Víz Nagyvázsonyi áradás 2014.09.14.


Nagyvázsonyi áradás – 2014. szeptember 14.


Vasárnap a déli órákban kilépett a medréből a Vázsonyi-séd. Egy rövid időre az utat is le kellett zárni a Szent János-hídnál. A víz elsősorban a dobozüzem raktárában lévő anyagokban és az elöntött kertekben okozott kárt. Az idősebb helyiek szerint közel ekkora áradás legutóbb 1962-ben (vagy 1958-ban volt. Akkor egy gyerek is életét vesztette az egyik elsodort hídnál.
A patak Pula nyugati szélén is több házat elöntött. A 77-es főutat is le kellett zárni ezen a részen, mert a víz ömlött át az út másik felére, ahonnan később visszafolyt. A Vázsonyi-séf folytatásaként tovább folyó Eger-patak csak azért nem okozott nagyobb károkat, mert Pula és Petend között megnyitották a patak töltését, hogy az ár szétterüljön a mezőn.



 




Balról a dobozüzem elöntött raktára – ezeken a képeken már visszahúzódott a kicsit a víz


 



 



 



A dobozüzem dolgozói a takarítás után


 



A Völgyparkban lévő teniszpálya teljesen víz alá került


 



 



 



A híd nyugati oldalán lévő kertek jelentős része is víz alá került



 



 



 



 



A község nemesleányfalui szélén is vadul hömpölygött a víz a szántóföldről az úton át az egyébként száraz árokba


 



Pula nyugati szélén próbáltak utat vágni az árnak


 



Itt még vadul folyt több mederben is Petend irányába a víz


 



A Kinder-tó nevű részen valódi tó alakult ki a patakmederből kiengedett vízből


A Balatoni Bringakör bemutatása >>    A Balatoni Bringakör Bizonyítványról bővebben >>    


 
















Várjuk a friss balatoni tapasztalatokat és jó fotókat a szerkesztobalatontipp.hu címre, az oldalunk fészbukos üzenőjébe. 
Ha lájkoljátok Facebook oldalunkat –
http://www.facebook.com/balatontipp -, akkor folyamatosan friss információt kaptok a Balatontipp új híreiről, anyagairól




Balaton balatoni szabadstrandok bicikliutak balatoni bringakör bringakörút bizonyítvány boros kulturális sport szabadidős programok koncertek látnivalók


Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár