Balatonfüred – Bodorka látogatóközpont – egy sokszínű csepp a Balatonból

Látogatók a Bodorkában a vörösszárnyú keszegek akváriuma előtt

Gyereknek, felnőttnek, télen és nyáron, kánikulában és rossz időben egyaránt érdekes és kellemes program lehet a balatonfüredi Tagore sétány mellett álló Bodorka Balatoni Vízivilág Látogatóközpontot bejárása.

 

A Balaton jellegzetes pavilon építészetét idéző látványosságot 2014-ben nyitották meg a látogatók előtt. A nevét az egyik balatoni halról, a bodorkáról kapta.

Bodorkák a Bodorkában

Bodorkák a Bodorkában

A felső szinttel együtt 650 négyzetméter alapterületű épületben egy komplex környezetismereti bemutatóhelyet alakítottak ki 17 akváriummal és a később telepített terráriumokkal. Az akváriumokban összesen mintegy 30 köbméter édesvíz és 5 köbméter tengervíz biztosít mindig megfelelő életfeltételeket a halaknak. A mellettük elhelyezett érintőképernyős elektronikus pontok részletes leírást adnak az akváriumokban látható közel negyvenféle balatoni halról és azokról a tengeri halakról, amiket Füred horvátországi testvérvárosából, Opatijából, az egykori Abbáziából kaptak.

A Balaton rettegett ragadozója egykedvűen tűrte a fotózást

A Balaton rettegett ragadozója egykedvűen tűrte a fotózást

 

A harcsa lefényképezéséhez szerencse is kell, mert szívesen elbújik a kíváncsi szemek elől

A harcsa lefényképezéséhez szerencse is kell, mert szívesen elbújik a kíváncsi szemek elől

 

Az ezüstkárászok folyamatosan róják a köröket az üveg előtt

Az ezüstkárászok folyamatosan róják a köröket az üveg előtt

 

A fekete törpeharcsa és a naphal békésen megférnek egy akváriumban

A fekete törpeharcsa és a naphal békésen megférnek egy akváriumban

 

Folyami gébek - 45 éve jelentek meg a Balatonban is, azóta megállíthatatlanul terjeszkednek

Folyami gébek – 45 éve jelentek meg a Balatonban is, azóta megállíthatatlanul terjeszkednek

 

Amurgebek-Bodorka-akvariumhaz-Balatonfured-balatontipp-gyorffya

Egy másik keményen terjeszkedő hal, az amurgéb

 

Figyelő domolykók

Figyelő domolykók

 

A népdalokban is szereplő vörösszárnyú keszegek

A népdalokban és a halsütőkben is sűrűn szereplő vörösszárnyú keszegek

 

Sügérek

Sügérek

 

és egy rokon, egy írásos sügér

és egy rokon, egy írásos sügér

 

Aranybokszok

Aranybokszok

 

Egy élő kockás sikló az előadóterem egyik terráriumában - a békákat nem sikerült lefényképeznem, fürgébbek voltak nálam

Egy élő kockás sikló az előadóterem egyik terráriumában – a békákat nem sikerült lefényképeznem, fürgébbek voltak nálam

 

Hekk-Bodorka-akvariumhaz-Balatonfured-balatontipp-gyorffya

Van hekk is – igaz, tartósítószerben

 

Szálkáig vetkőztetett kárász és csuka

Szálkáig vetkőztetett kárász és csuka

Az épület közepét egy előadóterem foglalja el, ahol folyamatosan vetítéseket tartanak, de akár előadásokat is lehet tartani a látogató csoportoknak. Ugyancsak az épület közepén egy kültéri medencét is kialakítottak.

Az előadóteremben a Balatonról láthatunk filmeket

Az előadóteremben a Balatonról láthatunk filmeket

 

Egy kis tó vízeséssel, tavirózsákkal a belsőudvarban

Egy kis tó vízeséssel, tavirózsákkal a belsőudvarban

A központ létrehozói, berendezői azt mondják, egy csöppnyi Balatont akartak létrehozni, hogy az érdeklődők egy helyen láthassák a legfontosabb halakat és a balatoni élővilág más fontos tagjait. A 36 halfaj nem kizárólag a 600 négyzetkilométeres vízfelületű Balatonból, hanem a körülbelül tízszer akkora vízgyűjtőjéről, illetve az azon található több mint ötven vízfolyásból származik. Így vannak olyan halak, amik a gyorsabb áramlásokat kedvelik, de a többségük ismerős lehet a balatoni horgászoknak is.

A látogatóközpont egyik akváriumsora

A látogatóközpont egyik akváriumsora

 

Egy dankasirály - a halak mellett más jellegzetes állat is látható - igaz, ezek kitömve

Egy dankasirály – a halak mellett más jellegzetes állat is látható – igaz, ezek kitömve

A látogatóközpont nyugati oldalán kávéházi teraszt és egy kisebb játszóteret is kialakítottak egy hagyományos balatoni bárka másolatával, így akár a látogatás után is hosszabban elidőzhetünk a kellemes környezetben.

A Bodorka nyugati oldala a kávéházi terasszal és a játszótérrel

A Bodorka nyugati oldala a kávéházi terasszal és a játszótérrel

A Bodorka nyitva tartásáról, belépődíjairól az intézmény oldalán találnak aktuális információkat.

Kép és szöveg Győrffy Árpád

 

Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre

A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Légy te az első hozzászóló a(z) "Balatonfüred – Bodorka látogatóközpont – egy sokszínű csepp a Balatonból" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár