Vitorlázás – Öt világbajnoki cím, olimpiai kvóta – év végi mérleg – Pécsett tartott sajtótájékoztatót a Magyar Vitorlás Szövetség – 2014.12.12.


Vitorlázás – Öt világbajnoki cím, olimpiai kvóta – év végi mérleg
Pécsett tartott sajtótájékoztatót a Magyar Vitorlás Szövetség – 2014.12.12.


Dr. Kollár Lajos, az MVSZ elnöke a helyszínválasztást az Orfűi Vitorlás Egyesület által nemrégiben elnyert jelentős támogatással indokolta. Ezzel is jelezni szeretnék, hogy a vitorlás sportunkban is fontos kis magyar tavak szerepe. Az elnök beszélt a szövetség kiemelkedően sikeres évéről, a 2014-ben megkezdett szerkezeti változtatásokról és fejlesztési irányokról.






Kollár Lajos telefonon köszöntötte a Spirit of Hungary fedélzetén Barcelonába érkezett Fa Nándort, aki versenyzőtársával Conrad Colmannel december 31-én rajtol a Barcelona World Race kikötés nélküli földkerülő regattán. Fa Nándor szavait kihangosítva hallhatták a résztvevők.
Viharos szelekben és kemény hullámzásban tették meg az utat Trieszttől Barcelonáig, ami kitűnő technikai próba volt. Fa Nándor örömmel tapasztalta, hogy milyen jól viselkedik az átépített Spirit of Hungary a nehéz körülmények között.


 



Kollár Lajos Fa Nándorral beszélget – fotó MVSZ – SZL



A 2014-es év sikereiről és a 2015-ös folytatásról Holczhauser András az MVSz főtitkára számolt be.
2014-ben a magyar vitorlázók ismét kitettek magukért. Vadnai Benjamin január 3-án Omanban a magyar sport idei első világbajnoki aranyát nyerte, amit később még négy világbajnoki cím követte Érdi Mária, Vadnai Jonatán és a Majthényi-Domokos kettős által. Majthényi Szabolcs és Domokos András idén pályafutásuk tizedik világbajnoki elsőségét ünnepelhették!
Berecz Zsombor a magyar sportolók közül másodikként szerezte meg az indulási jogot a Riói Olimpiára. A magyar versenyzők még 7 világ- vagy Európa-bajnoki érmet szereztek különböző hajóosztályokban, elsősorban utánpótlás korosztályokban, Vadnai Jonatán pedig a kedvezőtlen körülmények ellenére is bronzérmet szerzett az Ifjúsági Olimpián.
Élsportolóink sikeréhez nagyban hozzájárult az is, hogy a Magyar Vitorlás Szövetség öt versenyzővel sportolói szerződést kötve ebben az évben felkészülési és versenyprogramjaik 50-30 százalékát állta, összesen 25 millió forintnyi támogatás kifizetésével. 


A főtitkár szólt az MVSZ pénzügyi helyzetéről is. A 2014-es évet még jelentős, 44 milliós hiánnyal kezdte a szervezet, amit a költségek jelentős, sokak számára fájdalmas lefaragásával, belső átszervezésekkel és hatékonyabb gazdálkodással, újabb támogatók bevonásával, illetve a kiváló versenyeredményeknek köszönhetően a Magyar Olimpiai Bizottság támogatásával sikerült ledolgozni.


Hosszú távú fejlődést alapoznak meg a nagyhajós és kishajós osztálypolitikában megkezdett változtatások, fejlesztések. Az edzőképzésben és az oktatásban elindított programoktól a szakmai színvonal emelkedése várható, ami megalapozhatja, hogy a jövőben is olyan sikereknek örülhessünk, mint az elmúlt két szezonban. A Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal immár szerződésben is rögzített partneri kapcsolat jó reményt ad arra, hogy a hajózást érintő szabályozások ésszerűsítésében is szerepet kap az MVSZ, ezzel is javítva vitorlás környezetet.


Erős a vitorlázás tömegsport bázisa. Legalább huszonötezren vitorláznak a versenysporton kívül. Elérésük és segítésük is fontos cél, bizottság alakult számukra hasznos programok kidolgozására.


A Balatonon 2015-ben is több rangos nemzetközi esemény kerül megrendezésre!  Az MVSZ igyekszik jelentősebb versenyeit turisztikai eseménnyé fejleszteni, amihez jó partner a Magyar Turizmus Zrt. és a Balatoni Fejlesztési Tanács is.


Az Orfűi vitorlázás fejlesztéséről Bodnár Imre szólt. Sokoldalú összefogással igyekeznek minél több embert, minél több fiatalt a vitorlás sportnak megnyerni. Az Orfűi Vitorlás Egyesület az elmúlt években fejlesztéseket kezdett, amelyben jelentős állomás lesz 2015, amikor pályázaton nyert pénzekből mólóépítés és létesítmény-fejlesztés valósul meg. Sikerült népszerűvé tenni az Orfűi Vitorlás Napokat, és növekszik a kis tavon rendezett versenyek, vitorlás események népszerűsége is.
Forrás: MVSZ


A Balatoni Bringakör bemutatása >>    A Balatoni Bringakör Bizonyítványról bővebben >>    


 
















Várjuk a friss balatoni tapasztalatokat és jó fotókat a szerkesztobalatontipp.hu címre, az oldalunk fészbukos üzenőjébe. 
Ha lájkoljátok Facebook oldalunkat –
http://www.facebook.com/balatontipp -, akkor folyamatosan friss információt kaptok a Balatontipp új híreiről, anyagairól




Balaton balatoni szabadstrandok bicikliutak balatoni bringakör bringakörút bizonyítvány borok borászatok boros kulturális sport szabadidős programok koncertek látnivalók

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár