Szigliget – Süllőfesztivál – csúcsokat döntött a jubileumi program szombaton

Szigliget – Süllőfesztivál – csúcsokat döntött a jubileumi program szombaton – 2015.10.24.  




A jó időpont és a rendkívül szép idő megtette a magáét, szombaton minden korábbinál nagyobb volt az érdeklődés a 10. alkalommal megrendezett Szigligeti Süllőfesztiválon.


Annyira megtelt a környék, hogy sokan már a ciframajori elágazónál letették az autójukat, és gyalog indultak a mintegy három kilométeres útra a rendezvénynek helyet adó strandig. Azok jártak jobban, akik a félsziget keleti bejárata felől, a tördemici elágazónál befordulva érkeztek.  Ők akár a hajóállomás környékén is találtak helyet, ami csak 4-500 méter távolságra volt a strandtól.


A szép időn kívül is minden más szükséges kellék megvolt a jó bulihoz. A legfontosabb persze, hogy volt elég süllő. Biztosan csak annyit tudhatunk róla, hogy nem a Balatonból, hisz ott ilyen célra a kormány által két éve elrendelt halászati tilalom óta nem lehet legálisan halat fogni.


 



Itt még a haláldás ideje, amit Kovács Károly címzetes esperes celebrált a megnyitón, hogy jövőre se legyen hiány süllőben


 



és íme a vágy titokzatos tárgya – ahogy az egyik halsütőben készítették  -, amiért több ezer ember elindult akár az ország túlsó feléből


 



Persze sorban állással is rendesen meg kellett küzdeni, hogy valaki leülhessen a sült süllő mellé


 



Nekik már sikerült


Az előzetesben a korábbi tapasztalatok alapján azt írtuk, hogy mindenki nagy bugyellárissal, vagy saját bankautomatával menjen. A kilónként 8500 forintos süllő ár alapján csak megerősíteni tudom az előzetes véleményt.


Természetesen voltak más ételek és szigligeti borok is. A színpadon különböző programok zajlottak, a gyerekek egy játszókertben szórakozhattak, és egy minden korábbinál nagyobb vásár bővítette a lehetőséget az idő és a pénz elköltésére.


 



 



Cseh Judit a Szent Antal pince standján a musttól a minőségi borokon át a gyümölcsteákig minden kínált


 



Sajtok tejből, birsből és más gyümölcsökből paleo kajákkal bővítve. Itt is 8500 volt a kilonkénti varázsár több terméknél is


 



A játszókertbe 600 forintba került a napi bérlet


 



 



 



A vásár egy kis részlete


 



Ebéd utáni szieszta


 


A halazás, borozás, vásárlás ás játék után (vagy előtt, között, helyett) kellemes program lehet egy gyalogtúra a strand fölött magasodó Óvár kilátójába.


Mintegy egy kilométeres gyaloglással érhetjük el a domb északi oldalán, a Hegyalja utcában kialakított parkolót, ahonnan százhúsz lépcsőfok leküzdése után juthatunk fel a 182 méter magasan lévő kilátóba.


 



 



 



Már közben is gyönyörködhetünk a természetben, például a pillangókban,


 



 



vagy éppen a napon sütkérező gyíkokban


 



A kilátó alsó szintjéről nem sok minden látszik az építményt körbenövő fák lombjai miatt, de felsőről csodálatos panoráma nyílik délelőtti napsütésnél Balatongyörök felé, délután pedig Fonyód és Badacsony irányába – mi most ezt láthattuk


 



A szigligeti vitorláskikőtő és a hajóállomás az Óvár tetejéről


 



A Bahart egyik “gyorshajója”, a Hunor vagy a Magor  húz el a vitorlások között


 



Itt egyenlőbbek voltak a feltételek


 



A fonyódi hegyek a másik oldalon


 



A Badacsony, előtérben a szigligeti Rókarántó


 



A Rókarátón lévő Szentháromság kápolna kicsit közelebb hozva


 



A Szentháromság kápolna már a kilátótól lefelé haladva, a félúton lévő pihenőhely lombjai közül – persze szupertelével


 


A kilátójárás után már csak a félsziget elhagyása következett, amihez sok türelemre volt szükség a hatalmas forgalom és az út mellett parkoló autók miatt.


A program vasárnap is folytatódik az alábbi műsorral


10:15 Csobánc Népdalkör
11:00 Kőmíves Zoltán: Mátyások és pofonok című műve alapján interaktív vásári komédia – Előadó Molnár Ildikó a Pervinka Alapítvány támogatásával
12:30 “Jó ebédhez szól a nóta” az Esterházy Fesztivál Zenekarral
13:45 “Cigánytánc” – Kinizsi Táncegyüttes
15:00 Főnix együttes


Kép és szöveg Győrffy Árpád



Ide kattintva feliratkozhat heti hírlevelünkre, ha értesülni akar új cikkeinkről





Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár