Balatonfűzfő – Aranykapu Fesztivál gombócokkal, veteránautókkal – 07.27-08.05.

A Gombóc Fesztiválon nem csak nézni, kóstolni is lehet a több tucatnyi ízben, módon készülő gombócokat - Fotó: Győrffy Árpád

Az idén is koncertekkel, folklórprogramokkal, játszóházzal, játékparkkal, gyermek előadásokkal, főzőversennyel, veteránjármű találkozóval szórakoztatják a Balatonfűzfőre látogatókat tíz napon át. A rendezvény csúcspontja várhatóan most is az augusztus 4-én zajló hagyományos Gombóc Fesztivál lesz.

 

Július 27. péntek – 1. nap

19 óra Akadémisták komolyzenei koncertje a fűzfögyártelepi harmóniumért
Helyszín: Fűzfőfürdő, Református templom

Július 28. szombat – 2. nap

19 óra “Kell a ritmus” – nyár esti zenés gálaműsor, táncdalokkal, örökzöld slágerekkel
Színpadra lépnek: Balog Tímea – Madách Színház,  Katona Klaudia – Budapesti Operettszínház,  Laki Péter – Budapesti Operettszínház, Török Tamás – Gárdonyi Géza Színház, Eger
Helyszín: Közösségi Ház, Fűzfőfürdő

Július 29. vasárnap – 3. nap

19 óra Zenélő udvar – fiatal amatőr zenészek bemutatkozása
Fellépnek: Feedback – magyar rock slágerek, Money Flash – popzene valamennyi korosztály számára
Helyszín: Közösségi Ház, Fűzfőfürdő

Július 30. hétfő – 4. nap

Családi nap
15 órától “Népi játékok”játékpark
15-17óra Kézműves foglalkozás
17 óra Bóbita és Bendegúz zenés Interaktív bohócműsora
A strandi belépőjegy megváltása szükséges!
Helyszín: Föveny strand, Fűzfőfürdő

Július 31. kedd – 5. nap

18.30 óra Fúvószenekarok találkozója
Fellépnek: Irínyi Fúvószenekar,
Balatonfüred Város Koncert Fúvószenekara,
Várpalotai Bányász Fúvószenekar
Helyszín: Közösségi Ház, szabadtéri színpad, Fűzfőfürdő

Augusztus 1. szerda – 6. nap

Gasztro Nap
l5-l8óra Gulyásfőző verseny – (csapatok jelentkezését várjuk a művelődési központ elérhetőségein: 88/451-056, 20/22-42-844; muvkpfuzfo@mkkfuzfo.hu)
15-18 óra Tangóharmonikás műsor Bakonyvári Sándorral
18.30 óra A főzőverseny eredményhirdetése
19 óra Csornai Zoltán énekes műsora
20-22 óra Tánczene az Acoustlc Session zenekarral
Helyszín: Közösségi Ház, Fűzfőfürdő

Augusztus 2. csütörtök – 7. nap

17 óra Tillai Ernő és Tóth Károly 90 évesek – a Magyar Fotóművészek Senior Alkotócsoportja művészeinek életmű kiállítása
A kiállítást megnyitja: Milos József fotóművész
Közreműködik a Balaton Dalkör
Helyszín: Közösségi Ház, Fűzfőfürdő

Augusztus 3. péntek – 8. nap

19 óra – Közösségi Ház, Fűzfőfürdő
Néptáncgála – A Veszprém-Bakony Táncegyüttes műsora

Augusztus 4. szombat – 9. nap

Gombóc Fesztivál
Helyszín: Közösségi Ház és környéke Füzfőfürdőn

11.00-18.00 óra Egész napos gyermekprogramok – Fanyűvő játékpark, blcikló, csillámtetkó, póniló

Színpadi programok
10.30 óra Rudi bohóc, a gyermekek kedvence kiegészítéssel
11.15 óra Szegedi Nóra Interaktív műsora
11.45 óra Nagycétényi mazsorett csoport felvonulása
12.00 óra Megnyitó
12.30 óra Jó ebédhez szól a nóta – Veszprém Városi Cigányzenekar
13.10 óra Buborék Együttes gyerekműsora
14.00 óra Aranygombóc-Díj átadása
14.20 óra Szőke András stand-up műsora
15.00 óra Balaton Dalkör, Kadarka Éneklőcsoport (Nagycétény), óvodás és iskolás néptánccsoport fellépése
16.00 óra Majsai Gábor (a magyarTom Jones) műsora
17.00 óra Sramlikings műsora
18.00 óra Tombolasorsolás, a fűzfői Vidám Fiúk műsora
Este utcabál a Summer Band zenekarral
A szünetben a Yildizlar Hastánccsoport fellépése

Augusztus 5. vasárnap – 10. nap

VIII. Balatonfűzfői Veterán Jármű Találkozó

8.00-10.00 Gyülekezés, regisztráció
10.00-11.30 Veterán és Fűzfő Totó, Járműszépségverseny
11.00 Járművek bemutatása és felsorakozása
12.00-13.00 Kreitli Ferenc emléktúra, a menetet felvezeti egy Csepel D 420 platóján a Marching Jazz Band
Visszaérkezést követően ebéd “gulyáságyúból”, amíg az “ágyú” el nem fogy
15.00 és 16.00 Eredményhirdetés, tombola sorsolás
Városnéző időutazás a “faros” Ikarus 55-tel és a Csepel D 420 platóján.
Napközben motoros szimulátor kipróbálása, motoros biztonságtechnikai tájékoztató, motoros KRESZ-teszt, bélyegklállftás és még sok izgalmas meglepetés.
A rendezvény alatt a zenét a Marching Jazz Band szolgáltatja
Helyszín: a Föveny Strand előtti (melletti) Sirály sétány

 

Az Aranykapu Fesztivált az idén is a Balatonfűzfői Veterán Jármű Találkozó zárja – Fotó: Győrffy Árpád

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! (Adatvédelmi szabályzatunkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár