Balatonszárszó – Megmutatták, milyen az igazi magyaros virtus

A bölcskei csapat legázolta az ellenfeleket - a váltó utolsó számaként közös léceken síeltek

A megszokottnál kisebb érdeklődés mellett, kevesebb résztvevővel, de jó hangulatban zajlott szombaton a Kárpát-medence magyarlakta településeinek 24. alkalommal megrendezett virtusvetélkedője a Magyar Technikai és Tömegsportklubok Országos Szabadidősport Szövetsége szervezésében, a helyi önkormányzat támogatásával a szárszói központi strandon.

 

Mint Piri I. Tamástól, a program technikai főszervezőjétől megtudtuk, a verseny kezdete előtt derült ki, hogy a kőszegi SOS gyermekfalú csapata technikai okok miatt nem tudott elindulni a versenyre, a jászdózsai csapat busza pedig már útközben, valahol Budapest környékén hibásodott meg. Az idén az időjárás sem kedvezett igazán, mert sok érdeklődő valószínűleg emiatt maradt távol. A versenyzést ez persze nem zavarta, a kialakított versenyzői blokkokban kemény küzdelem volt az eszközökkel, melyeket a jól felkészült bírói csapat figyelt, segített – fogalmazott Piri I. Tamás.

 

A versenyszámok többségét a strandon rendezték, de az utcára is jutott a küzdelemből. Itt például a “Strand csapat” hölgytagja a férfiakat megszégyenítő eredményeket produkált a csúszókoronggal

A versenyben hagyományosan a népi elemeket ötvözték a katonai erőpróbákkal. Most is volt traktorhúzás, petrencés rúd tartás, rönk- és traktorgumi forgatás, szalmabála és zsákrakodás, zsákcipelés, söröshordó-gurítás, óriás sítalp váltó, csúszókorong, kézigránátdobás, légpuskás lövészet és trágyahordó talicska tolás.

 

A váltó a szalmabála rakodással indult

 

A zsákcipelésbe a férfiakat és nőket is bevonták különböző terhekkel – igazán nem is a cipelés, inkább a zsák felvétele jelentette a kihívást

 

Igaz, kicsit kisebb teherrel, de ilyen fürgén is lehet

 

A csapatok legkisebb tagjainak is találtak testhezálló feladatot

 

A biciklizés csak látszólag volt egyszerű feladat. A hirtelen kanyarok és a csúszós fű miatt többen megvizsgálták a föld puhaságát is

 

A trágyahordó talicskára lakott labilis zsákkal a nőknek kellet szlalomozni

A közös bemelegítés után házigazdaként és rendezést közvetlenül is segítő önkormányzat vezetőjeként Dorogi Sándor polgármester köszöntötte a résztvevőket. A versenyek először az önálló feladatokkal kezdődtek, amiket a csapatok kijelölt tagja, illetve tagjai végeztek el, majd ebéd. A vetélkedést a csapatonként zajló “Nagyváltó” zárta, amiben minden csapattag részt vett.

A csapatok pontjainak összesítése után az alábbi eredmény alakult ki:
1. Bölcske csapata 36 ponttal
2. Csicser csapata (Szlovákia, kassai régió)  31 ponttal
3. Encsencs csapata 29 ponttal

Az egyéb kategória sorrendje:
1. Budapest BKV kék csapata 35 ponttal
2. Budapest BKV piros csapata 26 ponttal
Külön díjat kapott a balatonszárszói Strand csapat. A szervezők és támogatók további díjakat is kiosztottak.

Kép és szöveg Győrffy Árpád

 

Iratkozzon fel a heti hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről!

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár