Balatoni sétahajózás vihar előtti fényekkel – képek a Füred-Tihany közötti útról

A Csobánc motoros sétahajózókkal a füredi Esterházy strand előtt - hasonló úton voltunk mi is

A szombat délutáni szeszélyes áprilisi időben sétahajóztunk egyet a Balatonon. A folyton változó felhőknek, a hol előtűnő, hol teljesen elbújó napnak köszönhetően nagyon érdekes látványban volt részünk. Az út vége felé már igazán vihar előtti hangulata volt a tájnak, a fényeknek. Mint később kiderült, nem véletlenül.

 

Balatonfüredről indultunk háromnegyed ötkor Tihany felé. Nem sokkal a tihanyi kikötő előtt fordultunk meg, és szinte ugyanazon a csapáson jöttünk vissza a füredi mólóhoz.

 

A zöld vonal jelzi az útvonalat, a térkép a belátott területet (Persze Tihanyon nem láttunk át) – A 7,2 kilométeres, 61 perces út 1800 forintba került fejenként. Balatonfüreden véletlenül ugyanennyibe kerül a tarifa minden sétahajózással foglalkozó társaságnál 🙂

Az alábbiakban néhány fényképpel szeretnék ízelítőt adni a balatoni hajózás szépségeiből.

 

Beszálláskor tűnt fel a Szigliget motoros Siófok felől

 

Mivel még újabb vendégeket vártunk, az álló hajón bőven volt idő a környék megnézésére – a Tagore sétány a Széchenyi-szoborral és sétálókkal

 

A Tagore sétány a Bodorka akváriummal

 

A Balatonfüredi Yacht Club egykori klubháza és a Kerek-templom közvetlenül az indulás után

 

Laseres vitorlástanulók – a távolban a Csobánc motoros jön vissza a sétahajózásból, még messzebb a  Kőröshegyi-völgyhíd

 

Irány Tihany – a nap a félsziget másik oldaláról sütött, így arrafelé nem sokat lehetett látni

 

Közben a Szigliget motoros megérkezett Siófokról

 

A füredi kikötő a Szigliget motorossal

 

Északkelet felé a távolban a paloznaki templom – Közben az ég rendesen tinta színű árnyalatot kapott

 

Kicsit távolabb az alsóörsi templom és balra kicsit fenn a Somlyó-hegyi kilátó

 

Nyugati irányban a tihanyi Őrtorony-kilátó az Apáti-hegyen

 

Tajtékos Balaton

 

Hol van már a tavalyi pók…

 

Megérkeztünk Tihany alá – úgy tűnik, konkurenciát építenek az apátságnak látványban

 

A füredi partok a visszafordulás után az egyik utas érdeklődő kutyájával

 

A füredi szállodasor közelebbről

 

Csillogás a Balaton vízén

 

Közeledünk a füredi kikötőhöz – közben a Csobánc is beállt

 

A Balatoni szél – Borsos Miklós szobra a füredi mólón

 

A kikötés előtti pillanatok

 

Gyönyörű vihar előtti fények a mólóról a Tagore sétánnyal a háttérben

 

A vitorlás tér szökőkútja az egyik szép virágágyással és a Tagore sétány elejével

 

Húsvéti elköszönésként egy óriási mamutnyúl, vagy dinoszaurusz tojása a Vaszary-villa kertjében

A nézelődésre alkalmas időnek köszönhetően nem lehet panaszunk. Azzal meg különösen szerencsénk volt, hogy az eső csak akkor kezdett el szakadni, amikor az autóhoz értünk.

Kép és szöveg Győrffy Árpád

 

Itt is feliratkozhat a heti hírlevelünkre

Hasznos lehet!

2 Comments on "Balatoni sétahajózás vihar előtti fényekkel – képek a Füred-Tihany közötti útról"

  1. Bagi Sándor | 2018.11.20. at 17:16 |

    Én is Balaton imádó vagyok! Sajnos anyagi okok miatt eljutni nem tudok oda! Ezért kérlek Árpi,hogy tegyél fel minél több letölthető képet!

  2. Lné Zsuzsa | 2017.04.17. at 17:09 |

    Én is imádom a Balatont. Köszönöm a beszámolót és a csodás képeket. ZsB

Comments are closed.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár