Balatonkenese – Hajózási emléknap kiállítással, műsorokkal, hajózással – 09.03.

Az egykori Kisfaludy gőzös makettje alapján készült lapátkerekes motoros is ott lesz a kenesei hajózási emléknapon - Fotó Győrffy Árpád

Kiállítással és korabeli viseletekbe öltözött felvonulók látványos menetével emlékeznek többek között arra, hogy Széchenyi István szervező munkájának köszönhetően 170 évvel ezelőtt Balatonkenesén is megindult a gőzhajózás.

 

Ugyancsak ezen a hétvégén, szeptember 24-ig rendezik a Kenese Marina Port kikötő hagyományos programját,  a 21. Balatoni Hajókiállítást.

Fésűs Károly szobrászművész által készített Széchenyi-emlékmű a kenesei kikötő előtt - Fotó Győrffy Árpád

Fésűs Károly szobrászművész által készített Széchenyi-emlékmű a kenesei kikötő előtt – Fotó Győrffy Árpád

Az emlékmű szövege: 1846. október 18-án első útja alkalmával Kenesén kötött ki a Kisfaludy gőzhajó. A Clark Ádám tervezte egykori facölöpös hajóállomást a hajóval érkező gróf Széchenyi István a balatoni gőzhajózás megteremtője avatta fel.
A nagy esemény 150. évfordulója alkalmával tisztelettel emlékezik a legnagyobb magyarra az emlékmű felállítását kezdeményező faluvédő egyesület a megvalósítást elősegítő Önkormányzat és a község lakossága. Balatonkenese 1996. október 18.

A Széchenyi 170 című rendezvény részletes programja

szeptember 3.

14.00 óra
“170 éves a Balatoni Hajózás” című kiállítás megnyitója –  Helyszín: Balatonkenese, Kultúra Háza (Balatonkenese, Táncsics M. u. 24.)
A kiállítást megnyitja Kollár József a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója, majd ezt követően Szentkuti Károly történész muzeológus, az országos Széchenyi Kör alelnöke tartja meg ünnepi előadását Gróf Széchenyi István öröksége címmel.

A Kisfaludy gőzös makettje a nagycenki Széchenyi-kastély kiállításán - Fotó Győrffy Árpád

A Kisfaludy gőzös makettje a nagycenki Széchenyi-kastély kiállításán – Fotó Győrffy Árpád

15.00 óra
A Reformkori Hagyományőrzők Társasága kíséretében ünnepi menet indul a Széchenyi parkba a Kultúra Háza elől

15.30 óra
A Reformkori Hagyományőrző Társaságának korabeli ruhaviselet és tánc bemutatója kezdődik a Széchenyi park szabadtéri színpadán – helyszín: Balatonkenese, Széchenyi park

16.00 óra
Ünnepi műsor a Kikötőben  – közreműködik a balatonkenesei Szivárvány Népdalkör – helyszín: Balatonkenese, Kikötő

A Kisfaludy gőzös menetrendje 1847 nyaráról - a nagycenki Széchenyi-kastély kiállításának darabja

A Kisfaludy gőzös menetrendje 1847 nyaráról – amikor még minden nap oda-vissza végig lehetett hajózni a Balatonon –  a nagycenki Széchenyi-kastély kiállításának darabja

Délelőtt 10.00 órától este 19.00 óráig a Kisfaludy lapátkerekes motoros  a balatonkenesei kikötőben állomásozik, ahonnan 1 órás hajóutak indulnak idegenvezetéssel és a hajóban berendezett múzeum megtekintésével. A gyermekek számára lehetőség van a hajó vezetésére is, melynek végén “Tiszteletbeli Kormányosi Diplomát” kapnak.
A sétahajó járatok indulásának időpontjai
11.00 óra, 13.00 óra, 14.00 óra, 16.00 óra, 18.00 óra
A hajóra a felnőtt jegy 1000 Ft/fő, gyermekjegy 500 Ft/fő

A rendezvénnyel kapcsolatban a 06-88/594-645-ös telefonszámon, illetve személyesen, a Tourinform Irodában (Balatonkenese, Táncsics M. u.24.) lehet érdeklődni.

21. Balatoni Hajókiállítás

A idén több mint 50 kiállítóval, vízen és szárazföldön bemutatott motoros, elektromos és vitorlás hajóval várja az esemény a vízi közlekedés iránt érdeklődőket. Emellett számos izgalmas programmal is várják a látogatókat: hajós beszélgetésekkel, szárnyaló katamarán bemutatóval, és a Kékszalag győztes Festipay nevű katamaránt is megtekinthetik az érdeklődők.

A rendezvény nyitva tartása
szeptember 2. (pétek) 10:00-18:00
szeptember 3. (szombat) 10:00-18:00
szeptember 4. (vasárnap) 10:00-17:00

Belépőjegy felnőtteknek 1200 Ft/fő, nyugdíjasoknak, diákoknak 900 Ft/fő. 14 éves korig a belépés ingyenes. A belépőjegyet a helyszínen felállított jegypénztárban készpénz ellenében lehet megváltani.

Kép az egyik korábbi kiállításról - Fotó Győrffy Árpád

Kép az egyik korábbi kiállításról – Fotó Győrffy Árpád

 

Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár