Balatonfüred – fesztivál a könyvkiadás sokszínűségéről – 2015.04.30.

Balatonfüred – fesztivál a könyvkiadás sokszínűségéről – 2015.04.30.




Jelentős érdeklődés mellett zajlott szombaton a 3. alkalommal megrendezett Füredi kis könyvfesztivál című program a városi könyvtár rendezésében.


Mint Sárköziné Sárovits Hajnalka igazgató, a program főszervezője elmondta, a rendezvényt  Praznovszky Mihály irodalomtörténész álmodta meg három évvel ezelőtt. Nem a pesti hasonló, illetve példaadó rendezvénnyel akartak konkurálni, hanem vidéken is meg szeretnék mutatni az embereknek, hogy milyen széles az irodalmi skála, hogy milyen sokféle mű jelenik meg.


 



Bodor Ádám Kossuth-díjas író a fesztivált megálmodó Prasznovszky Mihállyal


 


A meghívott írókat és más, könyvekkel foglalkozó szakembereket, művészeket olyanokból válogatták össze, akik a múlt évben díjat nyertek munkájukkal. A helyi könyvvásáron a résztvevő írók új és korábbi könyvei mellett a pesti könyvfesztivál vendégeinek könyveit és a legfrissebb balatonfüredi kiadványokat lehetett megvásárolni.


 





Sokan találtak maguknak érdekes könyveket a fesztiválon


 


A könyvfesztiválon megszólaló vendégek között volt sok más mellett Darvasi László, “Az év gyermekkönyve” díj tavalyi kitüntetettje, Bodor Ádám Kossuth-díjas író, a rendezvény díszvendége. Jókai Mór születésének 190. évfordulója kapcsán Barna Attila egyetemi docens, “A lőcsei fehér asszony. Legenda és valóság” című könyv szerzője, Porpáczy Zoltán grafikus, a “NapiJókai plakátok blog” alkotója, akinek műveiből kamara kiállítást is rendeztek.


A programokon végig nagy számban voltak érdeklődők, de Sárköziné Sárovits Hajnalkát kicsit elszomorította, hogy a város iskoláiban dolgozó magyar tanárok közül senkit sem látott a részvevők között. Pedig külön is meghívták őket, és biztosan hasznos lett volna számukra.


 




Sárköziné Sárovits Hajnalka (jobbról) köszönti Fűzfa Balázs egyetemi docenst és Bodor Ádámot beszélgetésük előtt


 




Darvasi László dedikál, aki “A 3 emeletes mesekönyv” című írásával elnyerte “Az év gyermekkönyve” díjat


 




A délelőtti irodalmi beszélgetések között a Szerenád Duó – Farkas Zoltán gitár, Murányi Eleonóra fuvola – működött közre zenéjével. Délután a zeneiskola diákjai léptek fel tanáraik kíséretében.


A fesztivál teljes programjár itt olvashatja  


Kép és szöveg Győrffy Árpád


Ide kattintva feliratkozhat heti hírlevelünkre, ha értesülni akar új cikkeinkről





Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár