Turizmus – Balatoni vendégforgalom – Még az is lehet, hogy csökkent

Turizmus – Még az is lehet, hogy csökkent a balatoni forgalom – 2015.11.13. 




A szeptember sem hozott érezhető változást a balatoni régióban működő kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának idei első 9 hónapra összesített eredményében. Miközben az év első kilenc hónapjában országosan 6,4 százalékkal nőtt a vendégek által eltöltött éjszakák száma, a balatoni régióban csak 0,1 százalékos volt az emelkedés a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint.


Mi kicsit még ennél is gyengébb eredményhez jutottunk, amikor a KSH adatbázisából külön-külön leválogatott települések adatait összesítettük.  Az alábbi táblázatba azoknak a Balaton-parti, Balaton közeli településeknek az adatait gyűjtöttük egybe, amelyeknél az idén vagy a múlt évben vendégéjszaka adatot találtunk a KSH adatbázisában az idei év első 9 hónapjára. Mint a táblázatból kiderül, jelentős eltérések vannak egyes települések között a saját maguk korábbi teljesítményéhez mért idei eredményeikben.

Kiegészítés 2015.11.24-én  Persze nagy kérdés, mennyire lehet komolyan venni a KSH által összegyűjtött adatokat. A statisztikai hivatal adatbázisában például a több mint 90 százalékos visszaesést produkáló Révfülöp esetében az idei évben csak május hónapra szerepel vendégéjszaka. (November 23-án újra megnyitottuk az adatbázist, változás nem volt, pedig ha más nem is, a községben működő Napfény kemping az idei nyáron is rendkívül jól teljesített, és le is jelentették az adatokat.)


 



 


A fenti településeknél talált adatok összesítéséből az derül ki, hogy az idei év első 9 hónapjának vendégforgalma 1,8 százalékkal maradt el az előző év hasonló időszakától. Ezen belül a külföldiek esetében 5,5 százalékos volt a visszaesés, amíg a hazai vendégek forgalma 0,4 százalékkal nőtt. 
Mint a bevezetőben írtuk, a KSH összesítése szerint a teljes forgalom 0,1 százalékkal nőtt, amin belül a külföldi forgalom 2,4 százalékkal csökkent, míg a hazai 1,5 százalékkal nőtt a balatoni térségben működő kereskedelmi szálláshelyeken.


Kiegészítés 2015.11.24-én  – Ha a fenti táblázatból töröljük az egyértelműen hibás révfülöpi sort, akkor a 37 település együttesen éppen 100 százalékon állna az összes vendéget nézve. A külföldiek esetében 2,7 százalékos lenne a csökkenés, amíg a hazai vendégeknél 1,6 százalék lenne a növekedés.


Ha csak a partközelieket nézzük Révfülöp nélkül, akkor a teljes vendégkör esetében 1,4 százalékos a forgalom növekedése.  Meglepő módon a vízparton a külföldiek hozták a jobb eredményt 3,3 százalékos vendégéjszaka bővüléssel, amíg a hazai vendégeknél csak 0,6 százalékos volt a javulás.


Az általunk vizsgált 38 település közül 32 sorolható a közvetlenül part menti települések közé. Ezek adták a teljes vendégéjszaka forgalom 69,6 százalékát, miközben a múlt év hasonló időszakához képest 1,2 százalékkal romlott az eredményük. A külföldi forgalomból a parti települések 59,5 százalékkal részesedtek, ami a tavalyi saját teljesítményüknél 2 százalékkal kisebb. A hazai forgalomból náluk bonyolódott a 38 település teljesítményének 75,3 százaléka. Az idei eredményük 0,9 százalékkal gyengébb az egy évvel korábbinál.
A másik települési körbe Hévízt, Zalakarost, Tapolcát, Alsópáhokot, Cserszegtomajt és Galambokot soroltuk. Ebben a csoportban a teljes forgalom 3,1 százalékkal, a külföldi forgalom 10,3 százalékkal csökkent, miközben a belföldi 4,5 százalékkal nőtt.


A fentieket persze tekintsük inkább számolási gyakorlatnak, mintsem a gazdaság tervezéséhez alapot adó adatoknak, mert egyáltalán nem lehetünk biztosak abban, hogy minden annyi amennyi.


 



Szeptemberi Balaton – a Fűzfői-öböl Balatonalmádiból, az Óvári-messzelátóból


 



Korábban írtuk, hogy október végén közvetlenül a települési önkormányzatoktól kértünk adatokat, hogy a magánszálláshelyek forgalmáról is képet tudjunk adni. Mint kiderült, néhány helyen csak teljes évet összesítenek, de több önkormányzattól már megkaptuk az adatokat. Még várunk egy kicsit, hátha az eddig hallgatók is reagálnak kérésünkre, és akkor ezeket is bemutatjuk olvasóinknak.
Grafika és szöveg Győrffy Árpád


Ide kattintva feliratkozhat heti hírlevelünkre, ha értesülni akar új cikkeinkről





Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár