Kapolcs, Taliándörögd, Vigántpetend – Ismét kinyílik a völgy a művészetek előtt – 07.22-07.31.

A Kaláka együttes az idén is megnyitja versudvarát

Pénteken ismét elkezdődik az ország máig legnagyobb összművészeti fesztiválja, 26. Művészetek Völgye. A három faluban, számtalan helyszínen, tíz napon át zajló rendezvény sokat változott az indulás óta eltelt negyedszázad alatt, de egyben állandó, hogy a mintegy ezer programból és a programnak igazán nem is számító időtöltési lehetőségek közül mindenki megtalálhatja a neki tetszőt.

 

A válogatás persze nem könnyű, hisz ennyi műsort már végigolvasni is komoly feladat, nem szólva a válogatásról, majd a kedvenc programok esetleges ütközése miatti dührohamokról. Ezeket persze mindenkinek magával kell rendeznie, mi legfeljebb annyit segíthetünk, hogy a szervezők ajánlata alapján adunk egy kis áttekintést az egy-egy településen kínálkozó lehetőségekről. Ha valaki ennél mélyebbre akar menni, akkor a 26. Művészetek Völgye teljes programját ide kattintva töltheti le pdf-ben.

 

Kapolcs

Kapolcson szórakoztat a Momentán Társulat, itt található a Harcsa Veronika Udvar, a Modern Art Orchestra és HOBO közös helyszíne, a Design Terminál udvara, a Csipszer-Kert, a Muharay Udvar és a Folk Udvar, a Völgykomolyzene és Virtuózok helyszíne, valamint a kicsik egyik kedvence, a Kaláka Versudvar is.

 

Kapolcs-Muveszetek_Volgye-balatontipp-gyorffya

 

A Momentán Társulatban a házigazdák mellett hírességek is improvizálnak majd, gyerekprogramokkal, előadásokkal, sok-sok improvizációval, közös nevetéssel, koncertekkel és esti bulikkal készülnek. A Harcsa Veronika Udvarban kézműves foglalkozásokkal, jógával, Ringatóval, workshopokkal indulnak a napok, majd Veronika kedvencei, a magyar jazz legnevesebb képviselői és külföldi sztárvendégek lépnek fel. Az esti bulikat az NVC csapata szervezi. A Modern Art Orchestra a klasszikus zene és a jazz határait feszegeti hazai és külföldi zenei kíválóságokkal közösen, Hobo idén előadóestjeire helyezi a hangsúlyt.  A Muharay Udvarban és a Folk Udvarban a népművészettel, hagyományokkal és azok jelenével ismerkedhetünk zenével, tánccal, mesékkel, játékkal.  A Völgykomolyzene koncertjeit, hangversenyeit  maga a helyszín, a kapolcsi római katolikus templom teszi még különlegesebbé, a Kaláka Versudvar idén is vár mindenkit szeretettel verssel, zenével. A Design Terminálban mozi, design vásár, szakmai beszélgetések, esténként pedig a Cseh Tamás Program által szervezett koncertek várják az érdeklődőket, a Csipszer-Kertben társasjáték és esti koncertek.
A fesztivál nagyszínpadán, a MOL Nagyon Balaton Panoráma Színpadon fellép többek között az Ivan & the Parazol, Péterfy Bori & Love Band, a Hiperkarma, az Irie Maffia, az Anna and the Barbies, az Ocho Macho, a Brains, Szabó Balázs Bandája, a Firkin, a FISH!, a Pál Utcai Fiúk, a Paddy and the Rats, a Kiscsillag és az Erik Sumo Band. Ezen a színpadon ad koncertet Palya Bea és zenekara, Lajkó Félix & Óperentzia és a Budapest Bár, a fesztivál 10 napját a világhírű Skye and Ross from Morcheeba zárja.

 

Palya Bea és zenekara visszatérő vendég a Völgyben

Palya Bea és zenekara visszatérő vendég a Völgyben

 

Természetesen itt lesz Ferenczi György és zenekar is

Természetesen itt lesz Ferenczi György és zenekar is

 

A Dresch Quartet egyben és "darabokban" is játszik az idén is

A Dresch Quartet egyben és “darabokban” is játszik az idén is

 

Taliándörögd

Taliándörögd idén színházi központtá alakul, de a zenei finomságokra, bulikra vágyók kedvenc helyszíne is lehet a település.  A hazai kortárs színházi társulatok legfrissebb előadásaival vár mindenkit a Színház Színpad, vizsgadarabokkal és drámafoglalkozásokkal a Színház- és Filmművészeti Egyetem, a Nemzeti Színház és a Kaposvári Egyetem darabjaival, valamint a Concerto Budapest különleges koncertjével a Nemzeti Szín-Tér. Lesz külön filmes helyszín, ahol a legjobb nemzetközi dokumentumfilmekből vetít minden este a BIDF (Budapest International Documentary Festival), valamint régi és új vizsgafilmekből a Színház- és Filmművészeti Egyetem. A filmeket beszélgetések követik.

 

Talaindorogd-Muveszetek_Volgye-balatontipp-gyorffya

 

Taliándörögdön, az Ősök Házában lesz idén a Fonó Udvar, ahol 2016 világzenei legjobbjait hallgathatja a közönség. A kultikus Kocsor Házba beköltözik a Tilos Rádió, közösen szervezett programokkal készülnek, az Elevenkertben pedig idén is a megszokott közvetlen hangulatban, alternatív előadók koncertjeivel várnak mindenkit. A Református udvarban is lesznek beszélgetések, kiállítások, koncertek, az Etno Liget pedig a Néprajzi Múzeum közösségi lazítójává alakul. A LEMangURIA mozgásligetben tánccal, közös mozgással szórakoztatnak, a Wartburg Templomkertben koncertekkel, bábszínházzal, előadásokkal, közösségi programokkal.

 

Hobo-Muveszetek_Volgye-balatontipp-gyorffya

Hobo idén előadóestjeire helyezi a hangsúlyt

 

A Cimbaliband is sokszor fellépett már valamelyik völgyi színpadon

A Cimbaliband is sokszor fellépett már valamelyik völgyi színpadon

 

Most sem múlhat el Völgy Sebőék nélkül - sajnos Halmos Béla már nem lehet velük

Most sem múlhat el Völgy Sebőék nélkül – sajnos Halmos Béla már nem lehet velük

 

Vigántpetend

A Vigántpetend felé vezető úton a Magyar Írószövetség helyszíne található, ahol lesz bábszínház, filmszínház, irodalmi szalon és beszélgetések írókkal, írókról.  A Petendi Völgykomolyzene helyszíne a vigántpetendi templom a Völgy forgatagától picit távolabb, ami  10 napon át komolyzenei koncertekkel igazi kikapcsolódást nyújt kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

 

Vigantpetend-Muveszetek_Volgye-balatontipp-gyorffya

 

A TOK Udvarban kézműves foglalkozások, előadások, tanácsadás várja a kistermelőket, falusi vendégasztalosokat. Csóromföldén láthatóak majd a Hello Wood alkotóközösség idei művei. Az építészek, designerek, képzőművészek alkotásaikkal közösen, saját kreatív eszközeiket felhasználva,  neves építészek és művészek vezetésével idén a letelepedés és a közösség otthonteremtésének kérdéseire igyekeznek majd reflektálni.

A gyönyörű környezet megismerését változatos előadások, játékok és túrák segítik.

Az idén is várják a vendégeket Jancsi bácsi udvarában is

Az idén is várják a vendégeket Jancsi bácsi udvarában is

A települések között Csigabusz közlekedik, a programválasztást a helyszínen is megtalálható műsorfüzetek, valamint a fesztivál megújult mobil alkalmazása könnyítik.

Jegyek elővételben a tixa oldalán, a helyszínen pedig a kijelölt infopultokban kaphatóak.  Parkolni a kijelölt parkolóhelyeken szabad.

Képek Győrffy Árpád

 

Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár