Balatonakali – Karácsonykor köszöntötték a falu kitüntetett lakóit

Akaliban a falu verselő, zenét tanuló ifjú lakói adtak műsor karácsonykor

Elsősorban a zenélni tanuló, verselő gyerekeknek adtak bemutatkozási lehetőséget a balatonakaliak közös karácsonyi ünnepségén, ahol köszöntötték a falu kitüntetett lakóit is.

 

A műsor hagyományosan a művelődési házban kezdődött, majd kinn az udvaron folytatódott a betlehemezéssel.  A gyerekek közül Dancs Réka, Réfi Rozina, Szabó Hanna, Tóth Dalma, Vári Kovács Szófia, Szabó Viktor, Nagy Levente, Vári Kovács Botond, Keszthelyi Gábor, Takács Adrienn, Réfi Ramón, Rédl Richárd, Tóth Olivér, Takács Ádám szerepelt verssel, furulyával, fuvolával, tenorkürttel és betlehemezőként, valamint Rédl András a kisded megszemélyesítőjeként. A legifjabbakat az idén is a Balatonakali Asszonykórus tagjai segítették énekükkel.

 

Vári Kovács Botond és Keszthelyi Gábor tenorkürtön játszott

 

A “Szent családot” Rédl András, István és Rédl Sütöri Judit személyesítette meg

 

A csillagszórók meggyújtásához a Balatonakali Asszonykórus énekelt

Egy részlet a kórus műsorából

 

 

A műsor után Koncz Imre polgármester köszöntötte a művelődési ház nagytermét megtöltő hallgatóságot. Majd külön is köszönetet mondott Balatonakali két olyan lakójának, akik az idén is tovább erősítették a község jó hírét. Elsőként Hudák Józsefnének, a balatonfüredi Radnóti iskola nyugalmazott pedagógusának gratulált a közelmúltban kapott gyémántdiplomájához.

 

Koncz Imre és Hudák Józsefné – a lakóhelyén ma is aktívan dolgozó Éva néni Juhász Gyula Karácsony felé című versének elmondásával kívánt boldog ünnepeket mindenkinek

A másik ünnepelt, a 13 éves Szabó Márk volt, aki a VEDAC atlétájaként, a tihanyi Bencés Általános iskola diákjaként gyermek fiú kategóriában elnyerte a Veszprém Megye Legjobb Sportolója 2017 címet.

 

Szabó Márk eddig a műsor egyik állandó szereplőjeként, most ünnepeltként vett részt a közös karácsonyon

A köszöntők után a program a hagyományos betlehemi történet előadásával és fényfestési bemutatóval folytatódott. A közös karácsony az idén is szeretvendégséggel, beszélgetéssel zárult.

 

A hagyományos betlehemezés az idén is az udvaron zajlott

 

Mészáros Géza település üzemeltető süti a gesztenyét a résztvevőknek – a rendezvény előtt és után ő volt a fuvaros is, hogy a messzebbről jövőknek se okozzon problémát a közlekedés

Kép, videó és szöveg Győrffy Árpád

 

Iratkozzon fel a heti hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről!

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár