Közlekedés – Siófok – Újra dolgozik a monstrum a déli vasúton – 2015.03.24.

Siófok – Újra dolgozik a monstrum a déli vasúton – 2015.03.24.  




Újra munkába állt az egy kilométeres gépmonstrum a Balaton déli partján zajló vasútépítésnél. A magában is 275 méteres, de a hozzákapcsolt kiszolgáló, anyagszállító kocsikkal együtt 1020 méter hosszú, 2 ezer tonna súlyú PM-1000 URM géplánc működését március 23-án indították el újra Siófoknál, hogy naponta közel fél kilométert megtéve felújítsa vasút aljzatát.


A gép gyakorlatilag maga alatt dolgozva végzi az összes munkafázist, miközben a hozzákapcsolt kiszolgáló kocsikból három portáldaru kalákában szállítja neki az utánpótlást. Mindehhez úgy zabálja az üzemanyagot, mintha Szárszóról idevezényelték volna Süsüt, a sárkányt is. Az 5450 lóerős motor akár 700 liter dízelt is megiszik egy óra alatt a 20 ezer literes tankból.


 



Megérkezett a monstrum Siófokra – fotó: NFM, Sennowitz Gergely


 



Egy rövid videó a PM 1000 URM lánc működéséről


 


Mint a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a NIF illetékesei elmondták, az ezen a szakaszon most második útjára induló gép a következő 35 napban összesen több mint 15,5 kilométeren építi át a meglévő vágányt. Április elején megérkezik a társa is, egy Matisa P95 felépítmény cserélő géplánc, ami a betonaljakat és síneket cseréli. A gépláncok éjjel-nappal haladnak majd, hogy a nyári menetrendváltással újraindulhasson a szakaszon a vasúti forgalom.


 



 



Munkában a géplánc – korábbi fotó: NIF



A géplánc a múlt évben már a Siófok és Szántód-Kőröshegy között átépítette az alépítményt, majd a felépítmény cserélő gép végezte el a zaj- és rezgéscsökkentő aljpapucsokkal előszerelt keresztaljak, sínek cseréjét. Ezzel párhuzamosan hagyományos, földmunkás technológiával kialakították a második vágányú szakaszok alépítményét, jelenleg a felépítmény fektetése zajlik. Az érintett helyszíneken folyamatban van az átlátszó elemekkel kombinált zajárnyékoló falak telepítése is.
A folytatásban Siófokon, a Vitorlás utcánál közúti aluljárót alakítanak ki, így csökken a nyári torlódás az üdülőövezet és a városközpont között. Zamárdiban új nyomvonalra helyezik át a főteret kettészelő, Szántódi révhez vezető utat, az új közúti-vasúti csomópont ideiglenes forgalomba helyezése a napokban történt meg.  


A tavaly szeptemberben kezdődött beruházás keretében Lepsény és Szántód-Kőröshegy között, 32 kilométeren, korszerű, szakaszonként kétvágányú vasúti pályává építik át a mostanáig lassújelekkel teletűzdelt vonalat. A folyamatban lévő fejlesztésnek és a Kelenföld-Székesfehérvár közötti, korábbi rekonstrukciónak köszönhetően Budapest és Siófok között a jelenlegi 105 percről már idén 80 percre, Budapest és Zamárdi között 114 percről 89 percre csökken az utazási idő már az idén.
A tervek szerint a dél-balatoni vasúti vonal a következő években egészen Balatonszentgyörgyig megújul. Az újabb 53 kilométeren tervezett rekonstrukció lezárása után, a Székesfehérvár vasútállomás fejlesztésével, akár már 2016 végére 70 percre csökkenhet a menetidő a főváros és Siófok között.
A dél-balatoni vasúti korszerűsítés I. üteme 30 milliárd forintba kerül, aminek 85 százalékát az európai unió polgárai biztosítják támogatásként.
Győrffy Árpád




Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár