Dőlni fog a pénz a magánszálláshelyeknek és a 100 szobásnál nagyobb szállodáknak

Szállodaépítés Balatonfüreden a Magyar Vitorlás Szövetség egykori kikötőjében - Fotó: Győrffy Árpád

A magyarországi szálláshelyek teljes körű felújítását célzó program utolsó szakaszára, valamint további turisztikai fejlesztésekre újabb 150 milliárd forintot biztosít a kormány – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója kedden Alsópáhokon az MTI tudósítása szerint.

 

Guller Zoltán a Kolping Hotel fejlesztéseinek átadása és egy újabb alapkőletétele alkalmából elmondta: minden magánszálláshely szobánként 1 millió forint támogatást kap felújításra még az idén. Mint mondta: a vírus okozta válságból való kilábalást a fejlesztések folytatása segíti, így a turizmusban a kormány még magasabb fokozatba kapcsolt, amikor a fejlesztésekről döntött. Folytatódnak a strandok, csúszdák, Tourinform irodák fejlesztései, a Bahart több milliárd forintért vásárol hajókat, illetve szállodák és panziók épülnek, továbbá több mint 100 attrakciófejlesztés zajlik jelenleg is.

 

Egy fejlesztésre váró “light house” valahol a Balatonnál – Fotó: Győrffy Árpád

A Kolping Hotel kalandparkjának most induló fejlesztésére a kormány 950 millió forint támogatást biztosított – tette még hozzá.
Kitért rá, hogy a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program 2017-ben indult szálláshelyek megújítására és újak építésére. Eddig 750 panzió kapott támogatást, amelynek révén 1000 szoba épül és 4700 szobát újítanak fel. Ezek közül 510 panzió már idén nyáron üzemel.

A vezérigazgató bejelentette, hogy új szakaszba lép a Kisfaludy Program, még ezen a héten 85 milliárd forint összegű támogatást ad az ügynökség a 100 szoba feletti szállodák építésére és felújítására a vidéki Magyarország területén, 35 szálloda építése és fejlesztése eredményeként 1500 új szoba jön létre és 4200 megszépült szoba áll majd a vendégek rendelkezésére. Emellett 4 vidéki ötcsillagos szálloda megújítását is támogatják. A 85 milliárd forint forrás mellé a vállalkozók további 85 milliárd forintot biztosítanak, így összességében 170 milliárd forinttal járul hozzá mindez a hazai turizmus fejlesztéséhez- emelte ki Guller Zoltán.
Mindezen felül a vidéki Magyarország összes, legfeljebb 8 szobás szálláshelyének tulajdonosai részt vehetnek egy 60 milliárd forint keretösszegű támogatási programban. A program célja, hogy 28 000 szálláshely összesen 55 000 szobájának mindegyike szobánként 1 millió forint támogatást kapjon még ebben az évben, annak érdekében, hogy ezzel is támogassák a magyar kisvállalkozókat a válságból való kilábalásban. Ezeken túl még májusban 5 milliárd forint keretösszeggel írnak ki pályázatot Balaton-parti kempingek fejlesztésére.

 

Napfelkelte a néhai Zala kempingben Keszthelyen – Fotó: Győrffy Árpád

A pályázatra a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központon keresztül lehet jelentkezni, de várják azokat is, akik eddig még nem regisztráltak. A támogatást még ezen a nyáron folyósítják, azt december 31-ig kell felhasználni – ismertette a vezérigazgató. (Forrás: MTI)

Időközben megjelent az alábbi tájékoztató  a várható pályázatról

Tájékoztatás a Kisfaludy Szálláshelyfejlesztési Konstrukció – magánszálláshelyek és egyéb szálláshelyek fejlesztése TFC-M-1.1.2.-2020

Támogatás célja

A konstrukció célja, hogy a panziók és szállodák átfogó megújításán és az új szálláshelyek létesítésén túl mindazon magyarországi, Budapesten kívüli szálláshelyek is támogatásban részesüljenek, amelyek a korábbi fejlesztési programokból kimaradtak. A program megvalósításával a magyarországi magánszálláshelyek túlnyomó többsége megújul. A konstrukció további célja a turisztikai vonzerőkhöz kapcsolódó és a turisztikai vonzerők közelében található magánszálláshelyek és egyéb szálláshelyek általános minőségének és szolgáltatási színvonalának emelése, a szálláshely működéséből származó árbevétel által a profitabilitás és a fenntarthatóság növelése, a turisztikai szektor adófizetési képességének erősítése, az adófizetési morál javítása.

Jogosultak köre

Azon magánszálláshelyek, amelyek a pályázat kiírásának napján magánszálláshelynek minősülnek és azon egyéb szálláshelyek,amelyek legfeljebb 8 szobát – maximum 16 férőhellyel – szálláshely szolgáltatás érdekében üzemeltetnek. A tervezett pályázati konstrukció keretében olyan pályázók juthatnak forráshoz, amelyek érvényes Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) regisztrációval rendelkeznek.

Forráskeret, támogatás maximális összege, mértéke

A fejlesztési konstrukció keretei között rendelkezésre álló forrás: 60 milliárd Ft. Az igényelhető maximális támogatási összeg 8 millió Ft – szobánként legfeljebb 1 millió Forint összeghatárral.

Pályázat benyújtásának módja

Az pályázatok benyújtására elektronikus felületen lesz lehetőség, egyszerűsített igénylési eljárás keretében. A benyújtásra jogosultaknak rendelkezniük kell Ügyfélkapu hozzáféréssel.

A KSH szerint 2019-ben vidéken 37 ezer szállásadó 97 ezer szobát működtetett az üzleti célú egyéb (korábban magánszálláshelyek, ehhez jön 11 ezer budapesti szállásadó 21 ezer szobája. (Guller Zoltán az MTI tudósításában még arról beszélt. hogy a pénzosztásban “a vidéki Magyarország összes, legfeljebb 8 szobás szálláshelyének tulajdonosai részt vehetnek”. A később kiadott fenti tájékoztató már nem tartalmaz vidéki megkötést.

A hírek szerint az érintett szálláshelyek közül sok nem vállalta a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központba való kötelező regisztrációt és a napi adatszolgáltatást, aminek segítségével 2020 szeptemberétől  a rendőrség is kereshet, lekérhet adatokat a szállásadók által rögzített információkból. Ha ezek a szállásadók továbbra sem lépnek, nem is indulhatnak a támogatásért. Így a magánszálláshelyeknek beígért támogatás ösztönzést adhat az NTAK-hoz való kapcsolódásra. (gyá)

Kapcsolódó írásaink

Komoly pénzesőre számíthatnak az ötcsillagos szállodák – ha nyernek

Ötmilliárd egyes balatoni kikötők fejlesztésére elektromos hajók fogadásához

Turisztikai támogatások – Megnevezték az egyes számú felelősöket

Balatonfüred – Gazdáékhoz került az egykori Szövi kikötő, kezdődhet a szállodaépítés

Csak pillanatokig volt nyitva a milliárdos szállodai pályázat időkapuja

Szálláshely támogatás – A pályázók egy százaléka vitte a pénz több mint harmadát

Szeptembertől a Nagytestvér is beköltözik a szálláshelyek recepciójára

Nem figyeli meg az állam a turistákat – Becsapósan cáfolják cikkünk állításait az illetékesek

Magánszállásadók – A támogatásból kimaradtak, csak a szívatás jutott nekik

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

4 Comments on "Dőlni fog a pénz a magánszálláshelyeknek és a 100 szobásnál nagyobb szállodáknak"

  1. Balogh Sándor | 2020.05.30. at 12:20 |

    Az NTAk-on kell bejelentkezni és ott kell majd kitölteni egy elektronikus adatlapot?
    Az adatlapon milyen adatok megadására lesz szükség,csak azok az adatok kellenek, mint a díjmentes előminősítéshez?

  2. Tisztelt Lele Mihály!
    Január 1. óta az számít magánszállásadónak, aki bejelentkezett az NTAK rendszerbe. A fentiek szerint Ön ezt korábban nem tette meg. A pályázati kiírás szerint csak azoktól fogadják a jelentkezést, akik május 18-ig – a pályázat nyilvános bejelentése előtt – regisztráltak az NTAK-ba.
    Győrffy Árpád

  3. Lele Mihály | 2020.05.28. at 13:06 |

    Nem értem, hogyan lehet egy támogatást ilyen regisztrációhoz kötni.
    Vagy magánszállást üzemeltetek,és akkor az az igazságos, ha jár a támogatás, vagy nem üzemeltetem. és akkor nem jár.
    Én próbálkozom napok óta a regisztrációval, nem sikerül.
    De attól még 1998 óta fizetek adót a balatoni nyaralóm kiadása után a szokott módon, önkormányzaton keresztül.

Comments are closed.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár