Balatoni korcsolyázás és jéghelyzet – Csónak nélkül semmiképp se induljunk el – 2015.01.11.









Balatoni korcsolyázás és jéghelyzet – Csónak nélkül semmiképp se induljunk el – 2015.01.11.


A narancsbőr mintájára röviden narancsjégként lehetett többnyire jellemezni a balatoni jég állapotát vasárnapig. Az év végi, eleji rendkívül hideg után jött hirtelen felmelegedés felpuhította, egyenetlenné tette a tavat borító jeget, és a java csak ezután jön a szél miatt…






Szombat délutáni rövid körutunk tapasztalatai szerint egyedül a kacsák találnak optimális körülményeket maguknak, és persze azok is eredménnyel járnak, akik a természet érdekes jelenségeit keresik. Korcsolyázásra, csúszkálásra már gondolni sem lehet, annyira elvékonyodott a jég mindenütt. Sok helyen el sem éri már a partot, vagy távolabbi területeken borítják kiterjedt víztócsák a területét. Néhol a parton, sőt a tó közepén is jégtorlaszok képződtek a néhol 10 centiméteres vastagságot elérő darabokból. Különösen a révfülöpi Császtai strand mellett találtunk sok partra tolt jeget.
A hirtelen olvadás jeleit leginkább a tihanyi Belső-tónál tapasztaltuk. Miközben itt volt az első, már majdnem megfelelő vastagságú jég, itt olvadt meg leggyorsabban is.


 




Tihany, Belső-tó – már csak emlék a korcsolyázható jég. Persze a tél még sokáig tart


 



A révfülöpi jéghegyekkel ismerkedő gyerekek


 



Révfülöpi jég a Badacsonnyal


 



Jégtorlasz Révfülöp és Balatonboglár között


 



Révfülöpi 8-10 centis jégtáblák 1


 



Révfülöpi 8-10 centis jégtáblák 2


 



Révfülöpi csillogás


 



Az első nyarára készülő badacsonylábdihegyi strandon már alig maradt jég a part mellett


 



Gyenesdiáson nagy tócsák alakultak ki a Játékstrand jegén


 



No, ilyen az a bizonyos narancsjég – Gyenesdiáson


 



A gyenesdiási gyereköböl jege alól kicsit kiszaladt a víz a Balaton megbillenő víztükre miatt


 



A strand kabalababája, Bala Tóni kicsit magányosnak tűnik


 



A kacsák persze ezt a helyzetet is szeretik


 


A Balaton jéghelyzet igazi változása várhatóan csak most indul. A tavat darabokban borító jég, az engedélyezett maximum felett tartott – most éppen 111 centiméteres – vízszint és a vasárnap néhol tapasztalat 50-60 kilométeres szélrohamok durva dolgokra képesek közös erővel. Igyekszünk majd erről is tudósítani.


Győrffy Árpád


A Balatoni Bringakör bemutatása >>    A Balatoni Bringakör Bizonyítványról bővebben >>    


 
















Várjuk a friss balatoni tapasztalatokat és jó fotókat a szerkesztobalatontipp.hu címre, az oldalunk fészbukos üzenőjébe. 
Ha lájkoljátok Facebook oldalunkat –
http://www.facebook.com/balatontipp -, akkor folyamatosan friss információt kaptok a Balatontipp új híreiről, anyagairól




Balaton balatoni szabadstrandok bicikliutak balatoni bringakör bringakörút bizonyítvány borok borászatok boros kulturális sport szabadidős programok koncertek látnivalók

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár