Balatonföldvár – Jelentős fejlesztések és fizetős strandok az önfenntartásért

Balatonföldváron rendkívül jól alakul az új kilátó és látogatóközpont első félévi működése

A korábbi időszak sikeres beruházásai után újabb komoly fejlesztéseket terveznek Földváron, de a fenntarthatóság érdekében fizetős strandokkal, parkolókkal is számolnunk kell.

 

Holovits Huba polgármester szerint nagyon szép eredményeket értek el az elmúlt hat évben a második önkormányzati ciklusban együtt dolgozó, szinte változatlan összetételű képviselő-testülettel. Uniós források felhasználásával, kistérségi pályázatokkal, állami vagyonjuttatással és önerős fejlesztésekkel több mint kétmilliárd forinttal növelték a város vagyonát. Számos közterület mellett megújult a Keleti strand, a Közösségi ház, a központi parkoló, piac épült, volt egy 150 millió forintos út- és járdafelújítási program is.

 

Az előző időszak egyik fejlesztése volt a termelői piac kialakítása

Az előző időszak egyik fejlesztése volt a termelői piac kialakítása

– Az új uniós pályázati ciklusra egy jelentős beruházásunk nyúlt át, a magaspartra tervezett kilátó és interaktív látogatóközpont megvalósítása. A projekt az önkormányzat hibáján kívüli okokból kicsit elhúzódott. Egy nagyon nehéz épületet kellett megvalósítani, és a kivitelezővel is voltak vitáink, amik véglegesen még nem zárultak le. Ennek ellenére is kimondhatjuk, hogy mind Balatonföldvárnak, mind a nagyközönségnek örömteli esemény volt a kilátó és látogatóközpont átadása július 1-én. 

 

Kilátás a Tihanyi-szoros felé a földvári hajóépület tornyából

Kilátás a Tihanyi-szoros felé a földvári hajóépület tornyából

A megnyitás óta eltelt négy hónap alatt közel 48 ezer látogatója volt az új attrakciónak. Ez az érdeklődés messze felülmúlta a várakozásokat, hisz a pályázathoz készített pénzügyi tervekben az év végéig terjedő teljes időszakban, tehát hat hónap alatt is csak ennek éppen a fele, 24 ezer látogató szerepelt ahhoz, hogy a létesítmény önfenntartó legyen, mondta a polgármester.

 

A hajózási kiállítás egyik részlete

A hajózási kiállítás egyik részlete

– Természetesen ez nem azt jelenti, hogy nyugodtan hátradőlhetünk, hisz tudjuk, az indulásnál ez újdonság volt mind helyi, mind országos szinten. Ezt az érdeklődést, ezt a látogatói intenzitást a jövőben is fenn kell tudni tartani. A létesítmény vezetőjének fontos feladata lesz a holtszezonban a megfelelő reklám, marketing, ismeretterjesztő kampány révén, hogy ezt a hullámot továbbvigyék. Ha a jövőévben is 50-60 ezer látogató felkeresi a kilátót, akkor nem lesz semmi gondunk a működtetésével, fenntartásával.

 

A kilátóhajó orra az árbóckosárból

A kilátóhajó orra az árbóckosárból

 

A kilátóhajó árbóckosara a Balaton-partról

A kilátóhajó magaspart fölül kikandikáló árbóckosara a Balaton-partról

Holovits Huba szerint hasonlóan jól teljesített a város gazdálkodás egészét nézve is. Mint elmondta, az idei év nem az uniós, illetve pályázati források felhasználása miatt számít rekordévnek a korábbi időszakokhoz képest, hanem a magas adóbevételeknek köszönhetően.

– 2016 végén várhatóan 120-150 millió forint pozitívummal fog fordulni a város költségvetése. Az idegenforgalmi adóból tervezett 55 millió forintot közel tíz százalékkal javítva, 60 millió forint fölé tudtuk vinni az adó emelése nélkül. Ugyanez elmondható az összes adónemünkre, tehát a kommunális-, építmény- és iparűzési adóra is. Mindegyiknél  a tervezett, de annál inkább magasabb összeg folyt be már eddig.

A polgármester úgy véli, szükség is lesz erre a pénzre 2017-ben, mert a város méreteihez képest négy jelentős fejlesztést terveznek a Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretein belül.

 

Zöld város – megújuló szabadtéri színpad és park

– A legnagyobb ezek közül az úgynevezett Zöld város programsorozat keretében a városközpont felújítása, az ott található, a Kultkikötőnek otthont adó szabadtéri színpad elbontása és teljes újjáépítése, a környezetének, a parknak és a kapcsolódó közterületeknek a felújítása, korszerűsítése. A szükséges előkészületek, illetve a még hiányzó pályázati döntés miatt a munka legkorábban a jövő év végén kezdődhet el. De akkor sem keseredünk el, ha 2018-ra csúszik át ez a folyamat, hisz több mint két esztendő áll rendelkezésre a megvalósításhoz. Első rendű szempont, hogy a nyári hónapokban továbbra is zavartalanul tudjon működni a Kultkikötő, hisz a déli part egyik leglátogatottabb kulturális központja, ami szezononként több mint ötvenezer látogatót vonz. Ezért a projekt nem csak környezeti és esztétikai, hanem idegenforgalmi szempontból, tehát gazdasági oldalról is egy rendkívül rentábilis beruházás lehet.

 

Teljesen megújul a Kultkikötőnek otthont adó szabadtéri színpad és a körülötte lévő terület

Teljesen megújul a Kultkikötőnek otthont adó szabadtéri színpad és a körülötte lévő terület

 

Korszerűbb és esztétikusabb városháza

A városháza teljes energetikai felújítását mintegy 250 millió forintból szeretnék elvégezni. Ebbe a szigetelés megoldása, a nyílászárók cseréje, a geotermikus energiára való átállítása és külső látványának korszerűsítése is beletartozik.

– A városháza déli részét képező egykori Rákosi Jenő-villát természetesen megőrizzük eredeti szépségében. A hozzákapcsolódó északi szárnyat szeretnénk modernizálni, a 21. századnak megfelelő formájúra alakítani. Tehát egy megújult látványú, gazdaságosan és takarékosan üzemeltethető középületet szeretnénk a fejlesztés eredményeként.

 

Bevált a geotermikus fűtés a Közösségi Házban - ilyen hőközpontot terveznek a városházába is

Bevált a geotermikus fűtés a Közösségi Házban – ilyen hőközpontot terveznek a városházába is

Az épület "kétarcúsága" megmarad, de jelentősen megújul

Az épület “kétarcúsága” megmarad, de jelentősen megújul

 

Megújuló Nyugati strand

A Nyugat strand rendbetételére 150 millió forintra pályáznak. Feladat van bőven, hisz az elmúlt harminc évben itt nem történt jelentős felújítás.

– Nem olyan gigaberuházásról beszélünk, amilyenről az elmúlt években már szó volt, tehát a mostani tervek között nem szerepel kikötő építés. A projekt a strand parti részének felújítását, a kiszolgáló épületek átépítését, modernizálását, korszerűsítését foglalja magába. Ha megvalósul, akkor reményeink szerint a 2018-as, de a 2019-es szezonra mindenképpen már egy megújult strand várja itt is a látogatókat.

 

A polgármester a 2018-as, vagy 2019-es szezonra ígéri a strand felújítását

A polgármester a 2018-as, vagy 2019-es szezonra ígéri a strand felújítását

A polgármester nem, zárja ki, hogy a strand fizetős lesz a felújítás után.

 

Állandó és időszakos kiállítások a Kulipintyóban

A Kulipintyó felújítására, turisztikai attrakcióval való feltöltésére 120 millió forintos pályázatot nyújtottak be.

– A Kulipintyó a településünket alapító Széchényi-családból gróf Széchényi Viktornak volt a villája, amiben fia, gróf Széchényi Zsigmond, a későbbi híres afrikai vadász és író is a gyerekkorát töltötte. Az épületet 2012-ben ingyenesen kaptunk meg az államtól, ami nagyon jelentős gesztus volt a kormánytól. Akkor egy önerős 40 milliós gyors beruházással felújítottuk a legszükségesebb részeket, de most ennél sokkal többről lenne szó. Az épület tetőszerkezete borzalmas állapotban van. Ez is átesne egy renováláson – miközben az épület persze megtartaná jellegét a helyi védelem előírásainak megfelelően. Kiállítóhelyiségeket alakítanánk ki benne. Szeretnénk, ha a már meglévő helytörténeti kiállítás bővülne a Széchényi családhoz köthető kiállítási anyaggal, illetve időszakos kiállításoknak is helyet adna, tehát galéria jelleggel működne.

 

A Kulipintyóban méltó helyet kapnak a települést alapító Széchényi-családdal kapcsolatos emlékek is

A Kulipintyóban méltó helyet kapnak a települést alapító Széchényi-családdal kapcsolatos emlékek is

Holovits Huba a fejlesztéseknél maradva néhány nem önkormányzati ügyről is beszélt, köztük a Bahart városban működő legnagyobb balatoni vitorláskikötőjének felújításáról.

– A cég vezetőivel le is egyeztettük, hogy ha a szükséges források rendelkezésre állnak, akkor a 2018-as szezonra a kikötő egy nagy felújításon esik át. Új vizesblokk, új üzletsor épül, és 90 férőhellyel bővítik is a kikötőt. A város ehhez a munkához igazítja az érintett területek útburkolatainak, járdáinak, parkolóhelyeinek felújítását. Ezeket a közterületeket 2018-ra szeretnénk úgy felújítani, hogy látványos, robbanásszerű hatásuk legyen. Ide tartozik a magántulajdonban lévő egykori kaszinó, a Club Balaton felújítása is, ami szintén a 2018-as szezonra fog elkészülni. Ha mindez meglesz, az egész kikötő és a kikötő környéke nagyságrendekkel nívósabb képet fog mutatni a mainál.

 

A vitorláskikötő részlete

A vitorláskikötő részlete

 

A 2018-ra várhatóan megújuló egykori Casino keleti oldala

A 2018-ra várhatóan megújuló egykori Casino keleti oldala


 

Fenntartható működést szeretnének a jövőben is

A fejlesztések kapcsán óhatatlanul adódik a kérdés, hogy elbír-e a város ennyi intézményt.

– A városvezetésnek az a határozott elképzelése – amit az eddigiek szerint a testület többsége is támogat -, hogy

a településnek fel kell készülni arra az időszakra, amikor már nem lesznek, vagy nem ilyen mennyiségben érkeznek Balatonföldvárra az uniós források. Olyan működést kell kialakítani, amiben a kiépült intézményrendszert fent tudjuk tartani, modernizálni tudjuk, fel tudjuk újítani, amikor erre szükség lesz. Tehát egy önellátó, önfenntartó várost szeretnénk kialakítani.

Ennek érdekében dolgozunk az önkormányzati intézmények működésének gazdaságosabbá tételén. A kilátó üzemeltetésére alapítunk egy nonprofit Kft-t, ami a város történetének az első önkormányzati gazdasági társasága. Időközben a Közösségi Ház is bekerült a Kft-be, és január 1-től a GAMESZ, a városüzemeltető szervezet is ennek a száz százalékban önkormányzati tulajdonú vállalkozásnak a keretében működik majd, kiegészítve a strandok üzemeltetésével.

 

Fizetős parkolás, a Keleti strandon gyereköböl és 7-800 forintos belépő

Holovits Huba szerint ebbe az önfenntartást megcélzó folyamatba tartozik a strandok fizetőssé tétele, és ugyancsak ennek az egyik lépése, hogy a nyári szezonban a turisztikailag frekventált városrészben visszaáll a fizetős parkolás húsz év után.

 

A kerékpáros-gyalogos útra átnyúló parkoló autók a parti út mellett

A kerékpáros-gyalogos útra átnyúló parkoló autók a parti út mellett

– Ez a terület egyébként is nagyon túlterhelt, egyszerűen közlekedhetetlen és balesetveszélyes, állandó káosz van ott. Ezen kicsit segíthet, hogy ingyenes állami juttatás révén önkormányzati kézbe került a kikötőtől keletre elhelyezkedő egykori vízmű. A  mintegy kétezer négyzetméteres terület közvetlenül a forgalmi gondokkal terhelt alsó útról nyílik. A tavaszra itt alakítunk ki egy fizetős parkolót, és fizetősek lesznek a két vasúti átjáró között, tehát a Fesztivál tér és a kikötő közötti szakaszon kialakított parkolóhelyek is.

A polgármester beszélt a Keleti strandon várható változásokról is. A strandot az előző időszakban felújították, most a következő szezonra önerős önkormányzati fejlesztéssel szeretnék bővíteni a szolgáltatásait.

– Reményeink szerint a nyárra elkészül egy 1300 négyzetméteres fövenyes rész a strand keleti oldalán, a nádas mellett, a csúszda előtti részen. Nem a mederbe hordunk be homokot, hanem a partvédőmű elbontásával egy homokos öblöt hozunk létre a jelenlegi szárazföldi részen. Már eldőlt, hogy a strandolóknak a következő szezonban belépőt kell fizetni a Keleti strandon. A többi balatoni fizetős strandnál 300 és 1000 forint közötti díjakat találtunk, mi ezen a skálán a felső harmadhoz akarjuk igazítani az árainkat, a felnőttek esetében 7-800 forintos díjra gondolunk.

 

A Keleti strand partszakaszának túlsó végén, a nádas mellett alakítják ki a homokos öblöt

A Keleti strand partszakaszának túlsó végén, a nádas mellett alakítják ki a homokos öblöt

Holovits Huba ugyanakkor azt is elmondta, hogy ehhez kapcsolódva kialakítanak egy “Földvár kártyarendszert”, aminek része lesz a strand és a kilátóval kapcsolatos szolgáltatások igénybevétele is. A helyi adófizetők, tehát a helyi lakosok és üdülőtulajdonosok, illetve közvetlen családtagjaik ötezer forint körüli áron hozzájuthatnak majd ehhez a kártyához, amivel térítésmentesen használhatják az említett szolgáltatásokat. A kártyával kedvezményhez juthatnak majd azok a vendégek is, akik regisztrált szállásadóknál megszállva kurtaxát fizetnek. A polgármester abban bízik, hogy ez motivációs tényező is lesz a vendégek számára. Ha megfelelő kommunikációs csatornákon híre megy, akkor az ideérkező vendég előbb-utóbb számonkéri a szállásadóján, hogy ő miért nem kap kártyát. Ha pedig megkapta, akkor követni lehet, hogy valóban befizették-e utána az idegenforgalmi adót.
A Keleti és esetleg a Nyugati strand fizetőssé válása után is marad szabadstrand a városban, a kikötőtől nyugatra eső öböl, illetve a Kassay sétány partszakasza.

 

A kikötő melletti fürdés továbbra is ingyenes marad

A kikötő melletti fürdés továbbra is ingyenes marad

– Ez a rész marad úgy, ahogy eddig volt. Ha valaki nem engedheti meg magának, vagy valamiért nem akar fizetni, az ezen a részen továbbra is ingyenesen, szabadstrandi körülmények között fürödhet.

Megkérdeztük azt is, hogyan számolnak a jövőben az idén nyáron nyitott kutyás stranddal.

– A strandnak láthatóan nagy sikere volt az érintettek körében, hisz 30-40 kilométerről is jártak ide emberek a kutyájukat fürdetni. Talán jöttek szállóvendégek is ezzel a céllal. Az a kérdés, hogy ők mennyi bevételt hoztak a városnak, mennyit költöttek nálunk. Erről sajnos nincs információnk és mérni sem tudjuk.

 

Egy augusztus végi csendes nap a "kutyabarát strandon"

Egy augusztus végi csendes nap a “kutyabarát strandon”

Annyit tudunk, hogy a hivatalnak többlet munkát okozott a különböző vélemények kezelése. Ebben voltak pozitív vélemények is, de jelentős mértékben voltak olyanok, akik a nemtetszésüknek adtak hangot. Sőt voltak, akik azt is kilátásba helyezték, hogy többet nem jönnek Földvárra, ha ennyi kutyát még egyszer egy helyen látnak a vízpart közelében. A képviselő-testület úgy nyitotta meg a strandot, hogy a tapasztalatok összegzése után döntünk a folytatásról, vagy a folyamat befejezéséről. Örülnénk neki, ha a hírnéven kívül egy kis bevételhez is jutna a város, hogy legalább a költségeinket ellensúlyozza. A következő évben még nem lesz változás, de a jövőben nem zárom ki annak a lehetőségét, hogy legalább a költségeinkre a használóktól pénzt kérjünk – mondta Holovits Huba.

Kép és szöveg Győrffy Árpád

 

Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre

Hasznos lehet!

2 Comments on "Balatonföldvár – Jelentős fejlesztések és fizetős strandok az önfenntartásért"

  1. Szalay László | 2017.05.12. at 07:51 |

    Kedves Polgármester Úr! Nyilatkozata szerint ezzel a kemény intézkedéssel kiszűrik az egyébként szívesen látott hűtötáskás strandolókat. Engem, 78000 Ft. adót fizető nyugdíjast ezzel a belépő árral és a kegyes 7000 Ft.-os Fv.-kártyával máris kiszűrtek. Ha egy négytagú család eddig a strandon étkezett, most a 3200 ft. belépő mellett hűtőtáskát visz. Különben: a lázas pénzosztás közepette, miért veszi oly csendesen tudomásul az önkormányzat az 1,5 Ft. támogatás 1Ft-ra való csökkentését. Miért nem verik a Kormány asztalát. Mire ez a nagy csend? Miért hagyják, hogy a kormány Önökkel vitesse el a balhét? Általános kormányzati adócsökkentések, megszorítások közben az önkormányzatokat mogyorózzák. De a hűtőtáskákat a bejáratnál nem kobozzák el ugye? Üdv!

  2. Lele Mihályné | 2016.12.14. at 16:06 |

    A fejlődés csodálatos a városban, ezért gratuláció jár a Polgármester Úrnak és Kollégáinak.
    DE….
    1./ A kutyás strand a nagy vízben egészségügyi kockázatot jelenthet, szerintem.
    Ez egy álló víz!
    Kellene egy külön medencét csinálni akkor nekik, ahova eljutna a tó vize, de vissza nem folyhatna./Hátha pályáztaható a téma/
    Így, ahogy van, mit szól ehhez az Egészségügyi Felügyelet? Egészségügyi kockázat, különösen a kisgyerekek számára.
    2./ A strandbelépők ára nagyon jól átgondolandó. Ez nagy sokkot okoz majd, mert hirtelen nagy változás.
    Sok vendég elmaradna, ha ez így alakulna.
    Fokozatosabban jobb lenne talán.
    / Ki sokat markol, keveset fog.” – jó magyar közmondás…/

Comments are closed.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár