Balatoni tél – A Balatonnak jég alatt lenne igazán kellemes a téli álma – 2015.01.22.

A Balatonnak jég alatt lenne igazán kellemes a téli álma – 2015.01.22.




A korcsolyázók öröme mellett a Balaton élővilágának is jót lenne, ha jégtakaró alatt pihenhetnék át a telet, tudtuk meg a tó életét kutató Balatoni Limnológiai Intézet igazgatójától.


A tavasz még messze van, de előfordulhat, hogy az idei tél már a második lesz közvetlenül egy olyan után, amikor nem fagyott be hosszú időre a tó. Jelent-e valami gondot a tóban élő növények, állatok számára, hogy január végén is nulla Celsius fok felett van a víz hőmérséklete, kérdeztük G.-Tóth László professzort, az MTA Tihanyi intézetének vezetőjét.


– Korábban tízévente egyszer fordult elő, hogy nem alakult ki több hétre, hónapra teljes jégtakaró a tavon, most meg az is előfordulhat, hogy egymás után ilyen évek követik egymást. Az általában 2-3 hónapig tartó befagyott állapot idején teljesen más szituáció alakul ki, mint ami általában jellemzi a tó életét. A sekélysége és a szelek miatt a Balaton vízére annyira jellemző keveredés ilyenkor teljesen leáll, mert a jég alatt nincs vízmozgás. Így kialakulnak olyan rétegződések a vízoszlopban, ami a tó sekély mivolta miatt máskor nem nem jöhetnek létre.


 




G.-Tóth László szerint befagyott állapotban a víz még akár melegebb is lehet, mint teljes jégfedés nélkül. Ha a tavat jég borítja, akkor közvetlenül alatta 0 és -0,5 Celsius közötti vízhőmérsékletet mérhetünk, lefelé haladva pedig folyamatos emelkedést tapasztalunk 4 Celsius fokig.
– Ha úgy alakul ki a teljes jégfedés, hogy azt nem borítja hó, akkor mintegy üveg alatt eszméletlenül érdekes téli szituáció alakul ki. Ilyenkor minden leülepszik és a víz átlátszóvá válik. A fény jelentős része lehatol a tó aljáig, ahol az üledék rétegen egy vastag algabevonat képződik, általában kovamoszatokból. Amikor jég borítja a vizet az élőlények is lemennek a tó aljára, mert jobban érzik magukat a melegben, és táplálékot is találnak.


 




Tükörjég a füredi Esterházy strandon évekkel ezelőtt – ilyen ritkán fordul elő, pedig ez lenne az igazi


 



Amikor hó mellett még elhagyott vitorlás is akadályozza a fényt – de legalább nyugalom van alatta 


 




A Limnológia munkatársai, Somogyi Boglárka, és Dobos Géza a tihanyi Somosi strandon vizsgálták a jéggel borított vizet – korábbi felvétel


 



A 20-25 centiméter vastag jégtakaró alatt teljes volt a nyugalom


 


A professzor szerint a fentiekkel ellentétes helyzet alakul ki, amikor a megfagyott jég feltöredezik. Ilyenkor eleve nem alakul ki az a rétegzettség, ami a jéggel fedett állapotban. Az állandó keveredés miatt nem alakulhatnak ki azok az állandó hőmérsékleti viszonyok sem, amik nyugodt állapotban. A felső hidegebb, jeges részek az alsóbb részeket is jobban lehűthetik, ahogy ez a karácsonyi időszakban is történt a rendkívüli hideg és a viharos szél együttes hatására. Mivel hideg víz sűrűbb, a vízmozgás által fölkevert üledék lebegve marad benne – magyarázta G.-Tóth László.
– Nincsenek erre vonatkozó kutatási adataink, de feltételezem, hogy a lebegő planktonvilágnak, egyik-másik zooplanktonnak halálos is lehet, ha a keveredő vízben mozgó üledékszemcsék szétdarálják őket. Ezek planktonok optimális esetben lemennének a meder aljára, és az üledékfelszín feletti fél centiméteres sávban laknának. A halaknak is rosszabb, ha a jeges víz keveredik, mert egy helyen maradásra kényszeríti őket.


 



A felszabdalt, majd újra összefagyott jég látványnak szép, de azt jelzi, hogy a kialakulását előidéző nagy hideg és szél nem igazán hagyott nyugalmat az élővilágnak


 



Németh Ferenc érdekes videója a balatoni jég mozgásáról


Most a fent vázolt két véglet közötti átmeneti állapot jellemzi a tavat. A Balatoni Vízügyi Kirendeltség munkatársai január 22-én +1,5 Celsius fokos vízhőmérsékletet mértek, becslésük szerint a tó felületének tíz százalékát borítja úszó jég. Mivel az idő viszonylag csendes, a szél nem keveri túlságosan a vizet, de a nyárinál sűrűbb folyadékban így is nehezebben ülepednek ki a lebegő anyagok.
Győrffy Árpád




Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár