Paloznaki tekergő kerékpártúra komoly nyereményekkel – 2017. április 22.

Bármelyik túrát választjuk, részünk lehet ebben a szép látványban - vörösberényi panoráma a Töltés utcából - balról az erődített református templom, jobbról a Szent Ignác templom

A Paloznaki Önkormányzat és a Balatontipp.hu április 22-én túranappal avatja föl a biciklisek körében a Paloznaki tekergő néven kialakított kerékpáros programot. A résztvevők között értékes nyereményeket sorsolnak ki.

 

A Paloznaki tekergőt elindító rendezvény fő eseménye egy Paloznakról kiinduló és oda visszatérő kerékpáros kirándulás – paloznaki tekergés -, amin az érdeklődők két útvonal valamelyikének letekerésével vehetnek részt.

A túrán nincs nevezési díj és előzetes regisztrációra sincs szükség.  Csak az indulásnál kell nevezni (lejelentkezni) szombaton – erről bővebben az útvonalak leírásánál.

Indulási és célállomás: Tájház udvara  – Paloznak Fő u. 6.

A túrákat egyénileg és csoportosan is meg lehet csinálni. Nincs rögzített indulási idő, a lényeg, hogy április 22-én 9 és 16 óra között – paloznaki indulással – letekerjék a választott távot, és erről az előírt igazolásokat délután 16.00 óráig bemutassák a verseny szervezőinek Paloznakon.

A túrát teljesítők 16.00 órakor sorsoláson vehetnek részt, aminek fődíja egy két éjszakás családi vendégeskedés az önkormányzat vendégházában.

Az örvényesi Huszár Vendéglő egy 10 ezer forint értékű vouchert ajánlott fel, amit az idén lehet lefogyasztani.

A balatonfüredi Bagaméri Fagylaltozó pedig egy családi fagyizásra látja vendégül a nyertest az idei szezonban.

(A sorsoláson csak a sorsoláson jelenlévő és a túrát teljesítők vehetnek részt.)

A paloznaki önkormányzat vendégháza – a szerencsés teljesítő itt tölthet el egy két éjszakát társaival

A választható útvonalak a Paloznaki tekergő program biciklis javaslatai alapján

1.    Északkeleti kirándulás Paloznakról (46 km)
Útvonal: Paloznak – Lovas – Alsóörs – Almádi – Szentkirályszabadja -Litér – Fűzfőgyártelep – Almádi – Alsóörs – Paloznak.

2.    Északi kirándulás Paloznakról – “családi változat” (26 km)
Útvonal: Paloznak – Alsóörs – Almádi – Szentkirályszabadja – Felsőörs – Lovas – Paloznak.

A túrák részletesen

1. Északkeleti kirándulás Paloznakról (46 km)

Útvonal: Paloznak – Lovas – Alsóörs – Almádi – Szentkirályszabadja -Litér – Fűzfőgyártelep – Almádi – Alsóörs – Paloznak

 

Az 1. számú túra útvonala térképen

A paloznaki Tájház udvarán leadott nevezés után a 46 kilométeres út első, Káptalanfüredig tartó hat kilométeres szakaszát az úgynevezett “Római úton” tesszük meg. Káptalanfüredtől a balatoni bicikliúton folytatjuk a túrát.

A Római út Paloznak és Lovas között – kellemes emelkedőkkel, lejtőkkel, gyér járműforgalommal

 

Az alsóörsi Somlyó-hegyi kilátó alatt is elhaladunk, ha van időnk, érdemes megtenni a kis kitérőt

 

Alsóörs egyik kultikus helye, a Kocsma is útba esik

Egy érdekes virágtartó Káptalanfüreden a bicikliút mellett – csónakban, horgásszal

Balatonalmádiban a Wesselényi strand bejáratával szemben balra fordulunk, és átkelünk a vasúti átjárón. Jobbra fordulva egy rövid szakaszon a főúton, a József Attila utcán biciklizünk, majd a lámpás kereszteződésnél balra fordulva a Petőfi utcán, onnan a Baross, a Kossuth és a Budai Nagy Antal utcán megyünk fel az egykori Veszprém-Alsóörs közötti vasút vonaláig. Ezt a Budai Nagy Antal  és a Töltés utca elágazójánál érjük el. Az utolsó szakaszon komoly emelkedőre számíthatunk. Itt nagyon jól jön pihenőnek az út fölé állított 3,75-ös gőzmozdony körbenézése és lefényképezése a túra igazolásához.

 

Az egykori vasútvonalra emlékeztető 3.75-ös mozdony a Budai Nagy Antal utca feletti hídon

Innen a Töltés utcán, az egykori Veszprém-Alsóörs vasútvonal sínek nélküli, kőzúzalékkal borított nyomvonalán gurulunk Szentkirályszabadja felé.  Útközben néhol szép kilátás nyílik a városra és a Balatonra, majd a vezető képen látható vörösberényi városrészre.

 

Mintegy két kilométeren ilyen szép erdei szakaszon visz tovább az egykori vasúti töltés bennünket

 

A vasúti töltés Almádit a Remete-völgynél hagyja el, ahol egy ilyen vasúti hídon is átbiciklizünk – a kiépített kerékpárúthoz érve, azon vissza kell jönni30-40 métert, hogy oldalról is láthassuk

 

A vasúti töltés a Szentkirályszabadja felé folytatódó kiépített bicikliút találkozásánál látható ez a “szovjet” katonai temető

 

A Vödör-völgytől az út végig kiépített bicikliúton halad tovább Szentkirályszabadjáig

 

Útközben – ha szerencsénk van – legelésző lovakat is láthatunk

 

A Vödör-völgy közepén találjuk “A zöld” nevű biciklis megállót

A túra igazolásához A zöldben pecsétet kell kérnünk. A gazda azt ígérte, nyitva lesz. Ha mégsem, akkor  fénykép készítéssel pótolhatjuk a pecsétet.

 

A Vödör-völgyből kiérve feltűnik Szentkirályszabadja. Almáditól összesen 170 méter szintemelkedéssel számolhatunk, de a legelső szakasz kivételével ezt hosszú, egyenletes emelkedőn kell megtenni

 

Szentkirályszabadjára érve azonnal találunk egy ivóvíz kutat az út mellett

 

Kis kitérővel megnézhetjük az Árpád-kori templomot (kívülről)

A következő pecsétet a “Szabadi piac” Királyi pecsenyés üzletében kell kérnünk.

 

A Szabadi piacot közvetlenül a Veszprém-Almádi út szentkirályszabadjai lámpás kereszteződésénél találjuk

 

A Királyi pecsenyés, ahol a pecsétet kérhetjük

 

Az 1. számú túra szintrajza

Szentkirályszabadjától már nekünk lejt az út Paloznakig. A piac után átmegyünk a lámpás kereszteződésen, majd először a főúttal párhuzamosan, később attól északkelet felé eltérve folytatjuk a túrát Litér irányába – amit táblákkal jeleznek.

Az első két kilométer aszfaltozott bicikliúton tehetjük meg – igaz, a velünk párhuzamosan haladó murvás úton néha feltűnhet egy kőszállító teherautó

 

A következő 800 méteren nekünk is a murvás úton kell haladni

 

A Szentkirályszabadjától számított három kilométer után a murvás úttól balra letérve kiépített kerékpárút kezdődik, ami Litérig vezet. Az első 50 méter után találjuk az út mellett ezt a pihenőt – a pihenőben a környék római kori emlékeivel foglalkozó információs tábla is van

Fotós igazolást kell készíteni a fenti pihenőről.

A bicikliút nagyon szép környezetben halad. Az út mellett több helyen táblák mutatják be a környék élővilágát

Itt érünk be Litérre – a háttérben a villanyerőmű

Litérre érve a református templom utáni utca sarkánál kis tábla jelzi, hogy jobbra folytatódik a bicikliút Balatonfűzfő felé.

Litéren elhaladunk egy dombon lévő szabadidő park mellett, ahol egy hajdani bányából amfiteátrumot alakítottak ki

Litértől Fűzfő “tripoliszi” elágazójáig kiépített bicikliúton haladunk a 72-es főúttal párhuzamosan

Fűzfőgyárteleptől közutakon, utcákon folytatjuk a túrát

A következő pecsétet az Balaton Uszodával szemben, a Balaton Bob pénztáránál kell kérni az igazoláshoz.

A balatoni bicikliutat Balatonfűzfő tobruki városrészénél érjük el – amihez át kell mennünk a 71-es lámpás kereszteződésén, majd néhány utcányit a főúttal párhuzamosan kell bicikliznünk.

Almádiig a 71-es főút mellett kiépített önálló bicikliúton megyünk

 

Kilátás a Fűzfői-öbölre a bicikliút Fűzfő és Almádi közötti szakaszáról

A Balatonalmádin való áthaladáskor a Budatavai  strand bejáratánál ejtsük útba a Jóbarátok Halsütödét, ahol egy pecséttel igazolják, hogy ott jártunk.

A Jóbarátok, ahol igazoló pecsétet kell kérnünk

 

Balatonalmádiban érdemes kicsit leszállni a bicikliről, és körülnézni a móló közelében található szoborparkban – a képen Boldi szobra, a Rollerező

 

Innen már egyenesen Paloznakig gurulhatunk a balatoni bicikliúton.  Az utolsó igazoló fotót a paloznaki bringás pihenőben kell elkészítenünk a falu déli kapujánál.

Kötelező lefotózni a biciklis pihenőt, hogy igazoljuk, mi is arra jártunk

 

Az 1. útvonal kml formátumú GPS állományát ide kattintva lehet letölteni   (A cikk végén olvashat arról, hogyan lehet androidos vagy Apple készüléken ingyenes offline térképpel használni)

2. Északi kirándulás Paloznakról – “családi változat” (26 km)

Útvonal: Paloznak – Alsóörs – Almádi – Szentkirályszabadja – Felsőörs – Lovas – Paloznak

 

A 2. számú túra útvonala térképen

A paloznaki Tájház udvarán leadott nevezés után a község déli kapujában lévő biciklis pihenő felé folytatjuk utunkat, hogy lefényképezésével igazoljuk ott jártunkat.

A paloznaki bringás pihenő kilátójából a nádas életével is megismerkedhetünk

Az összesen 26 kilométeres út első 10 kilométerét a balatoni bicikliúton tesszük meg.  Kátalanfüredtől az almádi Wesselényi strandig, majd onnan a szentkirályszabadjai határig pontosan megegyezik az 1 útvonallal. Így azt itt részletesen nem ismételjük meg, csak a pecsételő, fotózó helyeket, hogy el ne felejtkezzenek róla.

Le kell fényképezni a 3.75-ös gőzmozdonyt

Pecsétel kell kérni – vagy ennek hiányában fotót kell készíteni A zöld biciklis megállónál.

Az útvonal a Vödör-völgyi szakasz után, Szentkirályszabadja határában válik el az 1. számú útvonaltól. Az erdős részből kiérve nem jobbra megyünk tovább az aszfaltozott bicikliúton, hanem balra fordulunk egy murvás, kőzúzalékos úton, ami egy kőbánya érintésével ki visz bennünket a Veszprémet Felsőörssel összekötő úttal.

A murvás szakasz teljes hossza három kilométeres

 

Kilátás Szentkirályszabadja felé a murvás útról

Igazolásként a murvás út mellett található kőbánya bejáratáról kell fotót készítenünk.

 

A szentkirályszabadjai elfordulástól egy kilométerre található a kőbánya. Bemenni nem lehet, de az elágazóból le kell fotóznunk, hogy igazoljuk ottjártunkat

 

A murvás út és a felsőörsi út elágazója. Innentől közúton kell folytatnunk a túrát egészen Paloznakig

A következő igazoló feladat a felsőörsi Árpád-kori templom lefényképezése lesz

 

A falu központjában található templomról is friss képet kell hoznunk

 

A lovasi Lovas Kikötő, ahol egy újabb pecsétet kell szerezni

 

Felsőörstől Lovason áthaladva, Paloznakig a Római utat használva fejezzük be a túrát.

 

A Római út egyik szakasza Lovas és Paloznak között

 

A 2. számú túra szintrajza

A 2. útvonal kml formátumú GPS állományát ide kattintva lehet letölteni

Androidos készülékeken offline módban is használható ingyenes alaptérképként Maps.me-t ajánljuk hozzá: https://play.google.com/store/apps/details?id=com.mapswithme.maps.pro
Apple készülékeken offline módban is használható hasonló ingyenes alaptérkép: Galileo Offline Maps Pro – OSM based project for hikers & bikers traveling the wilderness (Evgen Bodunov) – ez itt érhető el:  https://appsto.re/hu/n2ri1.i
A kml állományt e-mailben vagy SD-kártyán be kell juttatni a telefonba, majd meg kell nyitni a fenti programok valamelyikével.

Várunk mindenkit egy szezonindító kerékpártúrára!

 

Itt is feliratkozhat a heti hírlevelünkre

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár