Balatoni programok a 2019. augusztus 8-22. közötti időszakra

Most indul a borhetek igazi szezonja - Fotó: Győrffy Árpád

A Balatonnál augusztus második hétvégéjén is az ünnepi menetrend lesz érvényben. Bár a munkanapok, pihenőnapok átcsoportosítása erre a vidékre is vonatkozik, így is sok jó programra számíthatunk. 

 

Alsóörsön strandszínház és Jazz móló, Badacsonytördemicen szürkebarát és szürke marha fesztivál, Akaliban színházi előadás és Ghymes koncert, Balatonberényben Deák Bill Gyula koncert, Földváron fúvós térzene, Györökön bor és dal fesztivál, Szárszón virtus vetélkedő, Udvariban Bikini koncert, Gyenesdiáson Korzó estek Tolcsvay Lászlóval, Szederrel, Keszthelyen Gasztrosokk és ingyenes koncertek a kastélyban, Kővágóörsön Kőfeszt Cseh Tamás emlékére, Nemesgulácson “Fujiyama” túra, Siófokon “Beatles” tetőkoncert, Tihanyban utcai, éttermi és templomi koncert, Füreden, Lellén borhét várja több más mellett a látogatókat a hétvégén.

Összeállításunk most is két hétre szól, így a jövőhét végére, sőt az azt lövető napokra is már most megtervezhetjük programunkat. A folyamatosan bővülő összeállításban egyes rendezvényeknél a címre kattintva megnyithatjuk a részletes program oldalát. További információk a cikk végén. Jó válogatást, kellemes szórakozást, időtöltést!

Északi part

Augusztus 16., péntek – Több településen
III. Veterán autós túra a Balatonon – a Balatonfüred-Tihany-Dörgicse-Alsóörs-Balatonkenese útvonalon (a Tabu Oldtimer vitorlásverseny prológja)
11.00-11.45 Balatonfüred (Bujtor István szobor)
12.15-13.30 Tihany (Visszhang-domb)
14.15-15.15 Dörgicse
16.00-17.00 Alsóörs (Sirály Park)
17.30-21.00 Balatonkenese (Széchenyi Park)

Alsóörs

Augusztus 10., szombat 20.00 – Strand
Csinibaba – a Pannon Várszínház előadása
A Tímár Péter által rendezett és Márton Gyula által írt film színpadi változata

Augusztus 11., vasárnap 20:00 – Sirály-park
Jazz Móló a Swing-swing együttessel

Augusztus 16-20.
Nyárbúcsúztató, Vendégmarasztaló Fesztivál
Több más mellett Kis Grofó, Boggie, Caramel, a Magashegyi Underground, a Ghymes és a Princess együttes koncertjével, finom borokkal és ételekkel marasztalják a vendégeket Alsóörs hagyományos nyárbúcsúztató programján a Sirály parkban kialakított rendezvénytéren

Badacsony

Augusztus 17-20. – Dísztér
12. Rózsakő Fesztivál
Hagyományos program finom borokkal, ételekkel és hangulatos koncertekkel

Augusztus 19., hétfő – Móló
Badacsonyi Fényvarázs – Látványos ünnepi vízi parádé
21:00 Feldíszített vitorlások kivonulása
22:00 Tűzijáték
22:15 Feldíszített vitorlások bevonulása
Az est hangulatfelelőse: Juhász Bálint
Az est folyamán malacsütés és Retro Disco Dj Rádaival a Vitorlás Kikötőben

Badacsonytördemic

Augusztus 9-11., péntek-vasárnap – Faluház
XVI. Badacsonyi Szürkebarát és Magyar Szürkemarha Ünnepe
Gasztronómiai rendezvény. A helyi és környékbeli gasztronómiai és borkultúra bemutatása, kulturális programokkal színesítve

Balatonakali

Augusztus 9., péntek 20:00 – Szabadtéri színpad
Csinibaba – Zenés-táncos visszarévedés a ’60-as évekbe – a Pannon Várszínház műsora
Jegyértékesítés: Elővételben a Balatonakali Strand főpénztárában (3000.-Ft), a www.programturizmus.hu oldalon (3000.-Ft+kezelési költség) illetve az előadás előtt 19.00-órától a helyszínen (3500.-Ft). Esőnap: július 12. hétfő

Augusztus 10., szombat 20:30 – Szabadtéri színpad
Best of Ghymes – Több mint három évtized legjobb dalaival Szarka Tamás & Ghymes koncert
Jegyértékesítés: Elővételben a Balatonakali Strand főpénztárában (3000.-Ft), a www.programturizmus.hu oldalon (3000.-Ft+kezelési költség) illetve az előadás előtt 19.00-órától a helyszínen (3500.-Ft). Esőnap: augusztus 13. kedd

Augusztus 16., péntek 19:00 – Művelődési ház udvara
Zsíroskenyér-party a Chili zenekarral
Ízlelje meg zsíros kenyereink arzenálját! Kóstolja meg a lecsó előtti csendet, a barna vagy fehér ördögöt, a vidéki parasztot, az akalibást, a paradise-t, a dédimamást, a savanyú pofát, az édes szívemet, a csípős szívemet és az Akaliforniát. Kóstolójegy: 300.-Ft
Közben:
20.00 Az Akaliban és Mencshelyen játszódó klip zenei bemutatója – Weber Zsolt (Kecsap) Százezerszer című dala
21.00 Vendég: Szekeres Adrien
Kitelepülő borászatok: Mörk Pincészet, Skrabski Pince

Augusztus 18., vasárnap 20:00 – Strand
Rulett Együttes

Augusztus 19., hétfő 20:30 – Szabadtéri színpad
Blahalouisiana koncert (ingyenes)

Balatonberény

Augusztus 10., szombat 20:00 – Szabadtéri színpad
Deák Bill Gyula koncert

Augusztus 18., vasárnap – Szabadtéri színpad
Hamvas Béla emléknap

Augusztus 19., hétfő 20:00 – Szabadtéri színpad
A Wanted zenekar koncertje és a Tűzvarázs Produkció műsora

Augusztus 20., kedd – Szabadtéri színpad
20:00 Csézy koncert
21:00 Örökség koncert
22:15 Tűzijáték a Községi strandon

 

Balatonföldvár

Augusztus 9., péntek 20:00 – Jubileumi tér
Nyáresti térzene – Balatonföldvár Város Fúvószenekarának koncertje

Augusztus 13., kedd 20:00 – Bajor Gizi Közösségi Ház
Földvári Zenei Esték V.

Augusztus 19. 19:00 – Kármelhegyi Boldogasszony-kápolna előtti park
Földvári Zenei Esték VI. – “Magyarország lelke” – Fülep István Benedek szólókoncertje
Szent István ünnepéhez köthető népi és egyházi dallamok, régizenei szólóművek csendülnek fel az előadó saját feldolgozásában, egyedi hangszerelésben.

Augusztus 20., kedd
16.00 óra Aszfaltrajzverseny Téma: Vitorlással a Balatonon, Nevezés a helyszínen
17.00 óra Harmony Dance TSE – táncbemutató
19.00 óra Térzene Balatonföldvári Fúvószenekar Vezényel: Kapus János, karnagy
20:00 óra A Popdealers zenekar koncertje a kikötőben
21.00 Tűzijáték a kikötő melletti területen

Balatonfűzfő

Augusztus 9., péntek 20.00 – Mámai romtemplom
Pintér Tibor koncertje – örökzöld slágerek, musicalek- és operettrészletek

Augusztus 20., kedd – Fövenystrand
17.00 A Kócos Cirkusz családi műsora, kézműves foglalkozás
sötétedéskor tűzzsonglőr bemutató
20.00-23.00 Pepita ’77
21.15 Mr. Rick
22.00 Tűzijáték

Balatongyörök

Augusztus 8., csütörtök 20:00-23:00 – Kossuth Lajos utca – templom alatti tér
JazzFiesta – Zenélő polgármesterek
20.00 Mayors’ Band & Friends
21.30 Nagy Ádám (Roy és Ádám) – Heincz Gábor Biga

Augusztus 9-11. – Parti sétány
XVI. Bor&Dal Fesztivál
A felvonuló borházak a szűkebb helyi tradíciókat képviselik boraikkal. A 3 nap alatt igazi zenei csemegéket élvezhet a közönség. A gyerekeknek minden nap a Varázshangok Családi Játszóház kínál különböző játékokat és kézműves foglalkozást.

Augusztus 17., szombat 20:00-23:00 – Kossuth Lajos utca – templom alatti tér
JazzFiesta – Záró buli: blues est
20.00 Rambling Blues Band
21.30 Blues B.R.Others Show

Augusztus 17-30. – Bertha Bulcsu Művelődési Ház
Györöki Nyári Tárlat: Eszik Alajos festőművész kiállítása

Augusztus 20.
Ünnepi megemlékezés
9.00 Koszorúzás a Szent István emlékműnél – Szent István utca
10.00 Szabadtéri ünnepi szentmise, az új kenyér megáldása – Helyszín: móló melletti sétány

Augusztus 20. – Strand
Beach party
Ha igazi beach party-ra vágysz, akkor augusztus 20-án Balatongyörökön a helyed!
15.00 – Családi és gyermekvetélkedők, családi olimpia, vízi aerobik, mini disco  –  18-19.30 Irsai Zsigmond gitárestje  –   20 órától DJ Wellwed
A rendezvényre a belépést 15-19 óra között a strandbelépőjegy ára tartalmazza, 19 óra után a strandra és a programra való belépés ingyenes!
Szervezők: Tourinform Balatongyörök, Cantine Büfé, Pizzakert Étterem, Black Sheep Grill&Lounge, Party Csóka, Mangó Beach Étterem

Balatonszárszó

Augusztus 9., szombat 10:00 – Központi strand
Egészség- és sportnap
Családi mozgás programok, zumba, aeronik, ügyességi játékok, sportvetélkedők, vízi sportok, egészsgéügyi mérések, egészséges táplálkozás népszerűsítése, Intim Torna Illegál koncert – 11:00-17:00: Strandparty, 13:00-15:00: Szűrővizsgálatok, 14:00-15:30: Egészséges táplálkozás, 15:30: Aqua Zumba, 16:00: Aerobic, 16:30: Zumba, 21:00:  Intim Torna Illegál koncert a Csukás Színházban (díjtalan)

Augusztus 10., vasárnap 10:00- Központi strand
Kárpát-medence magyarlakta településeinek virtusvetélkedője
A tervek szerint lesz kamionhúzó verseny, lézer lövészet, darts, íjjal történő célba lövés, feszített drótkötélen történő áthúzás, bálahordás, traktorgumi hajtás, talicskázás…

Augusztus 15., csütörtök 21:00 – Zenepavilon
Gerendás Péter és a gitár – zenés program

Balatonudvari

Augusztus 09., péntek 21.00 – Balatonudvari strand
Bikini koncert
Jegyek: www. ticketportal.hu elővétel: 2500 Ft , helyszínen: 3000 Ft

Augusztus 17-19.
Szent István napi ünnepi hétvége
Augusztus 17., szombat – Fövenyes strand:
14.00-16.00 Sakk szimultán
16.00 Buborék Csoda mesekoncert
21.30 Káprázat – tűzzsonglőr produkció
Balatonudvari Strand
16.30-18.30 Sakk szimultán
19.30 Hóra Group szerb népzene, világzenei koncert
22.00 GO-Q Retro Disco

Augusztus 18., vasárnap
Fövenyes Strand: 15.00: Lufi hajtogató Tibi bohóc műsora
Balatonudvari Strand
17.00: Lufi hajtogató Tibi bohóc műsora
20.00: Kenyérszentelés, Fáklyás felvonulás – Főtér
21.00: Tűzijáték
21.15: Hemo Winner – Magyar táncok ünnepi produkció
22.00: Utcabál a Mokka Zenekarral

Augusztus 19., hétfő – Balatonudvari strand
16.00: Óriáscirkusz – Vaga Banda Gólyalábas óriásbábos előadása élőzenével
21.00: Roma lakodalmas – Tapolcai Kinizsi Táncegyüttes folklórprogramja táncházzal

 

Gyenesdiás

Augusztus 8-10. – Kárpáti korzó (termelői piac)
Korzó estek
Augusztus 08., csütörtök 20.00 – Intim Torna Illegál koncert – majd tánczenés est hajnali 1 óráig a Helios együttessel
Augusztus 09., péntek 20.00 – Tolcsvay László és az FG-4 zenekar (Illés-Fonográf emlékzenekar) – majd tánczenés est hajnali 1 óráig az LX Ear zenekarral
Augusztus 10., szombat 20.00 – Szeder koncert – majd tánczenés mulatság hajnali 1 óráig a Silver zenekarral
A koncertek ingyenesek – a programok idejére borházak és más vendéglátóegységek települnek ki

Augusztus 10., szombat 17:00  – Balaton Beach Bar & Grill
Erős emberek versenye
Izgalmas megmérettetés látványos erőpróbákkal. Több száz kilós traktorgumik, betontömbök, malomkövek mozgatása puszta kézzel, vagy egy másfél tonnás autó emelgetése nem éppen hétköznapi emberi tevékenység, de az itt erejüket összemérő srácoknak ez meg se kottyan! Ez alkalommal is 5 versenyszámra készülnek.

Augusztus 14., szerda, 20:00 – Községházi esték
Községházi esték – Vincze Lilla dalest Popper Péter zongorakíséretével “Az angyal hozzánk hajol…” címmel

Augusztus 18. – Faludi-sík
Festetics Vágta – a Nemzeti Vágta regionális előfutama

Hévíz

Augusztus 8., csütörtök 19:00 – Tavirózsa utca
Térzene a Tavirózsa utcában

Augusztus 8., csütörtök 19:30 – Deák tér
,,Táncba hív a nóta rózsám…” – folklórprogram

Augusztus 12., hétfő 20:00 – Fontana Filmszínház
Operett Gála a Budapesti Operettszínház sztárjaival – Jegyár: 3900 Ft • Jegyek a helyszínen válthatók!

Augusztus 13., kedd 19:00 – Festetics tér
Zenés Nyári Esték – Bella Levente műsora

Augusztus 14., szerda 18:30 – Egregyi Múzeum
Prémium Borkóstoló
Ingyenes program prémium borokkal, kézműves és helyi termékekkel, kosztümös tárlatvezetéssel – részvétel csak előzetes regisztrációval

Augusztus 15., csütörtök 19:00 – Tavirózsa utca
Térzene a Tavirózsa utcában

Augusztus 16-20.
VIII. Hévízi Borünnep
A hosszú hétvégés ünnepen öt napon át tartó ingyenes bulit kínálnak a szórakozáshoz a város központjának egymásba nyíló terein Hévízen. A kiváló borok mellé minden délután hattól késő estig kitűnő zene szól két színpadon is. A programban a könnyed dzsessz, az operett és az igazi slágerzene egyaránt helyet kapott

Augusztus 21., szerda 18:30 – Egregyi Múzeum
Prémium Borkóstoló
Ingyenes program prémium borokkal, kézműves és helyi termékekkel, kosztümös tárlatvezetéssel – részvétel csak előzetes regisztrációval

Augusztus 22., csütörtök 19:00 – Tavirózsa utca
Térzene a Tavirózsa utcában

Augusztus 22., csütörtök 19:30 – Deák tér
,,Táncba hív a nóta rózsám…” – folklórprogram

Keszthely

Július 1-augusztus 23. – Korzó
Street Festival

Augusztus 8. Szabó Leslie
Augusztus 12. Németh József & Kackiás Verklis
Augusztus 13. Babicsek Bernát
Augusztus 14. Roy és Ádám Trió
Augusztus 15. Torres Dani & Czibere Józsi
Augusztus 16. Bravó Jonny
Augusztus 21. Király Martina & Barta Zsolt
Augusztus 22. Lenthár Balázs
Augusztus 23. Móger Péter

Augusztus 7., 14., 21., 28. – Helikon Kastélymúzeum
Helikoni Éjszakák
Koncerttel, fényjátékkal színesített múltidéző kastélylátogatásra várják az érdeklődőket augusztusban a szerdai estéken

Augusztus 9-11., péntek-vasárnap
Ingyenes koncertek hétvégéje a Festetics-kastélyban
A barokktól a romantika zenéjén át a tangóig, flamencóig terjed a programja annak a három esti koncertnek, amire a Festetics- kastély tükörtermébe várják az érdeklődőket augusztus második hétvégéjén. A neves művészek közreműködésével zajló hangversenyeket ingyenesen lehet látogatni.

Augusztus 9-11. – Fő tér
Gasztrosokk
Helyi ízek, helyi termelők vására, klasszikus ételek és streetfood különlegességek, kézműves sörök, válogatott minőségi borok, pezsgők, koktélok, gasztronómiai bemutatók, kóstolók
Mindhárom nap 18.00-21.00-ig Virgonckodó népi játszóház
Augusztus 9., péntek
18.00: Lóca Együttes: Érik a ropogós cseresznye gyermekkoncert
19.00: Gasztronómiai beszélgetés
21.00: Kamilka és a Pesti Sikk koncert
22.30: Vagabond Trió
Augusztus 10., szombat
18.00-21.00: Virgonckodó népi játszóház
18.00: Grimask Bábszínház: Szenzáció zenés interaktív bábshow
19.00: Füstbe ment terv – improvizációk a grill mellett
21.00: Canarro: New York, Párizs, Budapest koncert
22.30: Electro swing disco DJ Ordimannel
Augusztus 11., vasárnap
18.00-21.00: Virgonckodó népi játszóház
18.00: Zabszalma Zenekar gyermekkoncert
19.00: Gasztro Stand Up Show a Tetovált séffel
21.00: Stereo Swing koncert

Augusztus 16., péntek 16:00 – Festetics-kastély, tükörterem
A kínai IGW Free Bear Choir gyermekkórus és a hévízi Illyés Gyula Altalános Iskola és AMI gyermekkórusának hangversenye
Karnagyok: Holczerné Szabó Ágnes és Hao Ying, zongorán közreműködik: Laborfalvi Lászlóné. A műsorban kínai, francia, amerikai és magyar szerzők művei csendülnek fel. A belépés díjtalan

Augusztus 17-20. – Balaton-part
Szent István Ünnepe
Augusztus 17.
17.00 Lóca Együttes gyermekkoncert  –  19.00 A Nyughatatlan   – 21.30 Szabó Balázs Bandája – 23.30 Retro disco
Augusztus 18.
17.30 Boombatucada dobegyüttes – 18.00 Acoustic Line Band  –  20.30 Boggie  – 22.30 Shut up and Dance
Augusztus 19.
17.30 Igricek gyermekkoncert – 19.00 Király Martina és Bartha Zsolt – 21.00 Ismerős Arcok  -23.30 Hélios Tánczenekar
Augusztus 20.
16.30 Brumi Bandi Band gyermekkoncert – 18.45 Rácz Gergő – 19.30 Szekeres Adrien koncert
21.00 Ünnepi tűzijáték

Kővágóörs

Augusztus 8-11.
Kőfeszt – Kővágóörsi Művészeti napok és A diófa alatt – Cseh Tamás és barátai a Káli-medencébe
Beszélgetések, koncertek, kiállítások és más programok Cseh Tamásra emlékezve halálának 10. évfordulóján

Nemesgulács

Augusztus 11., vasárnap 10:00 – Lovarda – templom melletti utca vége (gyülekező) . A túra a rendkívüli meleg miatt elmarad!
Meghódítjuk a Gulácsot! A magyar „Fujiyama” meghódítása – vezetett túrák a Badacsony Régióban
A 393 méter magas hegy érdekes geológiájával, élő természeti értékeivel ismerkedünk meg a túra során, melynek csúcsáról – jutalmul – káprázatos kilátásban gyönyörködhetünk. Igazi földi paradicsom fog elénk tárulni. Útvonal: Lovarda – Sér-kút – bányák – Csúcs –Lovarda. Időtartam: 3 óra. Táv (km):4 m. Szintkülönbség: 270 m.

Révfülöp

Augusztus 10., szombat 20.15 – Katolikus templom
Koncz István (cselló) és Koncz Tamás (orgona) koncertje
A belépés díjtalan, az adományokat a templom javára szeretettel várják

Augusztus 17. – Császtai strand
A Révfülöpi Fürdőegyesület hagyományőrző Vízi Napja
Úszóversenyekre és vízipóló mérkőzésekre nevezés 10.00 órakor a strand keleti szektorában, versenyek 11.00 órától

Siófok

Augusztus 8., csütörtök 20.00 – Fő tér
Belvárosi Zenei Estek – Bernstein 100 – Jazz Side Story – Közreműködik: Szőke Nikolett & Gájer Bálint

Leonard Bernstein születésének 100. évfordulója alkalmából és apropóján készült a magyar jazz és könnyűzene két népszerű előadója Szőke Nikoletta és Gájer Bálint különleges műsora, melyben a szerző legismertebb dalai jazzes átiratban szólalnak meg a legkiválóbb hazai zenészek közreműködésével.

Augusztus 9., péntek 17.00 – KIKK, előcsarnok
Karibi táncház – Salsa, merengue, bachata, reggaeton

Táncházunkban a Karib térség több táncának alapjaival ismerkedhetnek meg: a kubai salsaval, a dominikai merengue-vel és bachata-val. Egyszerűen követhető lépéseket tanulunk meg, melyeket közösen zenére ki is próbálunk. A táncház lényege, hogy részt vegyünk a táncokban, ezért javasolt a kényelmes lábbeli.

Augusztus 10., szombat 20.00 KIKK, tető (nézők a Fő téren)
50 év után újra The Beatles legendás tetőkoncert
A The Bits Beatles tribute Az együttes tagjai és a program szervezői a rendezvénnyel a Beatles 50 évvel ezelőtt Londonban zajlott legendás tetőkoncertjére emlékeznek. A Kálmán Imre Kulturális Központ tetején este 8 órakor kezdődő ingyenes koncertet az épület előtti térről, “árokból” lehet követni

Augusztus 11., vasárnap 19.00 – Jókai park
Zene a Zöldben – Nehéz Fiúk Tuba Kvartett

A Nehéz Fiúk Tubakvártett (The Heavy Brass Guys Tuba Quartet) megalakulásától kezdve azon fáradozott, hogy a kamarazenéléssel együtt töltött idő ne kényszeres tevékenység legyen. Ehhez nagyban hozzájárult, hogy olyan darabokat választottunk repertoárunkba, amelyek közel állnak hozzánk és a közönség sem fog vasvillával kergetni minket a koncert után.

Augusztus 12., hétfő 20.00 – Fő tér
Nyáresti Operett – a Dunakeszi Szimfonikus Zenekar koncertje

Vezényel: Farkas Pál – Primadonna: Denk Viktória/Vörös Edit – Bonviván: Farkas Tamás – Szubrett: Simon Boglárka – Táncos komikus: Jenei Gábor – Az előadás ingyenesen látogatható

Augusztus 13., kedd 19.00 – Fő tér, KIKK
Vakációs Gyermek Koncertek és családi délután – Bogár Muzsika – Hangicsálás 1-99-ig

Az elsősorban gyermeknek szóló, világzenét játszó Bogár Muzsika zenekar egyedülállónak számít a hazai zenei palettán. Aktuális felállásuk létrejöttét Pintér Mónika zenepedagógus évtizedes múltra visszatekintő zenés-mondókás foglalkozásai ihlették.  Interaktív előadásaikon gondosan meghangszerelt saját szerzeményeiket és közismert gyermek dalokat adnak elő.
A gyermekkoncertek napján 18.00-21.00 óra között a Levendula Játszóház és Alkotóműhely kézműves foglalkozással és népi játszótérrel várja a gyermekeket. Az előcsarnokunkban a Baba-mama szoba és Gyermekkuckó szolgáltatásait továbbra is megtalálhatjátok.

Augusztus 14., szerda 19.30 – Fő tér
Belvárosi Néptánc Estek – Boglári Senior Néptánccsoport (Balatonboglár)

A Boglári Senior Néptánccsoport 2005-ben alakult. Lelkes, amatőr tánccsoportunk minden korosztályt megmozgat. Legfiatalabb táncosunk 15, legidősebb 64 éves.  Művészeti vezetőnk Katona Adrienn és Osváth Péter. Együttesünk 2012-ben Szegeden a „Népek tánca, népek zenéje” elnevezésű fesztiválon Szatmári táncokkal arany minősítést kapott, 2014-ben Tamásiban a neves zsűri Somogyi táncunkat ezüstre értékelte.

Augusztus 15., csütörtök 20.00 – Fő tér
Belvárosi Zenei Estek  BOGGIE

Csemer Boglárka kivételesen sokszínű énekes-dalszerzőnő zenésztársaival együtt egy igazi álomcsapatot alkot a fiatal magyar zenei tehetségek között. Élőben olyan energiákkal zenélnek, hogy a koncertet hallgatva azt érezhetjük, hogy a dalok nemcsak megszólalnak, de egyenesen minket szólítanak meg. A több nyelven írott dalokban bátran keverednek különböző stílusok: pop, jazz, francia sanzon, de a klasszikus zene és a világzene is fel-felbukkan. A dalok legtöbbször személyes történetek feldolgozásai, társadalom kritikusak, tükröt tartóak és egyben magával ragadóak.

Augusztus 21., szerda 19.30 – Fő tér
Belvárosi Néptánc Estek – Somogy Táncegyüttes (Kaposvár)

Az idén 70 éves fennállását ünneplő Somogy Táncegyüttes 1949-ben alakult Somogy megye székhelyén, Kaposváron. Az azóta folyamatosan működő tánckar, az amatőr művészeti csoportok kategóriájában elérhető legmagasabb elismeréseket, fesztiváldíjakat, országos szakmai versenyek kimagasló eredményeit, koreográfiai díjait mondhatja magáénak. 2019 májusában elnyerték az ország egyik legrangosabb néptánc versenyének együttesi és zenei harmadik díját Szolnokon

Augusztus 22., csütörtök 20.00 – Fő tér
Belvárosi Zenei Estek- Intermezzo Latin Club Zenekar

A 2009-ben alakult együttes stílusában a latin pop, latin rock és ska zenét ötvözi. Fellépéseiken igazi temperamentumos örömzenével találkozhat a közönség. Lélek és szenvedély táplálta határok nélküli zene ez, mely feltölt energiával.Fellépéseiken igazi temperamentumos örömzenével találkozhat a közönség. Lélek és szenvedély táplálta határok nélküli zene ez, mely feltölt energiával.

Szigliget

Augusztus 14. 20:00 – Katolikus templom
A Bíbor Kvartett koncertje

Augusztus 17-18. – Vár
Hagyományőrző napok

Augusztus 17., szombat
11.00 Héttorony Hangászok – 11.50 Ferreus Lupus – 12.50 Szó és Kép Színpad: A jóeszű bakfis
13.40 Bethlen Gábor Hagyományőrség   – 14.40 Szent László Lovagrend  – 15.30 Héttorony Hangászok -16.20 Solymászbemutató
Augusztus 18., vasárnap
11.00 Szelindek Együttes – 12.00 Szent Sebestyén Számszeríjász Társaság
13.20 Apródavatás – 14.10 Történelmi Bajvívó Egyesület  – 15.00 Szelindek Együttes
15.50 Malkocs Bej Csapata –  16.30 Solymászbemutató
Belépés: felnőtt – 800 Ft, gyermek – 400 Ft

Tihany

Augusztus 8., csütörtök 19.30 – Apátsági templom
Ruppert István (orgona) és Hontvári Csaba (trombita)

Augusztus 9., péntek 20:00 – Mádl Ferenc tér
Nyáresték a főtéren – Radio Live zenekar

Augusztus 10., szombat 20:00 – Mádl Ferenc tér
Nyáresték a főtéren – Indigó utca zenekar koncertje

Augusztus 10., szombat 20:00 – Tűzkert Étterem
Kalmár Panni-Balázs József-Czibere József trió

Augusztus 10. 20.30 – Apátsági templom
Mali Katalin (orgona) és Navratil Andrea (ének)

Augusztus 15. 18.00 – Apátsági templom
A Collegium Musicum Jaurinense, a győri bencés gimnázium fiúkórusa a szentmisén, majd utána koncert

Augusztus 16., péntek 20:00 – Mádl Ferenc tér
Nyáresték a főtéren – Sabina zenekar koncertje

Augusztus 16., péntek 18.00 – Rege udvar
A Kaláka együttes koncertje

Augusztus 17., szombat 20:00 – Mádl Ferenc tér
Nyáresték a főtéren – Dánielfy Gergő és az Utazók koncert

Augusztus 17., szombat 20:00 – Tűzkert Étterem
Gébert- Ulbert Project

Augusztus 18., vasárnap 20:00 – Tűzkert Étterem
Grunting Pigs

Augusztus 18., vasárnap 20:00 – Mádl Ferenc tér
Nyáresték a főtéren – Landing zenekar koncertje

Augusztus 19., hétfő 20:00 – Mádl Ferenc tér
Nyáresték a főtéren – Rocabilly buli a Leonardo Pickup Trióval

Augusztus 19., hétfő 20:00 – Tűzkert Étterem
Patche

Augusztus 20., kedd 20:00 – Tűzkert Étterem
Soulfool Duó

Augusztus 22., csütörtök 19.30 – Apátsági templom
Gárdonyi Dániel (orgona) koncertje

Augusztus 24., szombat 20:00 – Tűzkert Étterem
Lilienn és Kónyai Tibor

Vonyarcvashegy

Augusztus 16-19. – Rendezvénytér
XIII. Bor- és Csemegeszőlő fesztivál

Augusztus 22-24. – Rendezvénytér
VIII. Ponty így jó! – Vonyarcvashegyi Pontyfesztivál

Zánka

Programok a strand szabadtéri színpadán
Augusztus 9., péntek
14.00 – 17.00 Kézműves foglalkozás
18:00 Sakk szimultán Jeszenszky József mesterjelölttel
Augusztus 10., szombat
14.00 – 17.00 Kézműves foglalkozás
16.00 Zumba Évával
17:00 Répa, retek, mogyoró mesevilág gyerekeknek
20:00 Maya Trió- Olasz est
Augusztus 11., vasárnap
15.00 – 18.00 Kézműves foglalkozás
17.00 Zumba Évával

Augusztus 16. ,péntek
14.00 – 17.00 Kézműves foglalkozás
17:00 Sakk szimultán

Augusztus 17., szombat
14.00 – 17.00 Kézműves foglalkozás
17:00 Ovóbácsi Zsongodája-interaktív gyerekműsor
20:00 Dirty Slippers Zenekar koncertje

2019. augusztus 18., vasárnap
15.00 – 18.00 Kézműves foglalkozás

Augusztus 20., kedd
14.00-17.00 Kézműves foglalkozás
20.30 Illéstől Istvánig – ünnepi koncert a Miskolci Illés EmlékZenekarral és Varga Andrea színművésznővel (Miskolci Nemzeti Színház)
21.45 Tűzijáték (esőnap: 2019. augusztus 24. 21.00 óra.)

További programok

Balatonalmádi
Augusztus 2-20. Wesselényi strand előtti rendezvénytér
Almádi Borfesztivál

Balatonboglár
Augusztus 16-20.
Boglári Szüreti Fesztivál

Balatonfüred
Augusztus 09-szeptember 1. – Tagore sétány
Borhetek
Koncertek a borházaknál 21 órától
Augusztus 9., péntek – Starshine Duo
Augusztus 10., szombat – Lilienn & Kónyai Tibor
Augusztus 11., vasárnap – Németh Kyra Smallchestra
Augusztus 12., hétfő – SoulFool Duo
Augusztus 13., kedd – A Banda
Augusztus 14., szerda – 21.00 Fruzsikás  22.00 Parrag Tibor
Augusztus 15., csütörtök – 21.00 Papp Sándor gitárművész  – 22.30 ÉSTE: Süle – Trócsányi szerzőpáros
Augusztus 16., péntek – Estage Duo
Koncertek a Kisfaudy Színpadon
Augusztus 9., péntek 20:00 –  Erdőfű Népi Kamarazenekar
Augusztus 10., szombat 21.00 – Sena
Augusztus 14., szerda 21.00 – Budapest Klezmer Band
Augusztus 17., szombat 21.00 – Abba TributeShow

Balatonlelle
Augusztus 2-11. – Rendezvénypark
Lellei Borhét

Csopak
Augusztus 15-20.
Csopak Napok

Vászoly
Augusztus 10., szombat 19:30 – Víziszínpad
Ingmar Bergman: Jelenetek egy házasságból – Színpadi játék (Csak felnőtteknek)
Előadják a Csallóközi Csavar Színház művészei: Gál Tamás és Kiss Szilvia, Rendező: Pataki András

Zamárdi
Augusztus 8-11. – Kossuth utcai rendezvényterület
XIX. Balatoni Játszadalom

Az összeállítás első részében a Balatontipp működését támogató önkormányzatok és más szervezetek rendezvényeiről, vagy általunk más okok miatt kiemeltnek tekintett programokról írunk a települések betűrendje szerint. A cikk második részében további települések, szervezetek ingyenes programjairól gyűjtöttünk össze információkat.

A programokon való részvétel többségében ingyenes. Ahol ezzel ellentétes információnk van, ott külön jeleztük. A szervezők többnyire nem garantálják, hogy minden a tervek szerint alakul, és mi is tévedhetünk a közlésnél. A listát hetente újabb héttel előre gördítjük, de közben is bővülhet. Nézzen vissza később is!

Az összeállítást Győrffy Árpád készítette

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár