Balatonőszöd – Községi szabadstrand

Tengerpartot megszégyenítő látvány az őszödi szabadstrandon 2023 júliusában - Fotó: Győrffy Árpád

A 2023-as strandszemlém igazi meglepetése volt a Balaton egyik legeldugottabb részén található őszödi Községi strand, ahová a madár is csak navigációs programmal tud elrepülni. Az 510 méter hosszú nyitott partszakasszal rendelkező, 4,3 hektár területű strand gondozottan, virágosítva, szép vízparttal, tiszta mosdókkal, elfogadható árakkal dolgozó büfékkel fogadott július elején.

A strand a balatonszemesi vasútállomástól 2,1 kilométerre, a “Balatonőszöd 7. sz. út” buszmegállótól 500 méterre található. A balatoni bringakör a strandtól 400 méterre halad el. Autóval a strand bejárata előtt lévő területen tudunk parkolni ingyenesen. Útvonaltervezés az őszödi Községi szabadstrandra – Térkép: Mapy.cz

A parkoló kicsit kusza, de utána ilyen bejárattal köszöntik a vendégeket a Tündér utca legvégén – Fotó: Győrffy Árpád

A strand a víz felől nyugati irányból. Ahogy fentről is látszik, főleg a terület központi részét építették ki, de a délnyugati és az északkeleti részekre is jutott a szolgáltatásokból a nagyobb forgalom idejére. A parton kiépített sétány tervezésénél gondoltak arra, hogy egy napozásra használható zöld sáv közvetlenül a víz mellett is megmaradjon – Fotó: Győrffy Árpád

A napozóstég környéke. Ahogy a képen is látszik, a partvédőmű javításához rövidesen sok pénzre lehet szükség. Az emelt vízszinten hiányzik a jégtől védő megfelelő magasságú kőszórás is – Fotó: Győrffy Árpád

A zöldterület részlete virágokkal, biciklitárolóval, a háttérben öltözővel – Fotó: Győrffy Árpád

Játszótér a strand közepétől északkeletre – Fotó: Győrffy Árpád

Röplabdapályák, hinták a strand közepén – Fotó: Győrffy Árpád

Fitneszpark a délnyugati részen – Fotó: Győrffy Árpád

Mosdók, öltöző, strandfoci pálya és kosárpalánk a délkeleti sarok környékén – Fotó: Győrffy Árpád

Öltöző és napkollektoros zuhanyzó a délnyugati részen – Fotó: Győrffy Árpád

Mosdók és értékmegőrző a bejárat közelében – Fotó: Győrffy Árpád

A Maya tanya “étterem”. 2023 júliusában egy korsó Borsodit 800, egy korsó Staroprament 900 forintért, fél liter üdítőt 700 forintért, egy deci rozébort 250 forintért, egy lekváros palacsintát 450 forintért, egy 35 dekás sült hekket 3000 forintért adtak – Fotó: Győrffy Árpád

A Szerinted? büfé. 2023 júliusában egy korsó Dreher sört 800 forintért csapoltak, 1 deci pinor noir-merlot rozét 200 forintért, fél liter üdítőt 650 forintért, egy lekváros palacsintát 300 forintért, egy presszókávét 500 forintért, 10 deka sült hekket 700 forintért, egy hot dogot 800 forintért, egy gyrostálat hasábburgonyával 3200 forintért adtak – Fotó: Győrffy Árpád

Községi szabadstrand hivatalosan kijelölt fürdőhely. Az ÁNTSZ a fürdővíz minőségét “kiválóra” értékelte 2023-ban.

A látottak alapján én is megadom a kiválót a parti szolgáltatásokra. Hogy ilyen színvonal fenntartásra meddig lesz erejük, az nagy kérdés.
 


Az ingyenesen használható balatoni szabadstrandok térképen (piros, zöld ernyő) – és olyan szabad partok, ahol az általános szabályokat betartva fürödni lehet (kék, zöld ernyő)
– Nagyítsd ki – A kurzorral húzd a megfelelő helyre – Kattints a választott hely ikonjára – A megnyíló lapon lévő linkkel nyisd meg a szabadstrandot bemutató oldalt a Balatontippen! – Ha hibát találsz, kérlek, jelezd!


 
Ha érdekesnek találta az írásomat, segítsen azzal, hogy megosztja, ajánlja ismerőseinek is!

 

Iratkozzon fel a balatontipp.hu hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

1 Comment on "Balatonőszöd – Községi szabadstrand"

  1. Portik Ilona | 2023.08.01. at 10:03 |

    Gyönyörü,tisztán tartott ,rendezett strand,imádunk ide járni

Comments are closed.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár