Tihany – Maskarás téltemetés – 2019.02.23.










Balatongyörök – Kulturális programok és más szabadidős rendezvények 2019-ben

A Balatongyörökön és környékén élők, vagy épp ott nyaralók az idén is nagyon sok érdekes rendezvény közül válogathatnak. A hagyományos programok közül több más mellett számíthatunk a Palacsintafesztiválra, a Háromlábú Fesztiválra, a Pünkösdi Szezonnyitó Napokra, a Balatongyöröki Borfesztiválra és a Bor&Dal Fesztiválra, az idén is halászléfőző fesztivállal kapcsolják össze a Györöki Szüretet, több alkalommal lesznek JazzFiesta koncertek és természetesen az Adventi forgatag sem maradhat el.







Hárommilliárdból fejlesztik a balatoni szabadstrandokat

Folytatódik a strandfejlesztési program, a most induló második ütemben megújulhatnak 1-1 milliárd forintból a dunakanyari és a Tisza-tavi, és további 3 milliárd forintból a balatoni szabadstrandok – jelentette be a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója csütörtökön a kisoroszi Szigetcsúcson, sajtótájékoztatón – az MTI tudósítása szerint.











A badacsonyi borok ismét a New York palotába mennek

Február 1-étől lehet jegyet vásárolni a Badacsonyi Borvidék hagyományos nagy tavaszi borkóstolójára, a Budapesten március 9-én megrendezésre kerülő Badacsony a New Yorkban programra. A szervezők több kedvezményes jegyvásárlási lehetőséget is bejelentettek





Új vizekre kormányozták a balatoni hajózást az önkéntes visszaállamosítással

Ahogy az várható volt, a múlt heti kormányhatározatnak megfelelően lezajlott a Balatoni Hajózási Zrt. tulajdonosi körének átrendezése. Az önkormányzatok elfogadták a kormány visszautasíthatatlan ajánlatát, ingyen lemondtak a vagyon egy részéről. Ami a jövő szempontjából talán a legfontosabb, megnyílt a lehetőség arra is, hogy az állam egy fejlesztési támogatásként megjelenő tőkeemeléssel akár már márciusban meghatározó többséget szerezzen a társaságban.












A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár