokba a felújított épületet. A nagyteremben háromszázan vettek részt az ünnepi műsoron és megvendégelésen. Mi Kenéz István polgármester kalauzolásával ismerhettük meg a házat.
A jövőben is a főbejárattól balra lévő szárnyban kap helyet az Afrika Múzeum, ahol már 15 éve működik. Itt az épület egészében kialakított radiátoros fűtést padlófűtéssel is kiegészítettek. Felújították a trófeáknak és más anyagoknak helyet adó kiállítási tereket és a termekbe egy számítógépes vezérlésű digitális képernyőrendszert telepítettek, amivel szabadon alakíthatják a bemutatásra kerülő filmeket, képeket. A kiállítási anyagot jelenleg még a város különböző intézményeiben őrzik, de a tervek szerint a tél folyamán visszakerül minden.
A Szalay-kúria főbejárata
A főbejárat másik oldalán egy ülőhelyekkel is berendezhető büfét alakítottak ki két összenyitható helyiséggel. A nagytermet jelentősen megnövelték azzal, hogy a színpadot hat méterrel hátrébb vitték a korábbi öltözők megszüntetésével, egyúttal a színpadot is megnagyobbították. Az új öltözőket és más kiszolgáló helyiségeket a színpad mellett alakították ki.
A megnövelt nézőtéren háromszáz embert tudnak egyszerre leültetni. de akár több kisebb teremmé is alakíthatják, hogy egymás mellett párhuzamos zajló programokat tudjanak benne rendezni.
A színpadot megfelelő hang- és fénytechnikával szerelték fel, és a nagyterem világítását is a sok féle funkcióhoz szabva alakították ki. A terem a szabályozható fényerejű, állítható pozíciójú lámpáknak köszönhetően egyaránt megfelel kiállítások rendezéséhez, csoportfoglalkozások tartásához és színpadi előadásokhoz.
A beruházás másik fontos eleme a teljesen felújított szabadtéri színpad, ahol a hatalmas fedett játéktérhez megfelelő öltözőket, vizesblokkokat építettek. Új, ezerkétszáz ülőhelyes nézőteret alakítottak ki, ami szükség esetén még bővíthető is.
A szabadtéri színpad bejárata a parkban
A teljes létesítményt akadálymentesítették, kicserélték a nyílászárókat, felújították az épületegyüttes körüli parkot, cserjéket ültettek, járdákat építettek.
Kenéz István elmondta, hogy a bruttó 470 millió forintos beruházáshoz száz százalékos támogatottságú pályázaton nyerték el a pénzt. Ezért annyit kellett vállalniuk, hogy a következő öt évben eddigi létszámon felül nyolc főt folyamatosan foglalkoztatnak, és minden évben 56 millió forint bevételt kitermelnek a művelődési ház és a szabadtéri színpad működésével.
A polgármester szezonon kívül elsősorban a nagyteremben tartott mozi töretlen népszerűségében és a hétvégenként rendezett programokban bízik. A művészeti csoportok, civil szervezetek rendezvényei mellett a művelődési ház is több műsor, színházi, zenei program megrendezésén gondolkodik.
– Én már elégedett lennék azzal, ha a művelődési ház ezekkel a szezonon kívüli rendezvényekkel a fenntartáshoz szükséges bevételt produkálni tudná. A jelentősebb bevételt a szabadtéri színpadon tervezett nyári műsoroktól várom. Lellén a korábbi időkben nyaranta pezsgő kulturális élet zajlott a színpadra épülve. Az utóbbi évtizedben annyira elhasználódott a létesítmény, hogy komolyabb programokat már nem tudtunk tartani. Most végre rendelkezünk megfelelő feltételekkel. Januárban leülünk az érintett munkatársaimmal, hogy megnézzük, kik szabadok még a nyárra a legnépszerűbb művészek közül, és mindent elkövetünk, hogy felléptessük őket nálunk. Könnyű és komolyzenei koncertekre, folklór műsorokra, színházi előadásokra, gyermekprogramokra egyaránt gondolunk. Minden korosztálynak vonzó programokat szeretnénk kínálni. A kötelező bevételi terv teljesítése mellett azt szeretnénk elérni, hogy megmozduljon ez a térség. Ehhez nagyon fontos, hogy eltaláljuk azokat az optimális árakat, amik még megfizethetők a nézők által, ugyanakkor megfelelő bevételt is hoznak. Ha az első évadunk sikeres lesz, és annak jó híre megy, akkor bízom benne, hogy a következő években mindig jobb és jobb lesz, és ez hatással lesz a város népszerűségére.
A színpad és a nézőtér egy része
A polgármester elmondta, hogy a jövőben is működtetik az állomás mögötti térnél lévő rendezvényparkot, ahol a borhét mellett a nyári hónapokban továbbra is vásárral összekapcsolt ingyenes műsorokat tartanak. Mivel ott más jellegű programok zajlanak, abban bízik, hogy nem lesz konkurenciája a szabadtéri színpadnak.
A művelődési ház a több mint egy éven át zajló felújítás alatt is működött. A művészeti csoportok, szakkörök, tanfolyamok és más szerveződések többsége egy korábbi iskolában kapott addig helyet. A Szalay-kúria korszerűsítésével, a leválasztható termek létrehozásával a korábbinál sokkal jobb körülmények közé költözhetnek majd vissza. Mint Kenéz István elmondta, egy részük a jövőben is az egykori iskolában marad majd. Ehhez azt az épületet is fel szeretnék újítani és afféle civil házként szeretnék működtetni.
Balatonlelle az utóbbi évtizedben attól vált különösen kedveltté nyaranta, hogy elsőként alakítottak ki olyan partot a strandon, ahol a tó medre és a parti homokos plázs egymás folytatása, nem szakítja meg partvédőmű, nem kell lépcsőt használni, egyszerűen be lehet gyalogolni a vízbe.
A hatósági akadályok mellett az utóbbi évek rendkívül széles sávban ingadozó vízszintje is rendkívül megnehezítette a lelleiek dolgát a plázs kialakításában. De így is minden évben a leghosszabb természetes szakaszt biztosították a fürdőzőknek a Balatonnál.
Mint Kenéz István elmondta, már megkezdték az idei felkészülést. A Napfény strand teljes szélességében, 300 méter hosszan el fogják bontani a partvédőműveket, és egybefüggő homokos plázzsá alakítják a strand vízzel határos részét. Ha minden jól megy, mindezt hatósági egyetértéssel tehetik majd meg. Az idén a homokos part, a sikeres hullámcsúszda és az élményfürdő mellé vízi kalandparkkal bővítik a Napfény strand kínálatát egy vállalkozás bevonásával.
A strand teljes, 300 méteres partján homokos fövenyre cserélik a partvédőmű köveit
Ilyen vagy hasonló vízi élménypark működik majd az idei nyáron a lellei Napfény strandon is
– Az eszközöket olyan vízfelületre telepíttetjük, hogy ne korlátozzák a strandolók lehetőségeit, miközben az ezt igénylőknek egy új szolgáltatást biztosítunk. A lényeg a strandon is, ahogy ahogy kulturális programoknál, létesítményeknél is, hogy az idelátogató vendég jól érezze magát és visszajöjjön Balatonlellére – mondta a polgármester.
Győrffy Árpád
A Balatoni Bringakör bemutatása >> A Balatoni Bringakör Bizonyítványról bővebben >>
|
Balaton balatoni szabadstrandok bicikliutak balatoni bringakör bringakörút bizonyítvány borok borászatok boros kulturális sport szabadidős programok koncertek látnivalók