Tihanyi Garda Fesztivál fotók képek











11. Gardafesztivál – Tihany 2012 – fotógaléria 
 


Nagyon sok érdeklődőt vonzott 2012-ben is a november 10-11-én 11. alkalommal megrendezett Gardafesztivál, az önkormányzat és a Tihanyi Vinitores Tychonienses Borrend hagyományos programja.


A tihanyi halászoknak emléket állító rendezvény most is a délelőtti Garda-halászattal kezdődött, amin kivételesen bőséges zsákmányra leltek, így nem kellett a korábban vészhelyzetre hidegre tett halakat elővenni. Különösen sok volt az idén a kíváncsi néző a parton és a három nagy kísérő hajón is.
A halászat után a parton a falu idős halászai, Varró János, Végh László és Pekár Miklós a zsákmányt jelképező halas melencét több száz érdeklődő gyűrűjében vitte Tósoki Imre elé. A polgármester köszöntője után kisvonattal a falu főterére menetek, majd a Füredi Városi Fúvószenekar és a borlovagrendek díszes menetével elindultak az apátsági templomba, ahol Korzenszky Richárd megszentelte a halakat és az újborokat.
A templomból az ünnepi menet a Visszhang-dombra vonult. Itt már reggel kinyitottak és várták a vendégeket a hal- és pecsenyesütők, bor- és pálinkaházak. A paprikás liszttel sütött gardák mellett keszegeket, süllőket és más halakat is kóstolhatott bárki ízlése és pénztárcája szerint.
A Tihanyi Vinitores Tychonienses Borrend tagjai az apátsági templom felé fordulva az idén is elharsogták a Szózat kezdősorait. Ha volt is visszhang, a megszokottnál zajosabb környezetben nem igazán derült ki. Meggyújtották a szőlővenyigéből összehordott kupacot is a nyársra húzott halak sütéséhez.
Közben a nagysátor színpadán megkezdődött a kulturális műsor a helyi, környékbeli művészeti csoportokkal és díszvendégként a Veszprém Táncegyüttes fellépésével. A műsort a borrendek bemutatkozása és borrendi avatás színesítette. A rend tagjává fogadták Balázs Dánielt, Kelemen Ferencet, Takács Istvánt és Salánki Tamást. A Garda Fesztivál vasárnap horgász- és halászléfőző versennyel, szórakoztató programokkal folytatódott.


Tihanyi Gardafesztivál


Miután a borrendek és halászok a kikötőből felhozták a frissen fogott gardákat, a művelődési ház előtt felsorakoztak és elindultak a Tihanyi Bencés Apátság templomába


 


Tihanyi Gardafesztivál


A menetet hagyományosan Balatonfüred Város Koncert Fúvószenekara vezette – a dirigens az idén is Csincsi Ferenc karnagy volt


 


Tihanyi Gardafesztivál


 


Tihanyi Gardafesztivál


A tihanyi borrend vezetői az országos szövetség elnökével


 


Tihanyi Gardafesztivál


A falu ma már nyugdíjas halászai sással kibélelt melencében vitték a gardákat a templomba


 


Tihanyi Gardafesztivál


 



 


Tihanyi Gardafesztivál


 


Tihanyi Gardafesztivál


 


Tihanyi Gardafesztivál


 


Tihanyi Gardafesztivál


 


Tihanyi Gardafesztivál


 


Tihanyi Gardafesztivál


 


 


Tihanyi Gardafesztivál


 


Tihanyi Gardafesztivál


A halakat és halászokat az idén is az apátság vezetője, Korzenszky Richárd perjel áldotta meg


 


Tihanyi Gardafesztivál


 


Tihanyi Gardafesztivál


A szokásos csoportkép a templom előtt


 


Tihanyi Gardafesztivál


Az érdeklődőkkel kibővült menet a frissen felújított Pisky-sétányon elindult a Visszhang-dombra, ahol a Garda-sütést tartották


 


Tihanyi Gardafesztivál


 


Tihanyi Gardafesztivál


 


Tihanyi Gardafesztivál


Szíjjártó József rövid tárogatóműsort adott


 


Tihanyi Gardafesztivál


A borrendek képviselői felsorakoztak a színpadon az új borrendi tagok avatásához


 


Tihanyi Gardafesztivál


Közben meggyújtották a száraz szőlővenyigét, hogy legyen parázs, mire előkészítik a halakat a sütéshez


 


Tihanyi Gardafesztivál


 


Tihanyi Gardafesztivál


Garda paprikás liszttel


 


Tihanyi Gardafesztivál


 


Tihanyi Gardafesztivál


 


Tihanyi Gardafesztivál


A meleg parázson gyorsan megsültek a halak


 


Tihanyi Gardafesztivál


Hogy mindenkinek jusson, tucatnyi halsütödében hely és idő takarékosabb módon készült a sülthal


 


Tihanyi Gardafesztivál


 


Tihanyi Gardafesztivál


Benke Laci bácsi a jelek szerint elégedett volt


 






 


A 2010-es fesztiválon készült fotók


 


 


 



Tihany Gardafesztivál  képek


 


Tihany Gardafesztivál  képek


 


Tihany Gardafesztivál  képek


 


Tihany Gardafesztivál  képek


 


Tihany Gardafesztivál  képek


 


Tihany Gardafesztivál  képek


 


Tihany Gardafesztivál  képek


 


Tihany Gardafesztivál  képek


 


Tihany Gardafesztivál  képek


 


Tihany Gardafesztivál  képek


 


Tihany Gardafesztivál  képek


 


Tihany Gardafesztivál  képek


 


Tihany Gardafesztivál  képek


 


Tihany Gardafesztivál  képek


 


Tihany Gardafesztivál  képek


 


 


Azurák Mihály az alábbi verssel köszöntötte a 2011-es fesztivált és Tihanyt


 




TIHANY

  Ékkő! Balatoni smaragd
  Lenyűgöző tűz amulett
  Százszor jártad s újra itt vagy
  Százegyszer is rabul ejt

  Legendáját költi: Visszhang
  Kecskeköröm és a Garda
  Ékes jövőt írnak együtt
  Rég éltek, s maradottak

  Idők viruló tanúja
  Békét árasztó félsziget
  Bűvöltjeid: írók, költők
  Érdemesült művészek

  Vidul az ember, ha itt jár
  A komor, ódon köveken
  Múlt és jelen illatozik
  Levendula töveken

  Hegye ormán, mint jel – őrt áll
  Tornyaival az apátság
  Égiekkel őrizteti
  Földi ékek tárházát

  S hogy ne lenne szőlő és bor
  Hol hegy, víz, fény a dajkáló
  Tüzes bornak mély bíborja
  Bút, bánatot alázó

  Virulj Tihany! Vesszőidről
  Szép földed vére bugyogjon
  Múzsák kéje lánggal égjen
  Ajkunkra tűz csorduljon

                     /Azurák Mihály/


Várjuk a friss tapasztalatokat és jó fotókat a szerkesztobalatontipp.hu címre, az oldalunk üzenőjébe, vagy a Facebook oldalunkra – http://www.facebook.com/balatontipp – Lájkoljátok, osszátok meg, hogy más is láthassa











Gördrösi szabadstrand   Somosi szabadstrand   Hajóállomási strand   Sajkodi strand    Yacht kikötői strand 


Tihanyi programok, rendezvények    Tihanyi korcsolyázási lehetőségek 

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár