Balatonberény – Több mint negyvenmillióból fejlesztik a falu strandjait

A támogatásból már megvásárolták és felszerelték az árnyékoló napvitorlákat a nagymedence fölé

Balatonberény Község Önkormányzata és a Balatonberényi Nonprofit Kft. 41,2 millió forint támogatást nyert el a Magyar Turisztikai Ügynökség balatoni strandok fejlesztésére kiírt pályázatán. A támogatásból a Balatonberényi Naturista és a Balatonberényi Községi strand fejlesztését valósítják meg még az idén ősszel.

 

Mint Véghelyi Róberttől, a Településüzemeltetési és Fejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetőjétől megtudtuk, a teljes keretből 5,3 millió forint támogatást nyert a községi önkormányzat a Naturista strand fejlesztésére. A pénzből internet elérési lehetőséget alakítanak ki központi géphasználattal, felújítják a vizesblokkot és a kültéri tusolót, bővítik a játszóteret, virágos pihenőhelyet alakítanak ki, értékmegőrzőket és szelektív hulladékgyűjtőket helyeznek ki. A komplex fejlesztést 2017. október 30-áig valósítják meg.

A Balatonberényi Községi strand infrastrukturális beruházásaihoz a Balatonberényi Nonprofit Kft. pályázott támogatásra. Az elnyert 36 millió forintból lidós partszakaszt alakítnak ki a strand kelleti részén, felújítják a medencék melletti vizesblokkot és a strand 2-es számú pénztárát, térkőburkolatos felületeket alakítanak ki összesen 1050 négyzetméteres területen, a hangosítás eddigi légkábeleit földkábelekre cserélik, padokat, virágosládákat szereznek be.
Ugyancsak a támogatásból zajló fejlesztés részeként felújítják a kültéri sakktáblát, amihez már be is szerezték az új sakkbábukat. Ugyanígy a fejlesztés részeként megvalósult már a 2017-es nyári szezonban a napvitorlák beszerzése és kihelyezése a felnőtt és gyermek medence fölé. A komplex fejlesztés befejezésének dátuma a Községi strandon is 2017. október 30.

A képeken a már megvalósult fejlesztések és a jelenleg zajló munkákat láthatják

 

Megújul a medencék mellett található vizesblokk

 

Felújítják a strand keleti oldalán található 2-es számú pénztár épületét is

 

Térkőburkolatos felületeket alakítanak ki 1050 négyzetméternyi területen

 

Az új sakkbábuk már megvannak, rövidesen a tábla is megújul

 

Már a gyerekmedence fölé is felszerelték az új napvitorlát

Fotók: Véghelyi Róbert

 

Iratkozzon fel a heti hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről!

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár