Környezet – Szúnyogbomba robbanhat a nyáron a Balatonnál – 2015.03.19

Szúnyogbomba robbanhat a nyáron a Balatonnál – 2015.03.19.




A szúnyogok szaporodásának kedvező időjárás és az állami döntések lassúsága együttesen hatalmas szúnyoginváziót eredményezhet az idén, és sokak nyaralását megkeserítheti a Balatonnál, ha nem változik a hozzáállás.


A szomorú jóslathoz a Balatoni Szövetség (BSZ) napokban tartott közgyűlésén elhangzottak adnak alapot. Mint a régió önkormányzatait tömörítő szervezet szigligeti ülésén kiderült a szövetség elvégezte, illetve végzi a szúnyogok elleni védekezés idei előkészítéséből ráháruló feladatokat. Sőt még többet is tettek annál, mint amire jelenleg lehetőségük lenne. De mindez nem lesz elég, ha időben nem tisztázódik, hogy a kormány hogyan és miből gondolja a ráeső rész elvégzését, finanszírozását.
A Balatonnál közel ötven éve zajlik szervezetten a szúnyogok irtása. A rovarok lassú alkalmazkodása a vegyszerekhez, a vegyipar fejlődése és a szigorodó környezetvédelmi követelmények miatt az első időszakban fokozatosan csökkentették az adott területre kiszórt hatóanyag mennyiségét, majd éppen harminc évvel ezelőtt a vegyszeres irtás mellett bevezették a biológiai védekezést is. Egy bacilus segítségével csak a szúnyogok lárváit pusztítják el, ellentétben a kémiai rovarirtókkal, ami a kifejlett szúnyogokon kívül a hasonló élőlények jelentős részét is kiöli egy időre a lepermetezett sávból. Mindkét módszer akkor lehet igazán hatásos, ha megfelelő időben és helyen alkalmazzák. Az elmúlt tíz évben nagyon bejáratottá vált a munka, mert állandó csapat alakult ki hozzá. A szervezést a Balatoni Szövetség titkársága végezte. A tagtelepülésektől összegyűjtött pénzből és az ugyanakkora állami támogatásból megbízta és finanszírozta a munkát végző céget és az őket irányító tudományos szakembereket, akik szúnyogok illetve csípéseik száma alapján döntöttek a biológiai és kémiai beavatkozások idejéről, kiterjedéséről.


 



Képünk csak illusztráció egy máshol permetező repülőről


Így volt ez egészen 2014 júniusáig, amikor a kormány bejelentette, hogy a katasztrófavédelem bevonásával az egész országot megvédi a szúnyogok támadásaitól. A Balatonnál addigra az egész szezonra tervezett három biológiai irtásból és az öt vegyszeres irtásból is kettőt-kettőt végeztek el az önkormányzatok finanszírozásával. A folytatást már a katasztrófavédelem szervezte. Egyesek szerint néha katasztrófálisan. Amíg korábban a beavatkozásokat általában a reggeli, délelőtti órákban végezték, hogy a lehető legkisebb problémát okozzák az embereknek, addig tavaly többször is előfordult, hogy megfelelő egyeztetés hiányában, délután éppen zajló rendezvények résztvevőit permetezték le a szúnyogoknak szánt vegyszerekkel.


A másik probléma a tavaly június vége előtt végzett munka kormányzati részének elhúzódó finanszírozása. Mint a BSZ közgyűlésén elhangzott, majdnem egy év után, néhány héttel ezelőtt sikerült végre megállapodni az illetékesekkel, hogy kifizetik a korábban megszokott részt.
Ugyanakkor mindmáig nem derült ki, hogy az idén az állam részéről milyen szervezet finanszírozza, végzi a szúnyogirtást, illetve finanszírozzák-e egyáltalán. Ez azért jelent óriási problémát, mert az időjárástól függően akár már április elején meg kellene kezdeni a biológiai védekezést.
Balassa Balázs, a BSZ elnöke elmondta, hogy az önkormányzatok a korábbiak szerint elkülönítették a költségvetésükben a településükre eső költség ötven százalékát, a szövetség pedig ugyancsak a korábbi gyakorlat szerint már elindította a közbeszerzési eljárást a kivitelező kiválasztására.
Az elnök sem tagadta, hogy nem igazán szabályos úgy közbeszerzést hirdetni, hogy nincs ott mögötte a biztos forrást, hisz nem tudják, mi lesz a 40-50 milliós állami résszel. De úgy vélik, nem tehettek mást, mert a munkát időben el kell indítani, hogy később minél kevesebb gondot okozzanak a szúnyogok. Ha most nem pusztítják el a lárvák jelentős részét, akkor később a kasztrófavédelem sem bír a kifejlett szúnyogok tömegével. Amíg tart a saját pénzük csinálják. Hogy utána mi lesz, arról fogalmuk sincs.
Mint Balassa Balázs elmondta, az önkormányzatok azt szeretnék, ha a korábbi években kialakult rend szerint, a jövőben is a szövetség szervezhetné a szúnyogirtást, az állam pedig a megszokott mértékben finanszírozná a munkát. Ehhez megfelelő tapasztalatokat szereztek az elmúlt években. A legfontosabb, hogy mielőtt tisztázódjon, hogyan lesz a folytatás – hangsúlyozta a BSZ elnöke.


Az ülésen a fentieken túl több más ügyről is tárgyaltak. Köztük elfogadták az alapszabály módosításait. Támogatták Balatonendréd, Káptalantóti és Ordacsehi csatlakozási szándékát rendes tagként a szervezethez. Támogatták azt is, hogy Veszprém pártoló tagként ugyancsak belépjen a Balatoni Szövetségbe.
Döntöttek a strandminősítő rendszerük szabályairól. Elfogadták a szervezet munkatervét is, amelyben meghatározták, hogy az eddigi gyakorlattól eltérően több alkalommal szerveznek majd fórumot a Balaton Régiót érintő fontosabb kérdésekről, így például kerékpárutak helyzetéről, a velük kapcsolatos fejlesztési elképzelésekről, a háttértelepülések helyzetéről a régió turizmusával kapcsolatban. Ugyancsak megvitatják a régió közlekedési helyzetét is szakemberek és politikusok bevonásával.
Az ülésen átadták a szövetség kitüntetését is. Posztumusz Balaton Díjjal ismerték dr. Lázár Jánosnak, a Balatoni Szövetség tavaly elhunyt titkárának munkáját. Ugyancsak Balaton Díjas lett Bartsch János, a “Mozdulj Balaton” főszervezője, és Schildmayer Ferenc, Balatonalmádi nyugalmazott alpolgármestere. (Oldalunkon 2004 óta olvasható
Schildmayer Ferenc írása a Balatoni Szövetség történetének első négy évtizedéről.)  


Kép és szöveg Győrffy Árpád




Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár