Komppal a Balatonon – Legfeljebb időt spórolhatunk, pénzt nem – 2018

Messziről nézve a dolgokat az ember könnyen lesz érzéki csalódás áldozata. Itt például azt hihetnénk, hogy a zamárdi strandolók a komp közelében fürödnek. Ilyen érzéki csalódás áldozatai lehetünk akkor is, ha a távolságokat, költségeket csak durván megbecsüljük

Nincs a Balatonnál két olyan település, ami között a jelenlegi árakkal olcsóbb lenne az út kompot használva, mintha autónkkal megkerülnénk a tavat. Az esetek jelentős részében spórolás helyett akár több ezres plusz kiadást is jelenthet a vízre szállás. Persze vannak más szempontok is, amiket a döntésnél figyelembe lehet venni.

 

Évek óta a Tihany és Szántód között járó komp a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) sikerének legfőbb motorja. De mennyire gazdaságos nekünk, közlekedőknek, ha a kerülés helyett a rövidebb utat választjuk – merülhet fel a kérdés nap mint nap, amikor tisztán közúti megoldás helyett a rövidítés mellett döntünk. A választ a két megoldás költségeinek összehasonlításával próbáljuk megadni.

 

A forgalmasabb napokon a kompok gyakorlatilag folyamatosan járnak a két part között, így minimális a várakozási idő. Szezonon kívül is legfeljebb 40 percet kell várni a következő indulására

Először is nézzük meg, hogy mennyi utat spórolunk meg egyes parti települések között járva, ha utunkat balatoni átkeléssel rövidítjük.

Az alábbi táblázatot átlósan elválasztó négyzetsor fölött az egyes települések közötti teljes távolságot olvashatjuk a sorokban, illetve oszlopokban lévő nevek metszéspontjánál. (A távolságokat autópálya használata nélkül számoltam.)  Megnéztem azt is, hogy komp használata esetén mekkora lenne a maradék közúti távolság. A két eredmény különbözete adja azt az útvonal nyereséget, amit a komp használata esetén kapunk. A lehetséges rövidítés nagyságát az átlós négyzetsor alatt, a táblázat bal alsó felén olvashatjuk.

 

Balatoni távolságok és rövidítések komppal

A megspórolható utat a táblázat bal alsó részében olvashatjuk – képre kattintva nagyobb méretben is behívhatjuk

Első pillantásra látható, hogy a tó két végén lévő településekről nem számíthatunk távolság megspórolására a komp használatával. A komppal a legnagyobb távolság rövidítés 67 kilométeres lehet, de az esetek többségében ennél jóval kisebb lesz a komppal helyettesített út hossza.

A komp használatának előnyét természetesen nem csak az utazással töltött kevesebb idő, hanem a megspórolt pénz is adhatná, amit a rövidebb út miatt nem kell kifizetnünk. Legalábbis erre gondolhatnánk, amíg nem kezdünk számolni.

2018 júniusában egy liter 95-ös benzin és a dízel ára is 400 forint körül alakul. Gondolva egy esetleges emelkedésre, számoljunk egységesen 440 forinttal. Magasnak nem mondható hat literes fogyasztással egy kilométert 26 forintért tudunk megtenni. Ha mindehhez még a használat miatt bekövetkező kopás költségét is hozzátesszük, akkor is 32 forintba biztosan belefér a kilométerenkénti kiadás – az esetleges nagyobb fogyasztást pedig bőven betakarja a 10 százalékos felárral számolt üzemanyag.  Ha eddig eljutottunk, csak össze kell hasonlítani a komp díját a rövidebb út miatt elmaradt költséggel.

 

A kompokat főleg a személygépkocsik töltik meg, de buszokat, teherautókat, bicikliket és persze utasokat is szállítanak

A Bahart 2018-ban érvényes díjszabása szerint egy személyt 700 forintért, egy személygépkocsit 1700 forintért visznek át. Ennek megfelelően egy átlagosnak mondható fuvardíj – kocsi plusz két személy – 3100 forintba kerül. Az előbb kiszámolt 32 forintos kilométerenkénti költséggel 3100 forintból 97 kilométert tudnánk autózni,  miközben a legnagyobb rövidítés 67 kilométeres lehet. Eszerint még a legnagyobb rövidítésnél, például

az egymáshoz komppal legközelebb lévő Tihany és Szántód esetében is egy ezressel többet kell fizetnünk a kompozásnál ahhoz képest, mint amennyibe a szárazföldi utazással megtett “teljes kör” kerülne. 

Az esetek többségében ennek többszöröse is lehet a kompozás miatt fizetendő plusz költség a megspórolt időhöz, távolsághoz képest.  Például

a Siófok- Füred útnál – ahol 25 kilométer lenne a közúti távolság megspórolása – 2300 forint plusz költséget jelent a kompozás egy útra a tisztán közúti változathoz képest.

A kompozással természetesen nem csak időt és távolságot spórolhatunk,

  • a balatoni utazás nagyon szép élmény lehet, 
  • az így elkerül településeket megóvjuk a forgalomtól, kipufogógáztól.

A plusz költségen kívül a mérleg negatív oldalán más dolgokat is találunk:

  • rongáljuk a Tihanyi-félsziget és Tihany község környezetét.
  • a kompozáshoz szükséges plusz pénz “előállítása” ugyancsak környezetkárosítással jár,
  • az útvonalból így kihagyott települések elvesztik annak a lehetőségét, hogy a rajtuk áthaladó autósok legalább “futólag” megismerjék azokat.

A Szántód és Tihany között járó kompok a földvári Kelta sétányról

Valószínűleg a fentieken túl is sok szempontot lehetne, kellene figyelembe venni a döntéshez. Mi ezekkel is segíteni szeretnénk mérlegelésben. (Frissítve 2018. június 10-én)

Kép és szöveg Győrffy Árpád

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! (Adatvédelmi szabályzatunkat itt olvashatja)

Légy te az első hozzászóló a(z) "Komppal a Balatonon – Legfeljebb időt spórolhatunk, pénzt nem – 2018" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár