Balatongyörök – Adventi kézművesvásár, koncertek, Mikulásház – 2017.12.01-03.

Zselyke és a HandaBanda az idén is elbűvöli a gyerekeket műsorával

A balatongyöröki német ajkú közösség a helyi turisztikai egyesülettel 10. alkalommal rendezi meg az Adventi Forgatag című háromnapos közösségi ünnepet, hogy a község lakói és a rendszeresen itt üdülő, vagy akár csak erre az alkalomra érkező vendégek is jó hangulatban készülhessenek a karácsonyi ünnepre.

 

A keret, a programok változatlanok, újdonság elsősorban annyi lesz, hogy a rendezvény közösségi ház udvaráról látványosabb helyre, a falu turisztikai központjába, a templom alatti Dísztérre költözik.
A péntek délutántól vasárnap délutánig zajló programokon kívül lesz karácsonyi kisvonat, amin akár a Mikulással is együtt utazhatunk Balatongyörök utcáin, a gyermekeket Mikulásház és kreatív műhely is várja. A helyi és környékbeli kézművesek, őstermelők, vendéglátósok az idén is felállítják sátraikat, pultjaikat, a színpadon zajló koncerteken adventi dallamok csendülnek fel, az ünnepi hangulatot forralt bor, puncs, sült gesztenye és a balatongyöröki karácsonyi kenyér illata erősíti.

A tervezett program

December 1. péntek

17.00 White Stones Brass Band Adventi nyitánya
18.00 Steve Taylor Szabó pánsípművész karácsonyra hangoló koncertje
19.00 „Fogj egy sétapálcát” Nosztalgia percek – Hajba Andrással
19.30 Balaton Old Boys Band retro karácsonyi partyja

December 2. Szombat

16.00 Karácsonyi ének gyermekhangon – Csány-Szendrey AMI gyermekkórusa
17.00 Ho-ho-ho-hó – HandaBanda Zenekar Mikulásváró koncertje
18.00 Szabó Leslie – Egy szál gitár – a Megasztár 1 felfedezettjének adventi koncertje
19.00 Crazy Monday – Saturday Party
közben Tombolasorsolás. Fődíj: TV, utazás

December 3. Vasárnap

15.00 Az ünnep fénye – az első gyertya meggyújtása az Adventi koszorún
Gyenesi Dalárda – Regölés

 

Szabó Leslie nagykabátos koncertje egy tavalyi rendezvényen

 

Az egyik német szervező, Günter Scheliga minden évben megmutatja, milyen az igazi türingiai kolbász

 

A kézművesek főleg a karácsonyhoz, téli időszakhoz kötődő termékeiket kínálják

 

Egy éve a krampuszok osztották az ajándékokat

 

A Balatongyöröki Hölgyklub tagjai saját készítésű süteményeiket árusították a tavalyi programon is

 

Talán a Mikulással is össze lehet futni a forgatagban

Képek Győrffy Árpád

 

Iratkozzon fel a heti hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről!

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár