Keszthely – Deák Ferenc és a nők – lerántják a leplet

Deák Ferencet halála után 140 évvel is szeretik a nők - hévízi szobra turistákkal - fotó Győrffy Árpád

Az egyszerű halandó azt hiheti, hogy a “haza bölcséről” a nőkkel kapcsolatban nem lehet érdekeset mondani. Ebben nagyot téved, hisz Deák nőkkel kapcsolatos ügyei ugyanannyi titkot rejtenek, mint például Petőfi barguzini kalandjai.

 

Május 2-án, hétfőn talán fény derül mindenre a Fejér György Városi Könyvtárban 17 órakor kezdődő könyvbemutatón. Az összejövetelen Kiss Gábor, a zalaegerszegi Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár igazgatója mutatja be a szerkesztésében megjelent Jól esik köztetek lenni…” – Női sorsok és szerepek Deák Ferenc környezetében című kötetet.

deak-es-a-nok

Nem szeretnénk előre semmit elkiabálni, de várhatóan kiderül, valóban mondott-e olyant az első igazságügy-miniszterünk Balatonfüreden, hogy

“A becsületes ember megnősül, az okos nem.”

S talán végre megtudhatjuk azt is, volt-e felesége, gyermeke, a köztudatban élete végéig agglegényként élő kehidai remetének.

 

Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár